Csillag születik: Ütemről ütemre

Lady Gaga és Bradley Cooper akkordról akkordra játszik le mindenkit a vászonról.

Az örök érvényű klasszikusok egyek és oszthatatlanok. Ám mielőtt az összes remake és reboot producerét a Hollywood-felirat betűire ABC sorrendben fellógatnánk Los Angelesben, el kell ismernünk, hogy vannak olyan történetek (a kivételek csak erősítik a szabályt), amelyeket érdemes újra és újra elővenni, és leporolni. Történetek, amelyek kiállják az idő próbáját, de az újabb és újabb korszakokba implementálva mégis sajátos jelentéstartalommal gazdagodnak. Ehhez persze a sztori önmagában kevés, szükség van egy hozzáértő karmesterre. Aki szolgai másolás helyett hajlandó játszani. Játszani a történettel, a nézővel, és ha kell, bőrjakót húzva meg gitárt fogva akár magában a filmben is.

William A. Wellman és Robert Carson örökbecsű sztorija pont ilyen: 1937 óta csillog a rivaldafényben, amelyet 20 évente újra és újra megfilmesítenek. Legutóbb több mint négy évtizeddel ezelőtt a Barbra Streisand és Kris Kristofferson főszereplésével készült verzió épült be a popkultúránkba, így legfőbb ideje volt, hogy a mai korosztály is megkapja a magáét. Ráadásul mindezt Bradley Cooper tolmácsolásában, aki úgy döntött, ezzel a produkcióval mutatkozik be a kamera másik oldalán. Coopernek szívügye lett a projekt, a rendezés és a főszerep mellett a producere is a filmnek, és még tollat is ragadott a kedvéért. Igyekezete erősen érződik a végeredményen.

csillag szuletik kritika6
Ugye az én orrom kisebb, mint Barbra Streisandé?

Jack (Cooper) neves zenész, akinek számait te is szívesen dúdolod, ha meghallod a rádióban. Számos sláger szerzője, aki minden további nélkül stadionokat tölt meg. A wurlitzerben fenntartott helye van, övé az agyonkoptatott sorszám a zenedobozban. Ám Jack már régóta csak koncertről koncertre él, a köztes időszakok alkohol-, és drogmámorban mosódnak össze, miközben a kiüresedését a hallásproblémái fokozzák. Húzza valami a kút mélyére; legfeljebb a zene tartja ideig-óráig a felszínen.

Érzéketlenné zsibbadt nihiljéből egy “travibár” előadása rázza fel, ahová merő véletlenségből téved be. Itt lép fel Ally (Lady Gaga), a fiatal énekesnő, aki mindeddig képtelen volt betörni a hímsoviniszta showbusiness világába, ahol a nő pusztán árucikk, és, ha a tündéri hanghoz nem jár a tökéletes szépség árukapcsolással, akkor értéktelen. Ez a daloló próbababák kora. Törékeny. Hibátlan. Cserélhető. Ally pont egy orrhosszal csúszik le az álmairól.

Érzéketlenné zsibbadt nihiljéből egy “travibár” előadása rázza fel, ahová merő véletlenségből téved be. Itt lép fel Ally (Lady Gaga), a fiatal énekesnő, aki mindeddig képtelen volt betörni a hímsoviniszta showbusiness világába, ahol a nő pusztán árucikk, és, ha a tündéri hanghoz nem jár a tökéletes szépség árukapcsolással, akkor értéktelen. Ez a daloló próbababák kora. Törékeny. Hibátlan. Cserélhető. Ally pont egy orrhosszal csúszik le az álmairól.

a star is born
Ne aggódj, Brad! Ha ez a film nem jön össze, lehetsz a road-om!

Jack azonban mélyebbre lát. És egy együtt töltött éjszaka után (rossz az, ki rosszra gondol!) ráébred: kincsre lelt. Képtelen kiverni a lányt a fejéből, és elhatározza, hogy a szárnyai alá veszi: segít neki kibontakoztatni a tehetségét, lehetőséget kínál beteljesíteni az álmait. Nem mellesleg a tálcán kínálja föl neki a szívét. S miközben új csillag születik… egy másik örökre kihuny a sötétben.

Cooper nem aprózza el, rögtön a filmje elején bedob minket a mélyvízbe: olyan hardcore koncertélményt varázsol a vászonra, hogy öröm hallgatni. A film első fele inkább (rock)koncertfilmre hasonlít, amelynek dalait lazán fűzi össze egy fejlődéstörténet. Zenei katarzisról zenei katarzisra lépkedünk, mint a fürge ujjak a gitár húrjain. És baromi jó ott lenni hol a backstage-ben, hol a színpadon, ahonnan leláthatunk az összemosódó arcok ezreire.

a star is born
Ha kell, egy mozdulattal lemoslak a színészi karizmámmal, öcsi!

A másik fele már dráma, ahol számos fontos témát érintünk: bepillanthatunk e festett világ kulisszái mögé, a popularitás visszásságaiba, egy művész-házasság “héjanászába”, az alkoholizmus saját kézzel ásott pöcegödrébe, a rehabilitáció fekete tükrébe és egy félresiklott testvér-testvér kapcsolatba. Talán túl sokat is akar markolni a film, és a nagyja átfolyik a rendező ujjai közt, de ami fennakad… na, azért érdemes beülni erre a filmre!

dsc 8120.dng
Mit mondasz, hogy Madonna?! Neeem, nem vagyok katolikus!

És persze a két főszereplő miatt, akik között elsőrangúan működik a kémia. Külön kiemelném Lady Gagát, aki itt-ott már máskor is megcsillogtatta színészi tehetségét, de most egyértelműen viszi a hátán a filmet, olykor még Bradley Coopert is a háttérbe szorítva. Minden további nélkül elhiszem neki a testképzavart, és ahogy ránéz Cooperre – az egész szíve ott van a szemében. A dalok pedig egészen fantasztikusan szólalnak meg a moziterem surroundjában. Külön (cowboy)kalapemelés jár Sam Elliottnak, aki a kevés vászonidejét is megtöltötte tartalommal, áldozatot hozva a testvéri szeretet oltárán. És hát Cooper… a végletekig “leszálkásított” alakítása talán élete legjobbja!

a star is born
Hárman párban: Gaga, Brad és a zene

Giccsbe inkább a film eleje és a legvége hajlik: a hangulatos “travibáros” indítást követően a Hamupipőkés feeling az érzelmi alapozást szolgálja, míg az utolsó dal megindító érzelgőssége nagyon is a helyén van, és az utolsó vágás mesterien zárja le a film végét. Érdekes ugyanakkor, hogy egyik szereplővel sem engedi a teljes azonosulást, mintha szántszándékkal tartana távolságot tőlünk a produkció.

a star is born
Ezzel a rendezéssel és ezzel az alakítással: csillagok születnek

Ettől függetlenül a Csillag születik nagyot üt (ránk), igazi papírzsepis produkció, ahol szem nem maradhat szárazon, és kőszív moccanatlanul. Mert a világot jelentő deszkákon sem minden csupa napfény és boldogság. A szerelemtől megdobbanó szívhez hasonlóan az élet is ver. Hohó, akkorákat sóz ránk, hogy abba majd belegebedünk! Veri őt is, fent a színpadon. És engem is. Meg téged is. Mint egy kib@szott metronóm. Ütemről ütemre.

Publikálva: filmtrailer.hu

Szólj hozzá!