Az új Batman az a fajta filmélmény, amikor teljes erőből belerohansz a sikátort lezáró téglafalba: brutális, traumatikus és megrázó. Pont, mint az igazság – úgyhogy jobb, ha nem egy szórakoztató, popcornt majszoló estére számítasz, amikor beülsz rá.
Hol van már Stephenie Meyer Alkonyat-trilógiájának vámpír-szépfiúja? Hosszú út vezetett odáig, hogy Robert Pattinson most csuklyát és maszkot öltve Gotham, a bűnös város ikonikus bőregereként eredjen a bűn nyomába. A színész Matthew McConaughey-hez hasonlóan függetlenfilmes szerepekkel törte össze a skatulyát, amelybe a sztereotípiákban gondolkodó Hollywood belekényszerítette.
Az elmúlt évtized Pattinson számára a szerzői filmek jegyében telt. Saját határait feszegetve próbálta ki magát számos műfajban: szatírában, neo-westernben, sci-fiben, horrorban, valamint történelmi, bűnügyi, életrajzi és kalandfilmekben.
S bár nem minden produkció aratott osztatlan sikert, ő szakmailag mindegyikből profitált. Ezek után Pattinson már egy megalapozott renoméval térhetett vissza a hollywoodi kasszasikerek világába.
Univerzumépítés helyett mítoszteremtés
Számos népszerű színész bújt az elmúlt harminc évben a jelmezes, önbíráskodó playboy bőrébe, ám nem mindenki érezte komfortosan magát benne. Val Kilmer, George Clooney és Ben Affleck számára Batman nem épp az a gáncstalan lovag, akinek a képregényekből megismerhettük, hanem épp ellenkezőleg: ha nem is vágta haza a karrierjüket, ugródeszkát sem jelentett. Ráadásul Affleck nemcsak színészként, hanem íróként és rendezőként is elkötelezte magát a karakter és a franchise mellett, ám a felvázolt víziójára nem volt vevő a közönség. Ez letaglózó gyomrost jelentett az akkor már alkoholproblémákkal küzdő színész szakmai önbecsülésének. Filmtervét A majmok bolygója újraértelmezett trilógiájának csúcsra járatója, Matt Reeves rendező vette át és dolgozta föl a saját szája íze szerint.
Mit jelent ma egy Batman-film? Óriási szakmai kihívást és a közönség túlzott elvárásait.
Christopher Nolan A sötét lovag-trilógiája egy évtizeddel ezelőtt magasra helyezte a lécet, és azóta hiába próbálta Zack Snyder Marvel-mintára megugrani az egymásba fonódó, filmes univerzumával, bukásra volt ítélve. Ideje lenne a DC-nek elfogadnia, hogy esetükben a kánonnak fittyet hányó, önálló alkotások jelentik a kulcsot a sikerhez, mint amilyen Todd Phillips két éve bemutatott Jokere, Joaquin Phoenix főszereplésével. Talán pont azért, mert egy Joker nem akar megfelelni senkinek. Megáll a maga lábán. Nem kell neki egy egész univerzum, hogy kontextusba kerülve értelmezhetővé váljon. Vajon ugyanez sikerülhet Reevesnek is az új filmjével?
Ülünk a moziban, mint borostyánban a rovarok
A Batman ezúttal nem eredettörténet: az alkotók – a Marvel Pókemberéhez hasonlóan – nem érezték szükségét felmondani a közismert előzményeket, amelyek hősünket motiválják. Az író-rendező jó érzékkel rábízta ezt a színészére, aki remekül meg is birkózik vele:
Pattinson lubickol a feldolgozatlan gyászban, őrjöngve áll bosszút minden egyes rosszfiún, kitaposva belőlük a szuszt is a szülei halála miatt.
Élete végérvényesen kifordul önmagából: Bruce Wayne elveszni látszik Batman maszkja mögött, vagy épp ellenkezőleg, az önbíráskodó énje az igazi, amelyet álarcként rejt el a milliomos playboy figurája? Ez a kettőség kimondatlanul ott feszül a színész játékában, miközben karakterét lassan felemészti a saját szimbóluma, akárcsak a félelem Gotham utcáit.
