Az első, teljes egészében belső nézőpontú akciófilm annyi lendületes energiától pezseg, hogy szinte szétfeszíti a vászont: az ember inkább akciódús videójátékban érzi magát, ahol jó ütemben csepegtetik a történéseket, nehogy a játékos érdeklődése egy pillanatig is lanyhuljon. Pörgős, kreatív és brutális – a néző szinte automatikusan keresi az ülése karfáján a játékkonzolt!
“Százezer baseball ütőt adnak el évente Oroszországban.
De csak 50 baseball labdát.”
A magyar sajtóban a Hardcore Henry első előzetese kapcsán több helyen is tévesen hivatkoztak rá úgy, mint “a világ első, teljes egészében belső nézetű/nézőpontú filmjére”, ez ugyanis nem teljesen fedi a valóságot. A szubjektív kamerakezelés – amikor a főhős szemszögéből látjuk az eseményeket a vásznon – nem újdonság a filmtörténelemben, már az 1940-es években is alkalmazták, köztük magyar filmesek. Az időben visszafelé haladva legutóbb a polgárpukkasztó képsorairól hírhedt Gaspar Noé rendezett 2009-ben egy teljes egészében belső nézőpontú filmet egy drogos srácról Enter The Void címmel. Az “első” megtisztelő jelző tehát csak zsáneren belül érvényes a Hardcore Henryre, s így ez esetben a bevezető felvezető mondata felel meg a valóságnak! Az FPS* kifejezés is látszólag félrevezető, mivel ez inkább videójátékokat megidéző szóhasználat – ám meglepő módon talán mégis ez áll a legközelebb az igazsághoz!
A Hardcore Henry ugyanis pont olyan, mintha egy videójáték rendkívül hangulatos intróját bámulnánk, miközben az ujjaink meg-megfeszülnek a mozi karfáján, alig várva, hogy a konzol végre közéjük simulhasson! A film sztoriját is az FPS videójátékok egysíkú, lineáris történetszövése jellemzi (főhajtás az előd előtt? miért változtassunk egy jól bejáratott recepten?), épp ezért senki ne keressen rejtett mélységeket benne: kiborgként térünk magunkhoz egy titkos laborban, nem emlékszünk semmire, pláne az éppen minket darabokból összeLEGOzó, Frankensteinként is rendkívül vonzó feleségünkre. Aztán alig szokhattuk még meg saját új és bombázó oldalbordánk dekoratív testének látványát, máris elragadja tőlünk az ellen… izé, Akan kisebb magánhadserege élén, miközben megpróbál minket likvidálni. A Természet örök törvénye, hogy minden akciót reakció követ – s kik lennénk mi, ha nem vetnénk alá magunkat neki -, így minden eszközt megragadunk – szó szerint és átvitt értelemben is -, hogy az asszonkát újra magunk mellett tudhassuk, a főgonoszt meg visszaküldhessük az anyjába.
A film az elvárásoknak megfelelően faltól falig akció, látványos jelenetekkel, kreatív megoldásokkal, lenyűgöző kaszkadőri munkával, a kivehetetlen kézitusáknál az idegesítőn messze túlmutató kamerarángással – utóbbinál jobb esetben csupán a küzdelem véres végkimenetelével szembesülünk. A filmet teljes egészében egy arc elé szerelt GoPro Hero3 Black Edition videókamerával rögzítették, így operatőri munkáról nem tudom, mennyire érdemes beszélni – vagy épp ellenkezőleg, hiszen a film operatőre jelen esetben a főszereplő?! – mindenesetre sok a látszólag (!!!) vágás nélküli, egysnittes jelenet, ami – mondjuk ki! – baromi jól néz ki! Akiket eleve kiver a víz a – néhány éve még reneszánszukat élő – found footage, azaz a talált kamerás filmek folyton izgő-mozgó képsoraitól, azok messzire kerüljék el a Hardcore Henry-t, mert ettől garantáltan a falra másznak!
Ebből fakadóan talán nem meglepő, ha film helyett inkább videóklip benyomását kelti, s a néző szinte várja, hogy mikor csendülnek fel a The Prodigy Smack My Bitch Up-jának akkordjai. A videóklip illúzióját rendre a színészi játék töri meg: Sharlto Copley lehengerlő alakítást nyújt, számtalan figura bőrében kipróbálja magát – nem véletlenül nevezte élete kihívásának Jimmy szerepét. Copley egyben a legfőbb humorforrás, ha ő kimaradt volna a filmből, komoly csorbát és jelentős színvonalesést szenvedett volna el a produkció! Felbukkanásai és bukásai szórakoztató keresgélős játékra invitálják a nézőt, aki hiába számít rá, osztályrésze a meglepődés marad. Kiemelném tenyérbemászóan karizmatikus főgonoszként Danila Kozlovsky-t, aki szinte szó szerint átvedlett a külsőségekben a The Wicher szerepjáték főhősét megidéző Akan nevű karakterébe. Haley Bennett is meggyőző Jennifer Lawrence-pótlékként, bár színészi kvalitásai hangyányi méretre zsugorodnak Tim Roth rövid cameója mellett.
Az elsőfilmes Ilya Naishuller szórakoztató videóklipet rendezett egy sosemvolt videójátékhoz. A Hardcore Henry pozitívumai egyben a negatívumai is: minden – hasonlóan Naishuller filmjének lényegéhez – csak nézőpont kérdése. Az FPS videójátékok szerelmeseinek mindenesetre kötelező darab. Ettől függetlenül nem érzem létjogosultságát a nézőpontváltásnak, nem hiszem, hogy a jövőben a talált kamerás filmekhez hasonlóan most elárasztaná a mozikat a belső nézet. A Hardcore Henry kuriózumnak egyszer elment, de nem elég innovatív ahhoz, hogy filmtörténelmet írjon, pláne etalonként piedesztálra emeljék. Naishuller energiáiból viszont máskor is szívesen merítenék! Henryvel végül is ki lehet bekkelni a Doom** májusi megjelenéséig!
Publikálva: filmtrailer.hu