Látvány, humor és csapatmunka – ennyivel több az új Mission: Impossible rész. Az Ethan Hunt Saga eddig jól bevált receptjén talán most változtattak a legdrasztikusabban az alkotók. Már az első rész is messze helyezkedett az 1966-os eredeti tévésorozattól, más kérdés persze, hogy kinek mennyire jött be a film. Brian De Palma, John Woo, J.J. Abrams… mindegyik részt egy-egy nagy nevű rendező jegyezte, és mindegyikük belevitt valami sajátos, személyes ízt. Ez most sincs másképp, azonban először fordult elő a franchise történetében, hogy Oscar díjas rendező foglalt helyet a rendezői székben.
Brad Bird rendező neve elsősorban a Pixar Stúdió Oscar díjat nyert animációs filmjeivel, A hihetetlen családdal és a L’ecsóval kapcsolatban hangozhat ismerősen. Elsőre meglepőnek tűnt, hogy Bird első élőszereplős debütálásának szánták Ethan Hunt soron következő kalandját. Akármennyire is kockázatos lépés volt ez, bejött a dolog. Bird igazi kémfilmet tett le az asztalra, és az eredményt tekintve határozottan nincs oka szégyenkezésre.
A film kezdőjelenetében rögtön Budapestet csodálhatjuk meg, IMAX vásznon olyan hatást keltve, mintha mi magunk lebegnénk a város felett. Mielőtt a hazafias érzésektől könnybe lábadna a szemünk, rögtön szemet szúrhat néhány részlet, ami nem stimmel a város látképével kapcsolatban: Bird bizonyos városrészeket saját szája íze szerint digitálisan megváltoztatott, így ne lepődjünk meg, ha például óratorony nő ki a földből ott, ahol semmi keresnivalója nincsen.
Az apróságokon túllendülve máris az akció sűrűjébe ránt magával egy ismerős arc, a Lost – Eltűntek sorozat „Son of a Bitch” Sawyer-eként elhíresült Josh Holloway, aki méltánytalanul keveset szerepel a filmben. Mindenesetre jól áll neki a magyar vircsaft, nem beszélve a háttérről, de mielőtt igazán elhelyezhetnénk őt zord magyar valóságunkban, már ugrunk is Moszkvába, hogy Hunt rendkívül szórakoztatóra sikerült börtönszökésénél kibiceljünk. Hogy mit keres Hunt egy orosz börtönben, később kiderül, de nem szeretném elspoilerezni. A hivatalos szinopszis farvizén maradva: Hunt kis csapata élén a Kreml felé veszi az irányt, hogy az archívumba betörve némi információhoz jusson. Aki látta az előzetest, annak nyilvánvaló, hogy a dolgok nem egészen úgy alakulnak, ahogy Hunt-ék azt elképzelték, és csak füstölgő romokat hagynak maguk után. Rögtön életbe lép a Fantom Protokoll, amelynek értelmében az amerikai kormány feloszlatja az IMF-et (Impossible Missions Force, köze sincs a Nemzetközi Valutaalaphoz!) és elhatárolódik Hunt-éktól. Az ügynökcsapat tehát magára marad. Mégis úgy határoznak, folytatják országhatárokon átívelő, szélmalomharcnak tűnő küzdelmüket Kurt Hendricks ellen, aki nemes egyszerűséggel globális atomháborút kíván kirobbantani. Hőseink Moszkva után megjárják Dubait, hogy végül Indiában tegyenek pontot történetük végére.
A film leglátványosabb jelenete egyértelműen a 828 méter magas Kalifa Torony, azaz Burdzs Kalifa megmászása. Hunt-nak a világ legmagasabb felhőkarcolójának a szerverszobájába kell bejutnia. A fáma szerint a díszletesek hiába húzták föl a Kalifa néhány emeletének modelljét, Tom Cruise jelezte, hogy nem díszleten, hanem az eredeti toronynál kívánja a felvételeket elkészíteni. A díszleten tehát eltervezték és begyakorolták, a Burdzs Kalifán pedig élesben leforgatták a jeleneteket. Tom Cruise összes külső Kalifa-jelenete tehát eredeti helyszínen, a szédítő mélység fölött lógva lett rögzítve, s valószínűleg azért is lettek ezek olyan hatásosak!
