Mi történik, ha egy megmozdíthatatlan tárgy és egy megállíthatatlan erő kölcsönhatásba lép egymással? Stephen King erre ad választ nyolckötetes, A Setét Torony című regényfolyamában, amely saját bevallása szerint élete fő műve. A horror koronázatlan királyának e kijelentése pedig megkerülhetetlenné teszi nemcsak az olvasók, hanem a filmipar szemében is. Hollywood a fenti kérdésre Kingnél egyszerűbb választ nyújt: film lesz belőle!
Miért setét a torony?
A napokban megakadt a szemem egy, A Setét Torony online plakátja alatti hozzászóláson. Valaki épp azt fejtegette, hogy a cím biztosan a képen látható „benga négerre” utal, és ez csak amolyan „allergiás hasonlat”. A régiesen hangzó „setét” már különösebben nem is zavarta az illetőt, nála az estve is valószínűleg így köszönt be, „setéten”. Nem árulok el nagy titkot, hogy a kedves hozzászóló totál setétben tapogatózott, bár az irány jó volt, már ami a költészetet illeti: King monumentális történetéhez Robert Browning költeményéből merített ihletet. A vers címe: Roland vitéz a Setét Toronyhoz ért. A regényfolyam címének archaikus formája Browning versének fordításából merített magyar vonatkozás, ami az idők folyamán emblematikussá nőtte ki magát. Az allegória pedig azért sem állja meg a helyét, mert a regényekben a főszereplő Roland nem afro-amerikai – szemben a filmváltozattal –, inkább a spagettiwestern zsánerének Clint Eastwood alakította névtelen figurájához áll közelebb.
Stephen King nyolc kötetben, mintegy 5000 oldalon építi fel sajátos multiverzumát, amely kicsit sci-fi, kicsit western, és teljesen fantasy. Nem is igazán rejti véka alá, mennyi más versből, regényből és filmből „kölcsönzött” hozzá dolgokat, így csöppet sem véletlen, ha nyomokban A Gyűrűk Urára, az Óz, a nagy varázslóra vagy épp A hét mesterlövészre ismersz rá. Ez az alaktalan massza a nagy meseszövő kezei között határozott formákká áll össze, melyekből a történet végére tekintélyt parancsolóan bontakozik ki a Setét Torony. Mondhatni, King a regényírás Tarantinója, aki hozott anyagból is képes valami egyedit kipréselni az agytekervényei közül.
Végezetül a Toronyra – mint a karácsonyfára a díszeket szokás – a korábbi regényeit is felaggatja, így egy egybefüggő, óriási pókhálóvá változtatja eddigi életművét.
Párhuzamos univerzumok
A történet főszereplője Roland, egy magából kifordult világ utolsó harcosa, aki minden párhuzamos univerzum közös tengelyét, a Fekete Tornyot védelmezi. Ha a Torony ledől, az valamennyi világot pusztulásba dönti. Ezen munkálkodik a feketébe öltözött ember, aki minden világban más alakot ölt, más nevet visel, mert ő nem más, mint a félelem és a gonoszság testet öltött alakja. Őt űzi, hajtja Roland, ám a fickó, nevezzük egyszerűen Walternek, csak játszik, incselkedik vele, ám ha a közelébe ér, köddé válik. Elpusztít mindenkit, aki kedves a számára. És lehetetlen döntésekre kényszeríti, hogy aztán a harcos saját magát eméssze fel.
Roland azonban nincs egyedül. Útja során segítőket hív át más világokból, New York különböző változataiból, hogy segítségére legyenek elérni a Tornyot. Vagy ez is csupán Walter újabb trükkje, hogy aláássa a harcos lelki egyensúlyát, és ezúttal végleg pusztulásba taszítsa, imádott Tornyával egyetemben?
King története tehát párhuzamos világok útvesztőiben játszódik. Simán előfordulhat, hogy a gyerekmese illusztrált gőzmozdonya egy párhuzamos univerzumban bomlott agyú mesterséges intelligencia, amely a legmodernebb szuper vasútként száguld a pusztulásba, miközben találós kérdéseket követel az utasaitól, vagy hogy egy bestseller vámpírkönyv hús-vér valósággá válik egy másik világban. Stephen King morbid fantáziája nemcsak hogy kimeríthetetlen, hanem ezúttal valóságos lakomát ül, mint holmi nagyapák a Dixie Malac nevű étteremben. A Setét Torony egy sokrétű, bonyolult szerkezetű, és bő lére eresztett mese, amely az időt és a teret sem kímélve fordul vissza önmagába, és amelyben az író narcisztikus hajlamai is előszeretettel szökkennek szárba. Mindez ellenállhatatlan meseszövéssel és a Kingre jellemző, aprólékosan kidolgozott karakterábrázolással. Hogyan lehet ezt megfilmesíteni? Egy szóval: sehogy!
