A II. világháború óta az egyik legvéresebb katonai konfliktus Európa területén a szomszédságunkban zajlott le. A recsegve-ropogva darabjaira hulló Jugoszlávia haláltusáját szájtátva követhettük nyomon a korabeli híradásokban, attól rettegve, hogy a harcok valami módon átcsaphatnak a határainkon. Angelina Jolie első rendezésében ezt az időszakot eleveníti fel. Az Oscar és Golden Globe-díjas színésznő, aki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának különleges jószolgálati nagykövete is egyben, filmjét részben Magyarországon forgatta. A balkáni Rómeó és Júlia keserédes története a délszláv háború poklában legjobb idegennyelvű film jelölést hozott a Golden Globe-on. Vajon megérdemelten?
A GK Films stúdió, talán az alacsony, mindössze 10 millió dolláros költségvetés ellentételezéseképp, meglepően jó stábot állított össze „Pittnének”: a Farkasokkal táncolóért Oscar-díjat nyert Dean Semler operatőr és a libanoni születésű, a zeneszerzést autodidakta módon elsajátító, Az angol beteg zenéjével Oscar-díjas Gabriel Yared zeneszerző mellé maguk a GK Films alapító „atyjai”, Graham King és Tim Headington is beszálltak a produceri munkálatokba. A forgatókönyvet maga Jolie szállította, így minden adott volt, hogy valóban az író elképzelései valósuljanak meg a vásznon.
Jolie nem sokat tököl, a film elején a „boldog békeidőkben” egymásnak eresztett szerelmespárját, a bosnyák művészlélek Ajlát és a szerb születésű rendőr Danijelt már az első 10 percben levegőbe röpíti – a szórakozóhely, ahol a fiatalok randiznak, rom-, hulla- és sebesülthalmazzá amortizálódik, ahol főszereplőink hitetlenkedve és sokkos állapotban botladoznak. Ez azonban csupán a bemelegítés, a következő félórában csak úgy kendőzetlenül – de legalább dramaturgiailag a történetbe ágyazva – kapjuk a képünkbe a háború borzalmait. Jolie „kedvence” a nemi erőszak, amely más formában, de többször visszatérő elem a filmben, vele együtt a különböző megaláztatások, a naturalistán tálalt kivégzések is ismétlődnek, az egészet pedig egy gyermekgyilkosság „koronázza meg”. Jolie sokkol, hatásvadász jelenetekben tobzódik, és ezzel menthetetlenül felborul a mérleg nyelve – értem én, hogy be kívánja mutatni mindazt a szörnyűséget, ami a világnak ezen a felén (mifelénk) történt, de a kevesebb néha több, előtte már több nagyszerű alkotásnak is sikerült, ami most neki nem; hiába, „zöldfülű” rendezőnőnk rendezői eszköztára meglehetősen szegényes még. A háborús helyszínek kiválasztása jól sikerült, ám feltűnően kevés a csatajelenet, ennek oka valószínűleg az alacsony költségvetésben keresendő.

A háborús szcénákat meg-megtörik a film romantikus jelenetei, Ajla és Danijel kapcsolatának alakulása a háború vérzivataros időszakában. Danijel tisztként szolgál a szerb hadseregben, és a véletlen folytán pillantja meg a szerb fogságba esett Ajlát, amint épp katonái gyűrűjében erőszakot kívánnak tenni rajta. Danijel megmenti a lányt, és – inkább a saját védelmére – bezárja egy szobába a főhadiszállásán. Ajla tehát fogságban van, de Danijel vele egyenrangúként kezeli, próbálja kapcsolatukat újból felidézni és megvédelmezni a lányt társaitól.
A színészválasztás nem volt túl szerencsés. Az Ajlát alakító Zana Marjanovic színésznővel egészen addig nincs is baj, amíg meg nem kell szólalnia. Nem tudom, talán az angol nyelvet nem kellett volna ráerőltetni a színészekre, mert baromira kibillenti a nézőt az érezhető erős akcentus. A filmnek van szerb változata is, valószínűleg ott a párbeszédek is természetesebb hatást keltenek. Goran Kostic nekem teljesen hiteltelen volt Danijel szerepében, Marjanović-csal való közös romantikus jeleneteik pedig, legalábbis amikor beszélgetnek, kínkeservesek. Ugyanakkor a bezárt szobában rekedt szerelmespár romantikázása nyújtott néhány olyan művészi pillanatot is, amelyeket Jolie remekül ki is aknáz: például amikor Ajla megfesti a férfi arcképét vagy amikor a lány meztelenül, a férfi ruhában táncol a szobában. Rade Serbedzija viszont, mint mindig, szenzációs volt Danijel édesapjának, a szerb tábornoknak a szerepében. Danijellel közös jelenete a legjobb a filmben (amikor megkéri, hogy a lány fesse meg az ő portréját is).

Angelina Jolie első rendezői debütálása tehát több sebből vérzik: hatásvadász jelenetek halmozása, rossz színészválasztás és –vezetés, a forgatókönyv, különösen a gyenge párbeszédek, néhol tévéfilmszintű beállítások. Ezzel szemben kevés a jó pillanat, felejthetetlen pedig nem akad, így maximum azért nézzük majd újra pár év múlva, mert „tudod, ez a Jolie első filmje, amit itt forgatott nálunk, emlékszel?” Pedig a témában több nagyszerű film is akad, például Danis Tanovic Senki földje, amelyben egy bosnyák és egy szerb katona egy lövészárokba szorul a frontvonalon, vagy A felejtés virágai Andie McDowellel, Adrien Brodyval és Brendan Gleesonnal a főszerepben. Na, ezek tényleg remek filmek, felejthetetlen pillanatokkal, és kötelező filmes anyag (lett volna) Jolie asszonynak.
Publikálva: filmtrailer.hu (2012. március 15)