A film egyik produkciós cége a Bad Robot, amely nem véletlen, hiszen alapítója az az Abrams, aki a film harmadik részét is jegyzi rendezőként. Abrams ötlete volt, hogy Hunt az új részben ne magányos hős, hanem csapatjátékos legyen, és az ő javaslatára került ismét a történetbe a csapat tagjaként Benji, a kütyüspecialista, akit Simon Pegg kelt életre. Benji időközben technikusból operatív ügynökké lépett elő, így nyílt rá lehetőség, hogy egy kicsit előtérbe tolják a történetben. Ő az egyik fő humorforrás a filmben, mindig van valami jópofa beköpése. Paula Patton játssza a csapat női tagját, aki nagyon nőies tud lenni, ugyanakkor simán elhiszem neki, hogy reggelenként bemelegítésképpen karokat tör és torkokat tép. Kap egy drámai szálat is, amivel azonban nem tud mit kezdeni, bár ez nem az ő hibája, egyszerűen nincs idő kibontani ebben a sodró lendületű akciófilmben. Brandt karaktere elsősorban azért került bele a történetbe, mert egy időben szóba került, hogy Cruise esetleg kiszáll a produkcióból. Ebben az esetben Hunt helyett Brandt figurája került volna előtérbe, ami elég meredeken hangzik, tekintetbe véve, hogy Jeremy Renner, aki életre kelti, már elkötelezte magát a Bourne-franchise mellett is, és így nem lehetne az “arca” két hasonló témájú filmsorozatnak. Brandt szerepére egyébként még Chris Pine és Tom Hardy személye is szóba került. Renner rutinszerűen nyomja le Brandt figuráját, bár az ő kis drámai jelenetével sem nagyon tudtam mit kezdeni, pedig dramaturgiailag fontos momentum a forgatókönyvben, mégis erőtlenül pukkan.
Az amerikai és angol színészek mellett igazi nemzetközi stáb állt össze: a „főgonoszt” a svéd Michael Nyqvist alakítja, aki az eredeti svéd Millenium (A tetovált lány)-trilógia után egyre-másra kapja a hollywoodi szerepajánlatokat, legutóbb az Elhurcolva című filmben is láthattuk. A francia Léa Seydoux (Francia szépség) megközelíthetetlen bérgyilkosnőt alakít, az orosz Vladimir Mashkov (15 perc hírnév, Ellenséges terület) orosz hírszerzőtisztet, az indiai Anil Kapoor (Gettómilliomos) indiai milliárdost játszik.
Tom Cruise hozza a formáját Ethan Hunt-ként, s bár most már csapatjátékos, a húzósabb akciók persze még most is rá maradnak. Hunt továbbra is az a fickó, aki mindig tudja, hogy mikor mit kell tenni, és adott helyzetben mi a legjobb megoldás. A folytatásban talán ebből a „arcoskodásból” kell majd egy csöppet visszavenni.
A producerek bátorították Brad Bird-öt, hogy nyugodtan vigyen bele saját ötleteket a filmbe. A Fantom protokoll így töltekezett poénokkal és erősödött humor frontján, illetve szintén a rendező ötlete volt, hogy a szuperkütyük, amit kémeink előszeretettel használnak, jelen esetben hibásodjanak meg. Így „fogy ki” az elem Hunt tapadós kesztyűjéből a Burdzs Kalifa megmászása közben vagy megy tönkre a maszkkészítő masina pár perccel akció előtt, nem beszélve az információt átadó készülék (ami utcai telefonnak tűnik, cirill betűkkel az oldalán) önmegsemmisítőjének meghibásodásáról. A magam részéről nem vagyok oda a kémfilmekben használt sok futurisztikus kütyütől, mert általában akkor kerülnek elő, amikor hőseink megoldhatatlannak tűnő helyzetbe kerülnek, majd a farzsebből (vagy egyéb helyekről) előkapott csodamasinák aztán mindenre megoldást kínálnak. Jelen esetben azonban jól elvoltam velük, sőt, külön élveztem, amikor gajra mentek ezek a cuccok.
A film akciójelenetei rendkívül élvezetesen lettek megkoreografálva, nincsenek agyonvágva, egyedül a Dubai-ra lecsapó homokviharban kerültek túl közel a kamerák a színészekhez, de ez esetben érthető. A CGI nem hivalkodó, szépen belesimul a valódi környezetbe.
Bird akciófilmjében tehát sikerült a legjobb dolgokat ötvözni, a meglepően egyszerű történetet humorral feldobni, a mindig egyszemélyben akciózó Hunt mellé társakat adni és ismét meredek és látványos szituációkba küldeni az amerikai James Bondot. Kár, hogy a sztori sarkalatos pontjain a film döcög, a drámai jelenetek nem működnek, illetve az alkotók helyében nem az indiai automata autóparkolós résszel zártam volna az akciószekvenciát. Ráadásul a lezárás is kissé elnyújtott.
Mindezektől függetlenül a Mission: Impossible – Fantom protokollja nagyon jó akciófilm, sőt, elmondható, hogy a franchise legjobb darabja. A film látványvilága IMAX-ban nagyot üt, javaslom, aki teheti, annak érdemes ilyen formátumra jegyet váltani a moziba. Christopher Nolan szerint – a 3D-vel szemben – az IMAX-é a jövő, és hátha ő tényleg ért hozzá.
Publikálva: filmtrailer.hu (2011.12.16)