Rango, a kaméleon kimozdul a komfortzónájából, de képtelen beolvadni a sivatagi népség közé… hát az élükre áll. Legalábbis addig, amíg utol nem érik.
Ki vagyok én? Talán mindannyian föltettük már magunknak a kérdést – vagy mások nekünk -, és ha a sorok mögé nézünk, nem is olyan könnyű rá válaszolni. Így van ezzel Rango is, aki dédelgetett házi kedvencként éli szürke hétköznapjait. Kaméleonként fő profilja a beolvadás, ami egyben élete kudarca is, hisz valamilyen módon szeretne kitűnni. Unalmában színészkedéssel üti el az időt, azonban magányossága okán ez nem is olyan könnyű foglalatosság, szükségeltetik hozzá mértéktelen fantázia és csöppnyi lököttség (vagy fordítva?), de szeretnivaló kaméleonunk szerencsére dúskál mindkettőben – ennyi marad, ha az ember, izé, mármint állat be van zárva a saját kis terráriumába, amit kénytelen (ha máshogy nem is, hát) képzeletben a maga képére formálni.
Ám az álmokból szőtt világok nem maradhatnak érintetlenül soká, sorsuk az, hogy a valóság talaján darabokra törjenek. Rango barátunk is így jár, s a mennyországból egyenest a pokolba zuhan. Méghozzá értsük ezt szó szerint, legalábbis a pokol legforróbb katlana sem lehet melegebb a sivatagi nap tüzénél, amit hősünk a saját bőrén kénytelen megtapasztalni. Egy furcsa tanács nyomán Rango elindul a sivatag belsejébe, víz és remény nélkül, hogy megtalálja a választ az őt leginkább foglalkoztató kérdésre: ki is ő valójában?
Gore Verbinski, több nagy sikerű film (A Karib-tenger kalózai-trilógia, A kör) rendezője kemény fába vágta a fejszét. Bár nagy tapasztalattal bír már a családi filmek terén, egy, csak animált figurákkal operáló mozgókép azért más kaliberű kihívás. Ennek ellenére azt kell mondjam, hogy ebbe a műfajba is sikerült betörnie, a Rango ugyanis egy meglepően szórakoztató filmes csemege lett.
A film animálását a George Lucas tulajdonában álló Industrial Light & Magic végezte (olyan munkák állnak mögöttük, mint a Vasember– vagy a Transformers-filmek, a WALL-E, a Star Trek, a Terminator: Salvation, a Star Wars-ról már nem is beszélve), így a képi világa nem hagy kívánnivalót maga után – a figurák annyira élethűek, hogy szinte lemásznak a vászonról.
Azonban kevés a szép és aprólékos megjelenítés, kell hozzá egy épkézláb történet is. A Rango sztorija meglehetősen hollywoodi: sajnos, ebben nem mozdultak el az eredetiség felé, klasszikus sablon alapján épül föl a forgatókönyv szerkezete, más animációs filmekben már látott sémák uralják. Ezt kompenzálandó viszont rágyúrtak a humorra, és itt üt nagyot a Rango. A klasszikus western filmes helyzetek kifigurázása nagyon jól sikerült, és erre épül néhány igazán eredeti poén is. A humor mellett némi transzcendencia is belefért a film eszköztárába.
Természetesen a Rango is nagy családi szórakozás: kicsiknek (kb. 8-10 éves alsó korhatárt lőnék be a film bizonyos jelenetei miatt) és nagyoknak egyaránt szórakoztató lehet, számtalan, többek között filmes kikacsintás (például egy Terry Gilliam-klasszikusra – ennyit spoiler-veszély nélkül elárulhatok) elsősorban a felnőttek arcára csalhat elégedett mosolyt.
A Rango talán azért is sikerülhetett ilyen jól, mert Verbinski meglepően egyedi technikát alkalmazott: az egyes jeleneteket eljátszatta élőben a figurák hangját adó színészekkel. A célja egyértelmű volt: a színészek minél inkább bele tudják élni magukat figuráik bőrébe. A film hangjaira elsőrendű stáb állt össze: Johnny Depp, Isla Fisher, Bill Nighy, Timothy Olyphant, Alfred Molina, hogy csak a legismertebbeket említsem.
Aki moziban nézi meg a Rango-t, a színészek hangjait csak eredeti nyelvű vetítésen tudja élvezni, a film a fiatalabb korosztály kedvéért jó szokás szerint szinkronosan kerül bemutatásra. Jómagam is így láttam a sajtóvetítés alkalmával, és meg kell mondjam, a szinkronszínészeinknek sem kell szégyenkezniük. Különösen Babszem magyar hangját adó Haumann Petrát emelném ki, aki olyan ízes tájszólással szólal meg, hogy öröm hallgatni. Valamint Harsányi Gábor is meglehetősen borzongató volt Csörgőkígyó Jake-ként.
Minden jósága ellenére a film 106 percét egy kicsit hosszúnak éreztem. Ennek ellenére a Rango engem elbűvölt, és köszönet illeti meg a készítőket, hogy bő másfél órára egy kicsit ismét gyereknek érezhettem magam.
Publikálva: filmtrailer.hu