Akik nem fértek a Terminator bőrébe

Aligha tudnánk bárki mást elképzelni Terminatorként Arnold Schwarzeneggeren kívül. Neve egybeforrt a figurával, és bár azóta sorban jöttek a halálosztók a jövőből, legfeljebb a franchise végére sikerült majdnem pontot tenniük. T-800-ból egy van, és azt osztrák tölgyből faragták.

Nem volt ez mindig ennyire egyértelmű. James Cameront a ’80-as évek elején kitiltották filmje, a Piranha 2 – Repülő gyilkosok című horror forgatásáról, amelyet helyette a kontrollmániás olasz producer fejezett be. A film végül Cameron nevével került bemutatásra, annak ellenére, hogy az utómunkálatokban sem vehetett részt, és a végső vágás jogát is megvonták tőle. A rendező Rómába repült, hogy ezen változtasson, és itt lepte meg az a rémálom, amelyből a filmtörténelem egyik legsikeresebb franchise-a született: egy tűzből kiemelkedő gép próbálta megölni őt. A lázas Cameron felébredve lejegyzetelte az álmát, amelyből idővel, visszafelé építkezve megírta a Terminator forgatókönyvét.

A Conan, a barbár karakterével abban az időben befutott testépítőt, Schwarzenegggert először Kylie Reeseként képzelték el. A gyilkológép szerepére O. J. Simpson neve merült föl (mindenféle felhang nélkül, ekkor még jócskán Simpson büntetőpere előtt jártunk), amelyet a rendező megvétózott. Komolyabban fontolóra vették Sylvester Stallone és Mel Gibson nevét: Stallone akkor már Rocky-ként osztotta a pofonokat és Ramboként lerendezett egy kisvárost, Gibson pedig Mad Max-ként rótta Ausztrália posztapokaliptikus útjait. Talán innen eredeztethető Stallone és Schwarzenegger barátságos rivalizálása, amely később kinőtte magát a vászonra is (lásd: Az utolsó akcióhősben a Terminator-szerepcserét vagy A pusztító nem is akkora bakot lövő Arnold Schwarzenegger Elnöki Könyvtárát, hogy az Ikrekről ne is beszéljünk).

Igenyes Ferfi Logo

Szólj hozzá!