A Washington Post újságírója, Jamal Khashoggi 2018. október 2-án sétált be hazája, Szaúd-Arábia isztambuli nagykövetségére, ahonnan soha többé nem került elő. E példátlan nemzetközi incidens a kiindulópontja Bryan Fogel most mozikba kerülő dokumentumfilmjének, amely krimiket megszégyenítő izgalmak közepette fejti meg, hogyan és miért kellett meghalnia a neves publicistának.
A szakadár legalább olyan izgalmas és lebilincselő, mint egy nagyjátékfilm: több szálon görgeti a cselekményt, és úgy építkezik, mint a legjobb bűnügyi filmek. A török hatóságok rávilágítanak a Jamal Khashoggi gyilkossági ügyének részleteire, miközben kollégái, barátai és volt menyasszonya révén megismerjük magát az embert, valamint a világban betöltött helyét és szerepét.
„A szakadár” tehát egy gyilkosság, egy szerelem és az ellenállás története, miközben közelképet fest a Közel-Keletről is.
Az igazság őrzője
Jamal Khashoggi 1958-ban született az iszlám második legszentebb városában, Medinában. Nagyapja, Muhammad Khashoggi bár török származású volt, Szaúd-Arábia megalapítójának, Abdulaziz al Szaúd királynak a személyes orvosa lett. A Khashoggi-család valahogy mindig a figyelem középpontjába került. Jamal egyik nagybátyja, Adnan, Ronald Reagan amerikai elnök fegyvereladási botránya kapcsán vált hírhedtté (Irán-Contra-ügy), míg unokatestvérét, Dodi al-Fajed filmproducert a Diana hercegnőhöz fűződő gyengéd szálak révén kapta szárnyára a hírnév, majd érte utol a halál a párizsi Pont de l’Alma alagútban. Jamal, miután az Egyesült Államokban szerzett diplomát, a médiában vetette meg a lábát, bejárva az újságírás szamárlétráját. Három évtized alatt a szaúdi média arcává vált, a gépezet szorgalmas fogaskerekévé, aki bejáratos volt az uralkodói elit köreibe. Kegyvesztettségéhez jóval kevesebb idő kellett.
A dokumentumfilm az „arab tavasz” (a 2011-ben az arab államokban fellángoló kormányellenes tüntetéssorozat) kapcsán említi először Khashoggi reformista elveit, pedig azok jóval korábban, már 2003-ban bajba sodorták az újságírót, amikor a neves szaúdi napilap, az Al Watan frissen kinevezett főszerkesztőjeként kritizálni merészelte a kormányzatot. Ehhez tudni kell, hogy Szaúd-Arábiában bűn, ha az embernek véleménye van. Az is igaz, hogy „ha a királyi családot nem hozod szóba, akkor tulajdonképpen nem politizálsz.” Így nem csoda, hogy Khashoggi örömmel üdvözölte az egyiptomi forradalom magasba csapó lángjait. Az emberek magukhoz ragadták a hatalmat, hallatták a hangjukat, választásokat tartottak. Új szelek fújtak. Mindaddig, amíg a számum sivatagi pora homokba és vérbe nem fojtotta az egészet.
Az elcsüggedő Khashogginak meggyőződésévé vált, hogy az „arab tavasz” elleni machinációk mögött valójában Szaúd-Arábia áll. Nyíltan elítélte az egyiptomi ellenforradalmat, amivel nem igazán szerzett jó pontokat a szaúdi rezsimnél.
A Legyek Ura
Szaúd-Arábia birtokolja a világ olajkészletének közel felét. Ez pedig megkerülhetetlen gazdasági és politikai tényezővé teszi nemcsak a Közel-Keleten, hanem az egész világon. Államformája abszolút monarchia, amelynek az élén a Szaúd-család áll, a hatalom pedig férfiágon öröklődik. Nincs alkotmánya, nincs választott kormánya, a király a vallási vezetőkkel és a családtagokból álló minisztertanáccsal konzultálva gyakorolja a hatalmat. Az ország élén jelenleg Szalman ibn Abd al-Aziz Ál Szaúd áll, de jelentős befolyással bír a fia, Mohammed bin Salman (vagy ahogy a köznyelv a nevének rövidítése alapján hívja: MBS) koronaherceg, aki látszólag az előremutató reformtörekvések híve, azonban azokat éppolyan diktatórikus és elnyomó módon kezeli, akárcsak elődei minden mást az elmúlt évtizedekben. „A Közel-Kelet az új Európa”, vallja a koronaherceg, és merész gazdasági látomását az ellenvélemények elfojtásával igyekszik bebiztosítani.
Egy olyan országban, ahol a nyilvános beszédnek nincs múltja, jelene sincs. Épp ezért a közösségi média virtuális platformjai új értelmet kapnak.
