Ahhoz képest, hogy Pókember hozta divatba a képregény-adaptációkat a kétezres években, időközben alaposan lemaradt a többitől. Végigvettük, honnan hová fejlődött (vagy fejlődött vissza) Tobey Maguire óta, és hová lyukadt ki az új, Idegenben című epizódban, amit tegnap óta láthattok a mozikban.
Mérges vagyok. Mérges vagyok azért, mert az a szuperhőskarakter, amely megalapozta a képregény-adaptációk műfaját az ezredforduló után, még mindig a pálya szélén melegít. Mert nem a Marvel Studios Vasembere, de még csak nem is Christopher Nolan Sötét Lovagja indította be a mindent maga alá temető, dollármilliárdokat kitermelő filmes úthengert, hanem a Sony Pókembere. A közkedvelt és barátságos hálószövő hintáztatta át a zsánert a XXI. századba.
Egyedül nem megy
Pókember karakterének talán pont a két filmstúdió között született megállapodás tesz be, amelyet néhány éve még oly lelkesen üdvözölt mindenki. A Sony a dollárjelektől elvakítva hamar a saját kardjába dőlt, és a helyzetből egy évtizeden át képtelen volt kikecmeregni. Az „aranyhálót fonó pókhoz” azonban körömszakadtáig ragaszkodott, inkább előremenekülve egy új, koncepciótlan franchise-ba, mintsem hogy elveszítse a figura lejáró megfilmesítési jogait.
Andrew Garfield Pókembere nem volt rosszabb a Tobey Maguire-féle verziónál: egyszerűen más volt, egy másik évtized, egy másik kor lenyomata. Egy depresszív, önmarcangolóbb karakter, aki a nolani trendnek megfelelően bámul bele a saját sötétségébe. Cselekményében azonban éppolyan túlzsúfolt és elnagyolt zsákutcába futott az újraindítás is, akárcsak az előző trilógia.
Nyilvánvalóvá vált – különösen a Marvel árnyékában, amely időközben egész univerzumot húzott föl szuperhősökből a vászonra –, hogy a Sony képtelen kiaknázni a karakterben rejlő potenciált.
Megszületett tehát a régen várt megállapodás, amelynek keretében Pókember „visszatérhetett” a Marvel filmes istállójába. Aminek persze megvolt a maga ára. A mozis bevétel – igaz, a film büdzséje is – a Sonyé, cserébe a Marvel kénye-kedve szerint csavarhatja a sztorit, és hozhat kreatív döntéseket. Meg persze – George Lucas után szabadon – viszi a filmes termékekből származó hasznot. Ebből fakadóan talán nem véletlen, hogy bár Pókember névleg a marveli kánon tagjává vált, legújabb filmje sem több egy nem sok vizet zavaró spin-offnál. És ez baromira bosszantó!
Újraszőve
A két évvel ezelőtt bemutatott, sokatmondó alcímű Hazatérés elbájolóan pimasz, tele ifjonti lendülettel, amely kompromisszumoktól mentesen veszi célba a tini korosztályt. Főhőse alig nőtt ki a gyerekkorból: a diák Peter Parkert még éppúgy leköti a sok ezer darabos legó Halálcsillag, mint a másik nem felfedezése, mégis fel kell nőnie, és az életét a saját kezébe vennie. A Hazatérés a felelősségvállalásról mesél, arról, hogy nem a ruha – pláne a fölspécizett – teszi az embert, hanem pont fordítva. A hősi alkat nem konfekcióméret. Ráadásul mindezt Tony Stark (alias Vasember) felügyeletével, aki finoman szólva sem a megbízhatóság szobra, ám sajátos apapótlékként hatalmas űrt tölt be Parker életében.
