Motoros fűrész kerepel a sötétben, a fémfogak a láncba próbálnak marni, de az indítómotor nehézkesen újra és újra lefullad. Elfojtott nyögések, megalázott, egymás mellett térdeplő emberek. Aztán a fűrész fejhangon felvisít… Így kezdődik Oliver Stone rendező kőkemény thrillere, amely egy mexikói drogkartell és három amerikai nem mindennapi küzdelmét tárja elénk. A történet igazi irodalmi ínyencség, Don Winslow ráadásul saját regényét adaptálta vászonra. Ki számít barbárnak? Úgy tűnik, a “farkastörvényekre” épülő kis társadalmunkban ez is csak nézőpont kérdése.
Hol található a legjobb, „legütősebb” marihuána? Hát persze, hogy Kaliforniában, a Laguna Beach-en. Ifjonc amerikai botanikusok nemesítik a sokak által magasztalt cannabist, ami laboratóriumi körülmények között extra magas THC-vel (tetrahydrocannabiol – a vegyület, ami a bódulatot kiváltja) hálálja meg az odaadó gondoskodást. Ben, a pacifista botanikus és Chon, a hajdanvolt ex-tengerészgyalogos valószínűtlen kettőse ütőképes és legendás párost alkot a helyi drogpiacon. Miközben Ben felügyeli a növénytermesztést és hobbiból afrikai és indiai segélyszervezeteknél önkénteskedik, addig Chon az erő, aki az erőszakos megoldásokat igénylő esetek specialistája. Afféle modern Ábel és Káin kettőst alkotnak, és ahogy kell, testvériesen meg is osztoznak a nőn.
O, azaz Ophélia mondhatni a „banda csaja”, aki képtelen a két férfi közül választani, mindkettőt saját magáért, Bent gyöngédségéért és önzetlenségéért, Chon-t pedig a brutalitásáért és nyers férfierejéért szereti. Klasszikus édeshármas felállás, ám O megkapó narrálása ellenére sem tűnik számomra többnek, mint egy elkényeztetett, unatkozó ribancnak. De talán én vagyok túl maradi!
A bolt jól megy, a fiatalok csak úgy lubickolnak a tengernyi pénzben és az óceánban. Ez persze sokak szemét szúrhatja, többek közt a mexikói Baja Kartellét, amely az otthoni, kedvezőtlenül alakuló politikai helyzet miatt épp az USÁ-ban kezd erőszakos terjeszkedésbe, bekebelezvén Ben&Chon jól menő, nem épp legális alapokra építkező vállalkozását. Hiába fordulnak segítségért az általuk vastagon megkent DEA ügynökhöz, Dennis-hez, a mexikói nehézfiúkkal még ő sem mer kekeckedni. Amikor a fiúk beintenek a kartellnek, az a kegyetlen, ultrabrutális Lado-t küldi a két srácra, aki rövid időn belül megtalálja a fiúk leggyengébb pontját. Ophelia elrablása azonban csak olaj a tűzre, és a két amerikai srác vérszemet kapva háborúba indul a szerelemért.
A fent vázolt történet látszólag nem túl eredeti nyomdokvizeken halad, ám a lány elrablását követően tartogat a sztori néhány egészen érdekes csavart, amiből semmit nem lőnék le. Elég legyen talán annyi, hogy a regényt, amiből a film készült, a New York Times beválasztotta 2010 legjobb tíz könyve közé.
Úgy tűnik, Oliver Stone stílust váltott, legalábbis a kézikamerázás, a néha követhetetlenül feszes vágás és a szűrők túlzásba vitt alkalmazása miatt meglehetősen videóklipes hangulatot áraszt a produktum, mintha a közelmúltban elhunyt Tony Scott rendezte volna a filmet. Viszont az akciójelenetek pazar látványosságot nyújtanak, talán épp a kézikamera miatt volt olyan hatással rám a moziban, mintha a helyszínen, az akció sűrűjében lettem volna.
A színészi felhozatal sem utolsó. A kegyetlen Lado-t alakító Benicio del Toro szinte lubickol a szerepében. Meg persze a vérben. Bár meg sem közelíti a 21 grammban nyújtott alakítását – amelyet del Toro legjobbjának tartok -, azért most sem kell szégyenkeznie. Amikor a “Bika” kis „kertészcsapatával” feltűnik a színen, beleborzong a néző. A másik kedvencem a filmből a DEA-ügynök John Travolta, akit az utóbbi időben másodszor (Párizsból szeretettel) láthatunk paróka nélkül a széles vásznon. Abszolút hitelesnek érzem a korrupt zsaru bőrében, bár jól megírt dialógusai valószínűleg Winslow irodalmi alapanyagának köszönhetőek. Salma Hayek pedig maga A Végzet Asszonya (mint mindig). A Kartell élére nőt állítani kitűnő ötlet volt, Hayek pedig jó érzékkel formálja meg a magányos, parancsoláshoz szokott vezért.
Az édeshármasból elsősorban Aaron Taylor-Johnson-t emelném ki, aki a trió legérzékenyebb karakterét, a pacifista idealistát játssza. Igazi jellemfejlődésen egyedül az ő figurája esik át a három fiatal közül, a többiek (Taylor Kitsch és Blake Lively) karakterei látszólag ugyanolyanok a film végén is, mint az elején. Csak a stáblista bambulásakor esett le nálam a tantusz, hogy Taylor-Johnson játszotta a Kick-Ass főszerepét is. Kiváló színész, még sok filmben viszont fogjuk látni.
A Vadállatok az erőszakot rendkívül naturálisan ábrázoló akcióthriller, amely elsősorban azoknak ajánlható, akiknek van gyomruk hozzá. Ugyanakkor egy meglepően jó történet, amely egy percre sem ül le, végig ébren tartja a néző figyelmét. Ki számít barbárnak? Nehéz kérdés, hiszen az embereket kegyetlen kínzásoknak alávető Lado számára az amerikai édeshármas maga az erkölcsi fertő, a barbarizmus, míg az amerikaiak a mexikói vértől lucskos módszereitől irtóznak idegenkedve. A film meglepő választ ad erre a kérdésre is.
Publikálva: filmtrailer.hu