Lisbeth Salander mozgóképre adaptált kalandjainak első felvonása január 19-étől hollywoodi köntösben is megtekinthető a mozikban, és David Fincher rendező neve ide vagy oda, a 2009-es svéd eredeti film után a mostanság negatív csengésű „remake” kifejezéssel élhetünk vele kapcsolatban. De valóban csak szemetet termelhet ki az amerikaiak újraforgatási mániája? Stieg Larsson története talán nem érdemli meg, hogy több pénzből, „ismertebb” színészekkel, egy nagy filmes múlttal bíró rendező a tévéfilmes szintet meghaladó, hollywoodi nagyjátékfilmet készíthessen belőle, méltó tisztelettel bánva az eredeti könyves alapanyaggal? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.
Stieg Larsson svéd újságíró első regénye 2005-ben jelent meg, amit évente követtek a folytatások, méretes trilógiává duzzasztva a regényfolyamot. Az író eredetileg tíz kötetet tervezett Lisbeth Salander kalandjaival megtölteni, ám tragikus halála, amely az első regény megjelenése előtt (!) következett be, keresztülhúzta számításait. Vajon hogyan élte volna meg történetének hihetetlen sikerét? Örök rejtély marad! Mindenesetre az eladások alapján 2008-ban a világ második legnépszerűbb szerzője volt, 2009-ben pedig Európában átvette az elsőbbséget.
Az elsöprő siker szinte kiáltott a megfilmesítésért. Dán és svéd filmstúdiók fogtak össze, és helyzeti előnyüket kihasználva belefogtak a megvalósításba. A 2009-ben vászonra vitt filmverzió egyenetlen színvonalú, ámde tisztességes „munka” volt, köszönve elsősorban a rendezőnek, Niels Arden Oplev-nek, és a remek színészeknek, mint az azóta nemzetközi karriert befutott Noomi Rapace-nak és Michael Nyqvist-nek. Azonban a folytatásokra rányomta bélyegét a filmstúdiók korbácsának lenyomata: rohamtempót diktáltak a forgatásoknál, amit Oplev rendező nem nézett jó szemmel (művészi munkához idő kell!), és ott is hagyta a produkciót. A Millenium-trilógia következő két része a ráfordított idővel egyenes arányú színvonalesést produkált, erősen tévéfilmes jellemzőket mutatva. Mindhárom filmet csaknem egy időben, 2009-ben forgatták le.
Elterjedt sztereotípia, hogy azért nincs sikere a külföldi filmeknek a tengerentúlon, mert az amerikaiak nem szeretik a feliratot olvasni, ezért forgatják számukra újra az európai kontinens sikerfilmjeit. Nem tudom, mennyi igazság van ebben, de én inkább hajlok arra – a jó öreg emberi természetre apellálva! –, hogy valójában az amerikai filmstúdiók szeretnék zsírosra keresni magukat a remake-ekkel. Van akkora piac az amerikai, hogy megérje nekik (még mindig az amerikai jegyeladásokat tekintik etalonnak), és végül is egy jól eladható névvel bárhol a világon megveszik a jegyet a mozinézők, csak hogy a kedvenc színészüket újra láthassák valamiben. Meggyőződésem, hogy Hollywood alkotói válsággal küzd: hiánycikk az eredetiség, a filmstúdiók szomjazzák a különleges történeteket. Az igazán eredeti forgatókönyv hiánya szüli a sok folytatást, amelyek azonban mind egy kaptafára készülnek, sőt, most már a remake-ek újraforgatásánál tartunk (a remake remake-jénél). Az a szomorú az egészben, hogy – úgy tűnik legalábbis – nekünk, nézőknek is ez kell (de hát nincs más – mondhatnánk), s egyre kerekednek a stúdiók által csak jól tejelő tehénnek tekintett blockbuster-franchise-ok, ahogy az aktuális részre jegyet váltók sorai a kasszák előtt.
De vajon mi a helyzet abban az esetben, ha egy valóban igényes irodalmi mű kerül megfilmesítésre ismét? Vajon ilyen esetben is remake-ről beszélhetünk? Hiszen nem a svéd filmverzió van lebutítva amerikai forgatókönyv szintre, hanem az eredeti regényhez nyúltak hozzá, talán még nagyobb tisztelettel, mint a svéd kollégák. A forgatókönyvet nem is akárki jegyzi: Steven Zaillian több díjra jelölt forgatókönyvíró, olyan munkákkal a háta mögött, mint az Ébredések Robin Williams-szel és Robert de Niro-val, Spielberg Schindler listája, Scorsese New York bandái vagy a Jack Ryan-es Végveszélyben… azt hiszem, adaptálás szempontjából a lehető legjobb kezekbe került Larsson sztorija.
