A Szólít a szörny ifjúsági regényadaptáció, amely a gyermeki lélek legsötétebb bugyrain keresztül kalauzol el a halál központi motívumáig, amíg az út végén rá nem döbbenünk, hogy a nyomasztó ábrázolásmódja dacára is az életről szól. Modern tanmese felnőtteknek gyerekekről. Mire a történet végére érünk, legszívesebben mindannyian szeretnénk egy ilyen szörnyet a gyerek ágya alá!
A fiú és a szörny
A történet egy fiúról szól, aki „túl idős, hogy kölyöknek nevezzük, ahhoz meg túl fiatal, hogy férfi legyen.” Conor O’Malley édesanyjával él kettecskén. Az asszony rákos. Betegsége előrehaladtával mind nehezebben tud gondoskodni a fiáról. Conor legnagyobb bánatára édesanyja egyre sűrűbben szorul rá a nagymama segítségére. A fiúnak az iskolában sincs sok sikerélménye: a többség messzire elkerüli, mintha az anyja betegsége valami különös módon rajta keresztül fertőzne. Egyedül az osztály hangadója tünteti ki megkülönböztetett figyelmével, igaz, ő is csak annyiban, hogy időnként jól elnáspángolja. Mindezekből kifolyólag talán nem meglepő, hogy Conort egy visszatérő rémálom gyötri. És akkor a szörnyről még nem is beszéltünk.
Előbb volt a rémálom, és csak később jött a szörny. A különös lény mindig éjfél után kísérti meg, mindig ugyanabban az időpontban érkezik. Órát lehetne hozzá igazítani. Hogy mit akar tőle? Mesélni. Három mesét kíván elmondani Conornak, s cserébe a fiúnak is mondania kell egyet. Álom ez… vagy maga a valóság? Conor bizonytalan ebben, de közben egyre erősödik benne az érzés: a szörny azért jön, hogy valakit megmentsen.
Mese és valóság
A történetet a népszerű ifjúsági szerző, Patrick Ness írta Siobhan Dowd angol írónő ötlete nyomán. Dowdnak ez lett volna az ötödik könyve, ám váratlan halála megakadályozta a befejezésében. Nesst kérték fel rá. Az írónő az alaphelyzetet és a szereplőket már kidolgozta, és megvolt a regénykezdés is. A többi Ness érdeme. Ő adaptálta végül vászonra is. A direktori feladatokat a spanyol rendező, J. A. Bayona vállalta, akinek különleges érzéke van a sötét, misztikus hangulatteremtéshez. Az elsősorban thrillerekre specializálódott hispán rendezőfenomén most igazán kiélhette magát a film fantáziavilágának megteremtésében.
Sajátos módon keveredik a mese és a valóság ebben a nagyszerű történetben: Conor belső világát egy szimbolikus időpont és a realitás elvékonyodott szövete választja el a fiú rideg környezetétől. Ez a szövet foszlik szét éjfél után, hogy Conor megelevenedett tudatalattija a fásult fiú segítségére siessen, és minden finomkodás nélkül, a maga nyersességében terelje a helyes irányba. Mindezt három mese formájában.
És micsoda mesék ezek! A történetek vadállatiak, és képesek mindig a legváratlanabb irányokba fordulni. Engem legjobban a fabulák rétegzettsége fogott meg: egyszerre szolgálnak útmutatásul Conor egy-egy élethelyzetére, fogalmaznak meg általános életbölcsességet, és mutatnak előre a történet végső konklúziójára, egyben Conor „meséjére” az igazságról.
