A gyerekek jól vannak: Hárman párban

A két Golden Globe-díjas, viszont a BAFTA-, és az Oscar-díjak nagy vesztesének mondott A gyerekek jól vannak finoman egyensúlyozik a vígjáték és a dráma műfaji határán. A kis költségvetésből (4 millió dollár) készült filmben Annette Bening, Julianne Moore és Mark Ruffalo szülőként alkot egy meglehetősen rendhagyó családi koncepciót, ahol a gyerekeken kívül tulajdonképpen senki sincs jól. Az I love you Phillip Morris után újabb, kommerszebb hangvételű és meleg témájú vígjáték készült, csak épp a női oldalra kiélezve, ezúttal sem csak melegeknek.

Nic és Jules, a leszbikus pár boldog békességben neveli két kamasz korú gyermekét, Jonit és Lasert. Joni a 18. születésnapja előtt álló, önállóságra vágyó lány, aki alig várja, hogy a nagyvilág az egyetemi élet képében megnyíljon előtte. Öccse, Laser azonban mindenképpen rá akarja venni, hogy mielőtt otthagyná a biztonságos családi fészket, járjanak utána múltjuknak, egészen pontosan biológiai apjuk személyazonosságának. Hamarosan nyomára is bukkannak Paulnak, aki független férfiemberként elvan saját kis életével, amit vendéglőjének fölvirágoztatása és alkalmi kapcsolatai töltenek ki. Amikor tudomására jut, hogy önkéntes spermadonori múltjának két gyümölcse is szárba szökkent, hajlandó belemenni a két gyerekkel való találkozásba, ami meglepően jól sikerül, mi több, Paulban föltámadnak az apai ösztönök. Nic és Jules, azaz anya és anya azonban érthető gyanakvással figyelik a „férfiállat” közeledését, és ők is meg akarják ismerni Pault. A közös vacsora azonban nem várt események láncolatát indítja el, amelynek folyományaként Paul nem csak egy családot, de egy régi, talán sosem volt érzést is megismer: a szerelmet. S ahogy a szerelmi háromszögekben lenni szokott, csak ideig-óráig tartó keserédes boldogságot hoz mindhárom fél számára.

a gyerekek jol vannak1
Annette Bening és Julianne Moore

Kellemes, vígjátéki elemeket is fölvonultató drámát készített Lisa Cholodenko, akinek neve a Sírhant Művek sorozat rendezői gárdájából lehet ismerős. Remek stábot válogatott össze, a színészek szinte kivétel nélkül maradandót alkotnak. Nem véletlen, hogy a legjobb színésznő díjára zenés film és vígjáték kategóriában ugyanazzal a filmmel jelölték Julianne Moore-t és Annette Beninget, és utóbbi végül el is vitte a szobrocskát (a Sors fintora, hogy a két színésznő nem először vetélkedett már ugyanazért a díjért: az 1999-es Oscar gálán a legjobb színésznő kategóriában már egyszer egymásnak feszültek). Mark Ruffalo-t pedig a BAFTÁ-n és az Oscaron is a legjobb férfi mellékszereplőnek jelölték. De a gyerekeknek sincs miért szégyenkezniük, mind a Jonit alakító Mia Wasikowska, akit korábban az Alice Csodaországban láthattunk, mind a Lasert játszó Josh Hutcherson (Híd Therabithia földjére, Utazás a Föld középpontja felé) is hitelesek voltak a szerepeikben.

a gyerekek jol vannak2
Josh Hutcherson, Mia Wasikowska és Mark Ruffalo

A film eredeti címe a The Who együttes azonos című slágeréből származik (innen lehet sokaknak ismerős), bár nekem személy szerint a The Offspring The Kids Aren’t Alright száma ugrott be elsőre, s talán nem véletlenül.

Sokféle tanulság levonható a filmből: a legfontosabb talán az, hogy a szivárványcsaládokban is boldog és egészséges gyerekek nőnek fel. A lényeg, hogy megkapják a kellő figyelmet és szeretetet, amelyre minden gyereknek szüksége van. A szülők nemi beállítottságának pedig az égvilágon semmi köze nincsen ahhoz, hogy majdan a gyermekük a saját vagy az ellentétes nemhez fog-e vonzódni. Nagy kérdés – és erre keresi a választ a film is –, hogy van-e helye, és ha igen, akkor hogyan tud beilleszkedni a másik biológiai szülő egy szivárványcsaládba?

a gyerekek jol vannak3
Mark Ruffalo, Annette Bening és Julianne Moore

Összességében szórakoztató film A gyerekek jól vannak, itt-ott megmosolyognivaló, de vígjáték helyett én inkább egy jól megírt és megrendezett drámának találtam – épp ezért annyira nem értettem, mit keresett a Golden Globe-on a zenés filmek és vígjátékok kategóriájában. Kellemes színészi játék, tanulságos történet, homofóboknak azonban nem ajánlott. S bár tudom, hogy elhangzik valami elcsépelt magyarázat rá a filmben, de árulja már el valaki, hogy két leszbikust miért hoz lázba a férfi meleg pornó?!

Publikálva: filmtrailer.hu (2011.04.11)

Szólj hozzá!