Henrik Vanger (Christopher Plummer), a nagy hatalmú Vanger-konszern visszavonult ura az elmúlt 40 évben minden születésnapjára kap egy ajándékot, ami szeretett unokahúga, Harriet tragikus elvesztésére emlékezteti. Henrik szinte biztos benne, hogy Harriet gyilkosa űz ocsmány tréfát vele. Ezért felfogadja a vesztes sajtóper miatt anyagilag és erkölcsileg is mélypontra zuhant oknyomozó újságírót (Daniel Craig), hogy derítse ki az igazságot unokahúga eltűnésével kapcsolatban. Az újságíró segítségére van egy különleges adottságokkal rendelkező ifjú hölgy (Rooney Mara), akivel kéz a kézben ásnak a Vanger-család szennyesének legmélyére, hogy valami olyasmit találjanak, ami minden képzeletet felülmúl.
David Fincher igyekezett hű maradni az eredeti történethez. Megtartotta a svéd helyszínt, sőt, a felvételek egy részét is Svédországban kapta lencsevégre. Emellett az amerikai verzió még az Oplev rendezte svéd filmnél is közelebb áll az eredeti regény cselekményvezetéséhez, gondoljunk például a Wennerström-ügyre, ami emlékeim szerint a 2009-es filmből teljes egészében kimaradt. Egyedül a nyomozás lezárása lett megváltoztatva, dramaturgiailag sokkal frappánsabb megoldással éltek, mint a regényben.
A film címszerepét játszó Rooney Mara a promóképeken nekem nagyon nem jött be. A helyzet az, hogy Noomi Rapace nem véletlenül kapja egyre-másra a nemzetközi szerepeket: a svéd trilógia után elképzelni sem tudtam volna senki mást Lisbeth Salanderként, annyira kitűnően játszotta el a figurát. Azonban azt vettem észre a sajtóvetítés alatt, hogy egyre kisebb ellenszenvvel bírok Rooney Mara iránt, míg végül Rapace-t teljesen háttérbe szorította Mara játékának profi minimalizmusa. Mondjuk, a Golden Globe-díjra jelölését egy picit túlzásnak tartom, gondolkodás nélkül tudnék mondani legalább három nevet, akik inkább megérdemelték volna ezt a megtiszteltetést. A tetovált lány címszerepére számos színésznő neve felmerült (például: Natalie Portman és Emma Watson), sőt, még állítólag maga Noomi Rapace is belebújhatott volna ismét a renegát hősnő bőrébe, de nem vállalta (helyette a Sherlock Holmes 2 – Árnyjátékot és a Prometheust választotta. Hibáztathatjuk érte?).
Bár Mikael Blomkvistként Michael Nyqvisttel sem volt bajom, mégis, Daniel Craig alakítása nekem itt is jobban bejött. Pedig nagyon nehezen jött össze Craig-nek, az új James Bond film, a Skyfall miatt majdnem visszadobta a szerepet. Végül csak sikerült összeegyeztetni a filmek forgatási időrendjét, sőt, még néhány plusz kilót is felszedett a Blomkvist-szerep kedvéért, hogy ne a Bond-féle szikár, kigyúrt felsőtestet, hanem egy újságírónak inkább megfelelő normál testalkatot vonultathasson fel színészi eszköztárában.
A mellékszerepekre is sikerült igazi nagyágyúkat leszerződtetni, akik hozták is a papírformát: Stellan Skarsgard (aki egyébként maga is svéd származású), Christopher Plummer és Robin Wright egy-egy apró gesztussal is rengeteget tettek hozzá a karakterekhez.
Golden Globe jelölést kapott a film zenéje, amely Atticus Ross és Trent Reznor nevéhez fűződik. Reznor, a Nine Inch Nails alapítója nem először dolgozik együtt David Fincherrel, korábbi közös munkájuk, a Facebook-filmként elhíresült Social Network – A közösségi háló zenei vonalon szintén Golden Globe-ot és Oscar díjat nyert.
A napokban láttam A tetovált lány előzetesét a tévében (lásd: lent!): feszesre vágott, akcióorientált trailert, ami azonban könnyen megvezetheti a film iránt érdeklődőket. A tetovált lány krimi, nem akciófilm. Sötét hangulatú thriller, amelyben vannak igazán brutális részek, de alapvetően hiányzik belőle az akció. Lassú sodrású film lenne, ha nem David Fincher rendezte volna. Én már maga Fincher miatt is megnéztem volna, mivel elképesztő filmográfiája (A végső megoldás: Halál, Hetedik, Játsz/ma, Harcosok klubja, Pánikszoba, A Zodiákus, Benjamin Button különös élete, Social Network – A közösségi háló) miatt egészen egyedi látásmódú rendezőnek tartom.
Remake, nem remake – őszintén szólva ki nem szarja le?! Kiváló irodalmi alapanyagból készült egy jó kis mozifilm. Számomra élményt nyújtott minden képkockája. Zaillian ismét remek adaptációt végzett. Reznor megint valami eredetit tett le az asztalra. Fincher pedig összehozta az összes többit. Várjuk a folytatást! A Millenium-regénytrilógia ismeretében mondhatom: több akcióval és még több rejtéllyel, s remélhetőleg David Fincherrel a rendezői székben.
Publikálva: filmtrailer.hu (2012. január 19.)