Mit keres két jól öltözött üzletember, egy csomagküldő futár és egy takarító egy toronyház felújítás alatt álló emeletén? Nos, ha bank működik az épületben, minden bizonnyal bankrablásra készülnek. Legalábbis ez derül ki ebből a régi vágású akciófilmből, amelyben CGI még nyomokban sem fedezhető fel, ami robban, az valóban robban, és a szereplőknek sem kell a szomszédba bezörgetnie némi tökösségért.
A sok szereplőt mozgató történet középpontjában egy rendkívül ügyes bankrabló banda áll, akik az alapos tervezésből és előkészítésből fakadóan hihetetlenül pontos és precíz „munkákat” hajtanak végre. Sosem emelnek el többet, mint amennyit elbírnak, időre dolgoznak, és nyom nélkül lépnek olajra. A rendőrség képtelen fogást találni rajtuk, egészen addig, amíg egy korábban leültetett társuk ki nem szabadul a börtönből, és pályafutásuk legnagyobb zsákmányát ajánlja föl a csapatnak. A meglovasítandó összeg csábító, azonban az összes korábbi, a túlélést biztosító szabályukat meg kell szegniük a meló kedvéért. A „járt utat járatlanért” aranyszabályát még hírből sem ismerő csapat belevág az utolsó vállalkozásába, a rendőrség két nyomozója pedig egyre szorosabbra húzza a nyakuk körül a hurkot. Vajon ki lesz a győztese a rabló-pandúr játszmának?
A film nyitányában a banda egy rablását követhetjük nyomon, ami meglepően hitelesnek tűnik egészen addig, amíg menekülőre nem fogják. A jól sikerült meló után mindenki éli a maga életét: betekintést kaphatunk – idő hiányában – csupán néhány kiragadott karakter nem éppen egyszerű (de kinek az?) családi hátterébe. Alapesetben ez ugye azt a célt szolgálná, hogy a szereplők mozgatórugóit megértsük, és közelebb kerüljünk a figurákhoz, magunkénak érezzük őket. Na ez az, ami elmarad, tökéletes bűnözőink oldaláról legalábbis.
Az egyetlen, néhány ecsetvonással karakteresebbre festett figurát mindenki Anakinja, a legcoolabb hipervándor, Hayden Christensen alakítja, börtöntetkókkal televarrt bőrrel meglepő hitelességgel (a film egyik legjobb jelenete A.J. C-4-es beszerző útja!). Paul Walker csöndes és elegáns rosszfiút játszik, akiről a film során nem sokat tudunk meg, legfeljebb annyit, hogy mindig számíthat rá az ember. Ami, valljuk meg, nem egy rossz tulajdonság! Vele szemben Idris Elba alakítása felejthetőre sikerült, karakteres vonások ide vagy oda!
A film egyik szereplője és egyben producere is T.I., vagy más néven Tip Harris amerikai rapper. Ő játssza Ghostot, a banda volt tagját, aki a sittről érkezik vissza a bandába, azonban a viszontlátás öröme helyett a korábbi melóból származó lóvéjára, az egyik bandatag által lenyúlt nőjére és a régóta dédelgetett bosszúra szomjazik.
Nem ő az egyetlen eltévedt zenész a bűnözők csapatában, Chris Brown is megjelenik a színen: a sokak által a Sleeper Cell sorozatból ismert, álomkék szemű Michael Ealy kisöccsét alakítja, nem is akárhogy. Az ő nevéhez fűződik a film egyik legjobb üldözéses jelenete, ahol Chris Yamakasit megszégyenítő nyaktörő mutatványokkal nyer egérutat az ellen elől.
Christensen mellett a másik leghitelesebb karakter a filmben a Matt Dillon által alakított Jack Welles nyomozó. Dillon zsigerből is laza rutinnal hozza a rendőr figuráját, neki hisszük el leginkább, ha éppen szar napja van, vagy, hogy nem könnyű apának és rendőrnek lenni egyszemélyben. Jay Hernandez is jól hozza Jack társának figuráját, és jól áll a sztorinak a mocskos zsaru mellékszál.
A Tökéletes bűnözők sztorija a továbbiakban a heist mozik bejáratott sablonjait követi: a rablás tervezését és előkészületeit követhetjük nyomon egészen a kivitelezésig, ami minden tekintetben a film csúcspontja. A film akciójelenetei egyébként jól kivitelezettek, az operatőri munka nem rossz, csupán egyszer-kétszer tapasztalhatjuk, hogy túl közelről fotóztak egy-egy jelenetet.
A film csúcspontját követő fél órát azonban nem igazán értettem. Nagyon komoly színvonalesés figyelhető meg mind a történetben, mind a kivitelezésben. Kapunk egy Butch Cassidy és a Sundance kölyköt idéző jelenetet, ami bűnrosszra sikerült, aztán egy éjszakai autós üldözést, amelynek a képi minősége már-már egy tévéfilm színvonalát idézi, a végső leszámolás pedig teljesen feleslegessé teszi Dillon karakterét. A film végére forgatókönyv darabjaira esik szét.
A pozitívumok között kiemelném még a film zenéjét, ami akciófilmhez méltóan pörgős, összhangban van a jelenetekkel, szépen kiegészíti és szinte észrevétlenül növeli a feszültséget. Egy olyan filmben azonban, amelyben minden második szereplő zenész, ez valahol talán el is várható!
Összességében nem lett rossz film a Tökéletes bűnözők, az utolsó fél órától eltekintve jól szórakoztam rajta. Az akciófilmek szerelmeseinek bátran ajánlom, sőt, egyszeri megtekintésre tulajdonképpen bárkinek. Kevesebb karakterből, jobb forgatókönyvből és több pénzből egy pörgősebb akciófilm születhetett volna. Reméljük, nem kell megint 10 évet várni egy újabb Luessenhop-mozgókép elkészültéig.
Értékelés: 5/10
Publikálva: filmtrailer.hu