Úgy látszik, az év eleje a remake-eké! John Le Carré 1974-es regényének filmes adaptációja 1979-ben nagysikerű, 7 részes minisorozatként látott napvilágot, a moziváltozatra „csupán” 3 évtizedet kellett várni. Azonban megérte a várakozást, mert impozáns színészeket válogattak össze Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, John Hurt és Toby Jones személyében, akik egytől egyig briliáns alakítást nyújtanak. A sokak által a legjobb kémtörténetnek kikiáltott sztorit a svéd Tomas Alfredson rendező kezébe helyezték, akinek svéd munkái után ez az első brit produkciója. Hiába, na, csak Smiley kell hozzá, hogy az angol hírszerzés mosolyra fakadjon!
1973-ban a brit hírszerzés visszahívja egykori különleges ügynökét, a nyugalmazott George Smiley-t (Gary Oldman). Az indok: fölmerült a gyanú, hogy „tégla” épült be a hírszerzés vezetésébe. Smiley feladata a „vakond kifüstölése”. Az egykori ügynök összeszedi kis csapatát, és a politikai érdekek és intrikák zűrzavaros, látszólag kibogozhatatlan útvesztőiben, a múlt és a jelen töredékeiből próbálja a kirakósjáték megfelelő darabkáit összeilleszteni, amelyből a kém kilétére következtethet.
John Le Carré regényét Peter Morgan (Az utolsó skót király, Frost/Nixon) kezdte vászonra adaptálni, és a forgatókönyv első vázlatáig jutott. Azonban családi tragédia miatt átadta a stafétát Bridget O’Connornak, akinek a végső változatot köszönhetjük. O’Connor nem sokkal a forgatókönyv befejezését követően rákban elhunyt. Az ember már-már azt gondolná, hogy átok ül ezen a sztorin!
Engem kissé meglepett, hogy a film Tomas Alfredson rendező ölében landolt, nem mintha nem érdemelte volna meg. John Ajvide Lindqvist Hívj be! című horrortörténetét is hátborzongató hitelességgel vitte vászonra, ráadásul a hideg panelházak között játszódó film svéd helyszínei mintha a ’80-as évek budapesti külvárosi „tájképeit” idézték volna. Komolyan, teljesen otthon éreztem magam a film nézése közben!
A Suszter, szabó, baka, kém ebből a szempontból már egészen odáig merészkedik, hogy – mivel a film egyes jeleneteit nálunk vették fel – valóban Budapestet láthatjuk a felvételeken, mi több, a film egyik kulcsjelenete a Párizsi Udvarban játszódik, magyar színészek (Mucsi Zoltán, Kalloy Molnár Péter, Kassai Ilona és Csuja Imre) közreműködésével.
A film abszolút sztárja Gary Oldman. Finom, rendkívül visszafogott játékával elképesztő módon lényegül át a nyugdíjaskorú, megtörtnek látszó Smiley-vá. A kor külsőségeit idéző, SZTK-keretes szemüveg félelmetesen karakteresíti amúgy sem mindennapi vonásait. A világéletében ösztövér Oldmannek pici pocakot kellett eresztenie a szerep kedvéért, amit édességek habzsolásával ért el.
A többi színészről is csak ódákat lehet zengeni: a múlt hónapban a Warriorban még brutális MMA-s ketrecharcosként látott Tom Hardy vállig érő hajú, érzékeny lelkületű titkosügynökként tűnik föl (kedvenc jelenetem Oldmannel közös beszélgetésük!), Colin Firth profizmusa már az igazán kifejező nonverbális kommunikációnál is szembeötlő, Toby Jonesnak nagyon jól áll a szenvedélyesség, Benedict Cumberbatch pedig nem csak Sherlock Holmesként kitűnő, hanem Smiley jobbkezeként is figyelemreméltó.
Remek a film felütése, jól indul a sztori, sőt, a Tom Hardy által életre keltett Ricki Tarr története a történetben igazán bejött. Mégis, akkor hol borul a bili? A sok előre-, és visszautalás közben teljesen elveszik a néző, én legalábbis így éreztem. Képtelen voltam megkülönböztetni a különböző idősíkokat, főleg, hogy időnként a zene és a narráció szünet nélkül úszott át egyikből a másikba, végleg a padlóra küldve a dramaturgiai, és az időérzékemet.
A film egy percig sem unalmas, attól függetlenül, hogy semmi akciójelenet nincs benne, és mindössze alig néhány lövés dörren el benne. Azt hiszem, ezt mindenképpen Le Carré szövevényes történetének számlájára írhatjuk, azt viszont sajnos a rendezőjére, hogy képtelen minket hibátlanul végigkormányozni rajta. Többször is teljesen érthetetlen jelenetekbe fut bele a néző, ami nem következik semmiből.
Ráadásul nem vagyok homofób, de a homoszexualitásra tett utalást – ami, ha jól tudom, a regényben nem is szerepel, de nyugodtan cáfoljon meg, aki olvasta! -, valamint Mark Strong karakterének iskolatanári pályafutását teljesen feleslegesnek éreztem. A történet lezárása pedig számomra teljesen kuszának és érthetetlennek tűnt. Határozottan éreztem a filmben némi művészfilmes felhangot is, minden bizonnyal a rendezőnek, Alfredsonnak köszönhetően (korábbi munkáját, az Engedj be! című horrort is körbelengte egyfajta „emelkedettség”).
Bizonyos szempontból számomra csalódást okozott a Suszter, szabó, baka, kém, bár nem elsősorban a történet, hanem a megvalósítás terén. Annyit viszont elért, hogy kedvet csinált a regényhez, amit mindenképpen el fogok olvasni, a folytatásokkal együtt. Ugyanis Smiley kalandjai nem érnek véget, Le Carré visszatérő figurája a Karla-trilógia legvégén minden bizonnyal nekifeszül a szovjet szuperkémnek. Gondolom, a film anyagi sikerétől függ, hogy Oldman visszatér-e a nyúzott arcú és elképesztő intelligenciájú Smiley szerepében.
Publikálva: filmtrailer.hu (2012. január 26)