Igazából nincs benne semmi újdonság, hogy a Vadnyugat hősei a legnagyobb lókötők, de ezt az Old Henry baromi stílusosan képes tálalni. Azzal pedig, hogy az egésznek a tetejébe odaülteti Tim Blake Nelsont, már nem is nagyon lőhet félre. Ami, valljuk meg, nem utolsó szempont a Vadnyugaton!
Gyerekkoromban egészen elbűvölt J.F. Cooper és Karl May varázslatos vadnyugati világa, amely teljesen más volt, mint a televízió klasszikus és spagetti westernjei. Hőseik nem poros kisvárosok szakadt csehóiban vívták ököllel vagy golyóval az önkényes osztályharcaikat, hanem a prérin vagy a rengetegben keresték boldogulásukat a civilizáció előőrseként… vagy épp az elől menekülve. Mindezt úgy, hogy a német Karl May soha nem járt New York államnál nyugatabbra. Nathaniel Bumppo, Csingacsguk, Winnetou, Old Shatterhand vagy Old Death… ők voltak a mi hőseink! Az első, amit az ember a róluk szóló romantikus ponyvákból megtanult, hogy az „Old” kifejezés a nevekben nem az évek számára utal. Hanem a tiszteletre.
Így van ezzel a „jó öreg” Henry McCarty is, aki az 1900-as évek elején csendesen éldegél a farmján valahol Oklahomában. A korán megözvegyült férfi földet művel, állatokat nevel és távol tartja a tizenéves fiát a bajtól. Olykor a sógora átjön segíteni a szomszéd tanyáról, de nagyobbrészt el vannak kettecskén. Henry szófukar ember, nem kenyere a szó, csak akkor szólal meg, ha mondandója is akad. Ami ritka. Így inkább mereng, talán a sötétségbe vesző múltján, amit aztán meg is tart magának. Eltemetve oda, ahol senki sem keresi. Jó mélyre magában.
Egyik nap egy meglőtt férfira és egy táskányi pénzre bukkan a farmján. Henry jó szamaritánusként segítségére siet a sebesültnek, aki rendőrbírónak mondja magát. A sztorija sántít, a körülmények ellene szólnak, de a fickó meggyőző. A talált pénz azonban mindig hiányzik valakinek. Ez felrúghatatlan axióma az életben éppúgy, mint a filmekben. Hamarosan három lovas kopogtat a farmer ajtaján, seriffcsillaggal a mellkasukon, és egy szökevényt keresnek.
