Az Új Világ gyermekei és más történetek az ember, a technológiai fejlődés és a környezetváltozás egymásra hatásáról szóló novellagyűjtemény. Alexander Weinstein sci-fi történeteiből kiderül, hogy lehet-e egy robotot szeretni, hogy miként lehet emlékekből üzletet csinálni, vagy hogy mit jelent virtuális gyerekeket nevelni.
Nem új keletű gondolat, hogy az emberiség önként és dalolva rohan a vesztébe: öngyilkos hajlamunk önzésünkbe van kódolva. Alexander Weinstein azonban nem a fajról mond le novelláiban, hanem inkább az önazonosságról. A fejlődéssel együtt jár a változás, amely nem feltétlenül hat pozitív irányba.
De mi van akkor, ha nem az esendőségünket vetkőzzük le, hanem az emberségünket?
Ennek pont ellentmondani látszik a novelláskötet nyitó darabja, a Búcsú Yangtól, amely arra a tulajdonságunkra alapoz, hogy képesek vagyunk emocionálisan kötődni dolgokhoz. Az írás középpontjában egy középosztálybeli értelmiségi család áll, akik gyermekvállalás terén is szeretnének „valamit visszaadni a világnak”, így örökbe fogadnak egy kínai árvát. A kulturális különbségek leküzdése végett a kis Mika mellé beszereznek egy androidot is. Yang így lesz egyszerre testvér, bébiszitter és a kínai kultúra kimeríthetetlen tárháza. Néhány évvel később a robot meghibásodik, és a szülők pont úgy bánnak vele, mint egy elromlott berendezési tárggyal. Ezzel szemben Mika számára egy családtag távozik.
Yang, ha az érzelmeket nem is tudja viszonozni, tisztában van a jelentőségükkel. Lehet egy tárgyat szeretni? Hol van a határ, amikor a robot személyiséggé válik? Pótolható-e egy hozzátartozó? A novellában a gyermeki, Kogonada adaptációjában pedig az android perspektívája kell hozzá, hogy Yang többé váljon. A novellából Colin Farrell főszereplésével játékfilm készült, amely a magyar mozikba sajnos nem jutott el.
Weinstein számos elbeszélése építkezik az emlékek köré. A Térképészek Philip K. Dicket idézi meg az emlékárusításával, amelyből a főhős társaival jól menő techcéget épít fel.
Az előregyártott emlékek elfedik az igaziakat,
és összekuszálják az ember fejét. Pont, mint a szerelem: hiszen az együtt eltervezett jövő olyan áhított emlék, ami talán soha meg sem történik.
