Goda Krisztina filmjében Nagy Ervint vetkőzteti pőrére… miután megmutatta nekünk száz alakban. Szélhámosfilm, magyar módra.
Gábor (Nagy Ervin) és Tibi (Trill Zsolt) szélhámosok. Gábor sármjával és rendkívüli alkalmazkodó képességével – amellyel képes a legkényelmetlenebb helyzeteket is a saját javára fordítani – veszi le lábukról a gazdag és csúnyácska nőket, Tibi pedig lelkesen dolgozik Gábor keze alá. Összeszokott és precíz duót alkotnak, céljuk, volt „intézetis” gyerekek lévén, nem is olyan egetrengető: egy szép ház valahol vidéken. Általában 2-300.000 forintot költenek egy-egy akcióra, amivel 2-3 milliót kaszálnak.
Gábor igazi nagyvadra veti ki hálóját Hanna (Hámori Gabriella) személyében. A lány szép, vonzó, gazdagnak tűnik és megközelíthetetlen. Gábor kezdeti próbálkozásai rendre csúfos kudarccal végződnek, míg rá nem talál Hanna gyenge pontjára. Ettől kezdve felgyorsulnak az események, Gábor egyre sűrűbb hálót sző Hanna köré, azonban lassan saját maga kezd belegabalyodni. Improvizáció improvizációt követ, és Gábor kezd elveszni a szerepei közt, ráadásul egyre vonzóbb számára Hanna.
Bár elsőre romantikus sablonok tárházának hangzik Goda Krisztina harmadik nagyjátékfilmje, nem érdemes messze menő következtetéseket levonni belőle. Ügyesen keverednek benne a dráma, vígjáték, valamint a thriller zsánerének elemei.
A film kezdő jelenete: két fiatalember takarítóként dolgozik egy csillogó irodaházban, és az alkalmazottak megdöbbentően pontos profiljait állítja föl a kidobott hulladékokat böngészve. Remek indítás, az ember csak kapkodja a fejét a tárgyakból levont következtetéseket hallgatva. Ezt követi a megkopasztási módszer pontos taglalása – ez bukik el későbbiekben Hannával kapcsolatban. De a szélhámosok élete már csak ilyen, örök improvizáció! „Mindenki azt teszi, amihez a legjobban ért”, hangzik el Gábor szájából, és ő ebben a legjobb: emberismeretére hagyatkozva a legapróbb metakommunikációs jelekből (gesztusok, mimika, stb.) olvas, és etikátlanul ki is használja azokat. Hogy a lány érdeklődését felkeltse, egyre messzebb és messzebb kell merészkednie, míg végül már ő maga sem tudja, mi szerep és mi a valóság. A film lezárása kapott egy kiszámíthatatlan befejezést (bár az időzítéssel van némi probléma).
Nagy Ervin a következő Kautzky Armand. A legjobb alakítás Kulkáé, aki olyan szenvedéllyel és átéléssel hozza Dr. Marton szerepét, hogy egyetlen pillantása kifejezőbb, mint ifjú kollégái színészi tárháza. Trill Zsolt figurájának magával ragadó a humora és a lelkesedése – remekül mulattam a beszólásain. Hámori „Terézanyu” Gabriella távoli és hideg volt, talán csak a szerepéből adódóan – mint a saját pillanatába beledermedt porcelán táncosnő a nagyi vitrinében.
A médiában kapott hideget, meleget a produkció (túl stilizált, „iskolaszagú” forgatókönyv, kiszámítottan adagolt humor, stb) -, de kérdem én, ha ez az „alap”, akkor mi a fenéért nem készülnek hasonló színvonalú filmek?! Akár „iskolaszagú”, akár nem, fölveszi a versenyt a mai Hollywood-i kínálattal, ugyanakkor föllelhető benne az a sajátos magyar íz is, ami csak ránk jellemző. Nem beszélve a legcoolabb magyar mosdójelenetről, amikor Nagy Ervin lefejelteti Makranczy Zalánt a saját tükörképével.
Ideje, hogy az elvont művészfilmek mellett végre kommerszebb produkciók is készüljenek Magyarországon, amelyeknek elsődleges céljuk a szórakoztatás. Remélem, Goda Krisztina nem fog Antal Nimródhoz hasonlóan fölpakolni, és kimenni Hollywoodba, hanem itthon marad, hogy a Kaméleonhoz hasonló alkotásokkal örvendeztessen meg minket.