Bergendy Péter túlvilági látomása hosszan exponált történelmi tablókép, szellemes utánérzéssel. A félelmet azonban patikamérlegen adagolja némi szimbolikával, nem zsigerből.
A „post mortem” az elhunytak fotózását jelenti, és gyökere a XIX. századig nyúlik vissza. Amit ma bizarr és morbid szokásnak találunk, az korábban bevett gyakorlat volt: tulajdonképpen nagyon jól tükrözi a modern ember halálhoz való viszonyának változását. Régebben a halálra az élet természetes velejárójaként tekintettünk (talán azért, mert sűrűbben szembesültünk vele), ma mindenkit sokkol, mert akaratlanul is a saját elmúlásunkra emlékeztet. Nem véletlen, hogy a temetések ügymenete már úgy zajlik, hogy a hozzátartozónak kapcsolatba sem kell kerülnie a holttesttel. Nemhogy még közösen fotózkodjon is vele! A modern társadalomban a halál rejtegetni való mumussá vált, amellyel magába zárkózva birkózik meg az ember.
Vagy ha mégsem, akkor a megrekedt gyászfolyamat taszítja mélyebbre az amúgy is sírva vigadó néplelket! Annakidején a festmény vagy grafika drága mulatság volt, a dagerrotípia (a fényképészet őse) térhódításával azonban lehetőség adódott a kevésbé tehetősöknek is, hogy, ha máskor nem, hát legalább szerettük halála után, házhoz hívják a fotográfust. Így készültek a fotók az elhunytak társaságában a családi almáriumokba. Ezekkel az utolsó emlékekkel a ma élők nem igazán tudnak mit kezdeni. Kiveri őket a víz. Tótágasra áll tőlük a világuk. Éppen ezért ideális horror alapanyagok!
Bergendy Péter rendező A vizsgával és a Trezorral újra definiálta a történelmi thriller zsánerét. Nagyban hozzájárultak ehhez persze Köbli Norbert forgatókönyves alapanyagai. A Post Mortem Bergendy nyolc éve dédelgetett álomprojektje, amellyel a kísértetjárást igyekszik meghonosítani a magyar ugaron. Ehhez azonban, nincs mese, ki kell ereszteni a szellemet a demizsonból!
Tomás, a Nagy Háború (az I. világháború korabeli elnevezése) veteránja és túlélője, vándorfotográfusként járja a magyar vidéket. Leginkább post mortem fotókat készít, a spanyolnátha-vész után erre van igény. A föld fagyos, a holtak temetetlenül hevernek sufnikban, csűrökben, miközben az emberek még mindig szeretteiket várják haza a háborúból. A holtak azonban lélekben köztünk járnak. Legalábbis erre a következtetésre jut Tomás, amikor egy kis faluban tanúja lesz, hogy természetfölötti jelenségek kínozzák a helybélieket. Vajon mit akarnak a holtak? Tomás a tizenéves Annával ered a rejtély nyomába, ám az egész közösség erejére szükség lesz, ha ki akarják engesztelni a túlvilágot.
