A korona negyedik évada fejest ugrik a ’80-as évekbe, és leszedi a királyi családról a keresztvizet. Margaret Thatcher, az első női brit miniszterelnök és Diana hercegnő háttérbe szorítják a királynőt. A Netflix legdrágább produkciója folytatja töretlen és kíméletlen menetelését a brit történelmen keresztül.
A Netflix televíziós sorozatával Peter Morgan író-producer nagy fába vágta a fejszét, és a brit királyi család hátán látott hozzá felaprítani. A II. Erzsébet királynő közel hét évtizedes uralkodásán végigloholó sorozat rendkívül ambiciózus, nagyobbrészt hiteles és csöppet sem szemérmes. Morgan a szerfelett drámai, Golden Globe-díjas A királynővel és a roppant feszült, Oscar-jelölt Frost/Nixonnal bizonyította rátermettségét a politikai témájú filmek zsánerében, a Netflix sorozata pedig kétségkívül felteszi a koronát nemcsak Erzsébet, hanem az ő fejére is.
A korona a ’40-es évek végével veszi fel a történelem fonalát, és gyönyörűen bemutatja, mi vezetetett ahhoz, hogy fél évszázad után ismét királynő kerüljön a trónra. Ezután nemcsak a nagy történelmi pillanatokat idézi meg, hanem az uralkodóház szennyesét is kiteregeti. Nem a hatásvadászat vezérli, inkább az, hogy megmutassa az uralkodói elit emberi oldalát: erényeikkel, és igen, bűneikkel egyetemben. Mindenki esendő, ez az emberi lét velejárója. Akik pedig kevésbé lehetnek önmaguk, azokra ez hatványozottan igaz.
Édesapja, VI. György (a dadogós király, akiről egy évtizede 4 Oscar-díjas film készült A király beszéde címmel) halálával az ifjú és tapasztalatlan Erzsébetre szállt a korona. Nehéz dolog összeegyeztetni a különböző szerepeket (anya, feleség), különösen, ha a királynői abszolút elsőbbséget élvez. Mégis helyt kell állni mind a politikában, mind a magánéletben. Még ha ez azzal is jár, hogy elhidegül a párjától vagy a gyerekeket hónapokra idegenekre kell bíznia. Ilyen, ha az ember elsősorban királynő. Minden egyéb csak másodlagos.
Ugyanez a helyzet a közeli és a távoli családdal is: a királyi cím árnyéka rájuk is vetül, amelyben csak fázni lehet. A felelősség összenyomja és megnyomorítja a lelket; hogy a pompa és a rivaldafény elég ellenszolgáltatás-e ezért, erősen kétlem. Különösen a legutóbbi, negyedik évad végkicsengése erősen pesszimista: a Buckingham-palota termeit pókhálóként szövi át a reménytelenség, a kétségbeesés és a boldogtalanság. A királyi család az emberségével fizeti meg a vére kékségének az árát. Eközben pedig vadul tombol körülöttük a viharos XX. század.
