A Mise éjfélkor a falra festi az ördögeinket

Mike Flanagan, a Netflix „házi” Stephen Kingje ezúttal templomba megy. A Mise éjfélkor egy keresztény közösség pokoljárásába enged bepillantást. A minisorozat végére Krisztus teste és vére helyett legszívesebben a jeles író-rendezőjét vennénk magunkhoz.

Mise éjfélkor Mike Flanagan szerelemprojektje, amelyet évek óta próbált tető alá hozni. Először öt évvel ezelőtt a feleségével, Kate Siegellel közösen írt horrorjukban, a Hushban történik rá utalás: ez a címe (Midnight Mass) a főszereplő írónő első könyvének. Később Stephen King megfilmesíthetetlennek tartott Bilincsben című regényének adaptációjában tűnik föl: ezt a könyvet vágja a szorult helyzetbe kerülő főhősnő az életét megkeserítő ebhez. A Bilincsben-feldolgozás sikere egyszerre jelentett az író-rendező számára belépőt a Netflixhez és a nagyobb költségvetésű King-adaptációk mozis piacára. A képernyőre Shirley Jackson-klasszikusát, A Hill-ház szellemét ültette át, a szélesvászonra pedig A ragyogás 2. részét, az Álom doktort festette föl, ügyesen kibékítve egymással Stephen King és Stanley Kubrick eltérő megközelítéseit. Ezután már akkorára nőtt Flanagan ázsiója, hogy a Netflix berkein belül szabad kezet kapott: tavaly A Bly-udvarház szellemével tett pontot a streaminges kísértetjárásának végére, idén pedig végre a templom falára festhette az ördögöt.

midnight mass 5
Közösségben az erő Fotó: Netflix plakát

Mise éjfélkor tulajdonképpen főhajtás Stephen King klasszikusa, a Borzalmak városa előtt: hasonló a koncepciója. Adott egy világtól elzárt halászfalu, amely egyszerre nyögi az olajkatasztrófa utóhatásait és a fiatalok elvándorlását. A szigetlakók vallási közösségét az idős és már szenilis Pruitt atya csak még inkább szétzilálja, aki élete alkonyán elvágyódik a Szentföldre. Pruittot az ifjú és energikus Paul atya váltja, akinek leghőbb vágya, hogy felrázza hitében a gyülekezetet. Ekkor szabadul a börtönből Riley is, akit majd’ felemészt a bűntudat: fekete bárányként tér vissza a szülőfalujába, mert nincs hová mennie. Talán csak az egyedülálló, állapotos Erin érti meg őt igazán: annakidején mindketten azt hitték, hogy örökre a maguk mögött hagyhatják a szigetet, ám az élet rájuk cáfolt. A szigetlakók hamarosan megmagyarázhatatlan események közepén találják magukat, és csak rajtuk múlik, hogy hogyan veszik föl a harcot a gonosszal.

midnight mass 6
Atyám, minden rendben odabenn? Fotó: Netflix

Flanagan minije, bár klasszikus horror sémát dolgoz föl, inkább drámasorozat: nagyobb hangsúlyt fektet a kisvárosi miliő realista ábrázolására, mint hogy ránk hozza a frászt. Az író-rendező előszeretettel pepecsel el a karaktereivel, akik meg is hálálják ezt a figyelmet. Halászközössége él és lélegzik, de legfőképp gyarló: tagjainak feje felett albatrosz szárnyakon verdes a rossz lelkiismeret. Bűntudat, harag, arrogancia és rasszizmus kel táncra az alkoholizmus és a bigott vallásosság árnyékában.

Igenyes Ferfi Logo

Szólj hozzá!