Oscar Wilde klasszikus műve felemészti a vásznat. Mint a láng, ami minden emberben ott lobog: kiben izzó parázsként, másban lángoló szenvedélyként.
A Dorian Gray arcképe Oscar Wilde legnépszerűbb írásai közé tartozik az örökifjúról, aki sosem öregszik, a padláson viszont szörnyű titkot őriz. Oliver Parker író-rendező előszeretettel nyúl Wilde műveihez: Az eszményi férj és a Bunbury színdarabok után most viktoriánus regényt adaptál hangulatosan vászonra.
A történet a XIX. század végén játszódik Londonban: ide érkezik meg Dorian Gray (Ben Barnes) a maga törékeny naivitásával, messze kitűnve a füstös-kormos tűzfalak és mocskos sikátorok labirintusában a mindennapi megélhetésért küzdő pórnép közül.
Az apjától megörökölt vagyon és cím révén megnyílnak előtte a londoni előkelőségek kapui. Fiatalsága és ártatlansága közkedvelté teszi az egyébként suta fiatalembert a társaság tagjai között, különösen Basil Hallward (Ben Chaplin), az ünnepelt festő és Lord Henry Wotton (Colin Firth) figyel föl rá. Basilt Dorian szépsége, az unott és cinikus lordot naív, romlatlan és így könnyen formálható lelke vonzza. Basil ráveszi a fiatalembert, hadd fesse meg a portréját. Wotton pedig befolyása alá vonja Doriant, aki mentorává fogadja a lordot.
„A józan ész gyilkos hatással van az emberre, egy pillanatot sem szabad elszalasztani. Az élet egy pillanat, semmi sincs utána… így aztán égnie kell, mindig, a leghevesebben.”
Lord Wotton jóvoltából Dorian egyre jobban kiigazodik a londoni elit világában, és belátást nyer a felszínes talmi csillogás mögé. Magáévá teszi a lord nézeteit, átveszi hedonista életvitelét, visszhangozza filozófiai eszmefuttatásait az élet pillanatnyi örömeinek hajszolásáról, és könyörtelenül keresztül törtet mindenkin: összetört szívű, kihasznált asszonyokon, bosszúra szomjazó férfiakon, az ópium delíriumból szőtt függönyén, élőkön és holtakon. De ez még mind kevés, nem tud betelni. A lord lassan rádöbben, hogy Dorian személyében egy szörnyet hívott életre.
„Kihalt népek katakombáiba léptem, láttam az utolsó barbár törzseket. Érzem minden pillanat csodáját, a létezés örömét, az elmúlás fájdalmát. Mintha penge élén táncolnék, elönt a vágy, hogy lássak, tapintsak, érzékeljek. (…) mindent be akarok fogadni, mindent magamévá akarok tenni, semmit sem akarok elszalasztani. Ne legyen olyan pillanat, ami nélkülem múlik el… Ott leszek mindenhol. Arra tanítottál, hogy a leghevesebb lánggal kell égni. Az élet lángja el nem vakít, heve meg nem perzsel, mert én vagyok a láng, Henry. Én vagyok a láng!”
Eközben elkészül Basil, a festő egyedülálló remekműve. Míg Dorian megmerítkezik a bűnök és az élvezetek mocsarában, és látszólag semmi, még az idő vasfoga sincs rá hatással, addig a róla készült portréra immár rá sem lehet ismerni.
Gyönyörű a korabeli London: a méhkasszerűen összeboruló házak, az eliparosodást jelző gyárak kéményei, melyek a város fölé füstöt okádva megteremtik annak miliőjét. Roger Pratt operatőr képei szinte élnek és lélegeznek, még ha csak légnemű kormot is.
A címszereplőt megformáló Caspian herceg (Narnia Krónikái), azaz Ben Barnes alakítása különösképpen nem nyűgözött le. Igaz, esélye sem volt a mellékszerepekben brillírozó Ben Chaplin és Colin Firth mellett – különösen utóbbi lubickolt a cinikus, unatkozó lord szerepében.
A Dorian Gray arcképe tele van önéletrajzi elemekkel: Dorian kicsapongásainak ábrázolásához Oscar Wilde bőséggel merített saját rögös életútjából. Kár, hogy a forgatókönyv vége eltér az eredeti történettől. Talán ebből fakad, hogy a film a végére „kifárad”, veszítve tempójából és lendületéből. A tévéfilm minőségű flashback-ek is jócskán rontanak az összképen.
Az összképet tekintve a Dorian Gray igazán élvezetes produkció, egy időtálló alkotás méltó adaptációja. Dorian számára a történet végére megadatik hibáinak a felismerése (a feloldozás a múlt bűnei alól már talán kevésbé). De már ez is több, mint ami sokak számára osztályrészül jut. A végső konklúzió keserédesen hangzik az örökifjú szájából:
„Az élvezet elég távol áll a boldogságtól.
Néhány dolog éppen attól értékes, mert nem tart soká.”
Megjelent: saját blog