Az ígéret: Képeslapok a szakadékból

A 20. század első népirtásának állít mementót legújabb filmjével Terry George. Az örmények sanyarú sorsát már jó néhány film – majd tucatnyi doku és néhány játékfilm – bemutatta, mégsem kapott soha akkora visszhangot, mint a század bármely másik tömegmészárlása. Ki más változtathatna ezen érdemben, mint a Hotel Ruanda rendezője? Még akkor is, ha egy, a James Cameron Titanicját megidéző romantikus love story háttereként állítja be a genocídiumot.

A 20. század hajnala egy meggyöngült Oszmán Birodalom felett virradt fel, ahol szokássá vált az elvesztett háborúkat nem külső, hanem belső ellenség számlájára írni. A bűnbakkeresés jellemzően vallási alapon történt, így a nem muszlimok, közülük is az örmények húzták a rövidebbet. A népirtás valójában egy hosszan elnyúló folyamat betetőzésének felel meg, azt megelőzően is érték atrocitások, pogromok a birodalomban élő kisebbségeket. Nem sokat segített a helyzetükön a szultánságot 1908-ban felváltó, kezdetben a francia forradalom jelszavait skandáló ifjútörök kormányzat sem, amely rövid idő alatt menthetetlenül beleveszett az etnikailag tiszta török állam idealizált álomképébe. Az első balkáni háború tette be végleg a kaput a törököknek, amikor az európai területeik kétharmadát vesztették el, és a győztesek több ezer muzulmánt – férfiakat, nőket és gyerekeket – gyilkoltak meg vagy tettek földönfutókká.

Az oszmán társadalom szerkezetén elmélyültek a már korábban is jelen lévő repedések, elsősorban a keresztény polgárság és a muszlim középosztály közt tátongó szakadék vált áthidalhatatlanul szélessé: miközben a muzulmánok kezében voltak az állami hivatalok, a hatalom, és viszonylagos szegénységben éltek, addig a nem muszlim városnegyedek gyarapodtak és szépültek, lakóikkal egyetemben. Egyre nagyobb teret kaptak a nacionalista felhangok, hogy végül Kis-Ázsia az első világégés küszöbére robbanásra kész, lőporos hordóvá változzon.

az igeret kritika7
Nem felvonulás! Pogrom!

Mikael patikárius családban nő fel egy dél-törökországi, félig török, félig örmény faluban. Dédelgetett álma azonban nem a porokhoz és üvegcsékhez kötődik. Orvos szeretne lenni. Családjának sajnos nem áll rendelkezésére annyi pénz, hogy Konstantinápolyban tanulhasson. Érdekházasságra adja hát a fejét, hogy a jegyese hozományából finanszírozza orvosi tanulmányait. Ígéretet tesz, hogy orvosként tér vissza, és akkor megejtik a lagzit. Konstantinápolyban, ahol Kelet és Nyugat összeér, az ifjú fiatalember előtt kitárul a világ. Tanulmányai során nagybátyja otthonában húzza meg magát, ott ismerkedik meg Anával, a gyerekek nevelőnőjével, és menthetetlenül beleszeret. Azonban szerelmük törékeny tollpihéjét magával ragadja a történelem földrengető vihara.

Az ígéret gyönyörű film, legalábbis ami a képi világát illeti. Részletgazdag, színes és tűpontos képek jellemzik, még a külső felvételek is úgy tűnnek, mintha stúdióban készültek volna. Mintha képeslapokat lapozgatnánk. Ez persze visszaüt a népirtást szemérmesen megmutató felvételeknél, mert nem hat valóságosnak, művivé, beállítottá teszi a jeleneteket.

11568©joseharo.nef
Drága Oscar! A színészet csak játék, nem agyműtét! A kedvemért próbáld meg, kérlek! Hátha menni fog!

Mikael, Ana és egy harmadik személy, a Christian Bale által megformált amerikai újságíró közti szerelmi háromszög sután kerül kibontásra, amit nem lehet a történelmi események számlájára írni. Mikael és Ana közt nem érezni a tüzet, Oscar Isaac arcán csak akkor látni őszinte érzelmet, amikor a családjáért aggódik. Ezt leszámítva a film első felében, bárki felé is fordul, ugyanaz a komformista mosoly feszül az ábrázatán. Az amerikai és Ana kapcsolatáról szinte semmi sem derül ki, viszont jól kitapinthatóvá válik a feszültség, amint közéjük áll a harmadik. Erre az orrvérzésig erőltetett szerelmi szálra fókuszál a történet, miközben vérzivatarral sújt le az első világháború kataklizmája a főhőseinkre.

A filmben a boldog békeidőket megidéző polgári jólét látszólag egyik pillanatról a másikra vált át káoszba. Ez nem egészen így történt, bár tény, hogy így nagyobb kontraszt vonható az események között, ergó: jobban mutat a vásznon. Mi, nézők vagyunk a béka, akit bedobnak a forró vízzel teli üstbe, mire rögtön kiugrik, míg a kor embere (békája) zavartalanul úszkál a lassan forrásig melegített folyadékban, amelynek a történelem gyújtott alá!

az igeret kritika3
A szenvedélyes fotós szerepe jobban áll neked, drágám, mint a szenvedélyes szeretőé!

Hiányoznak a filmből az előzmények, az okok, Az ígéret csupán a következményekkel foglalkozik. Epizódszerűen villantja fel a holokausztot bemutató filmekből már ismerős jeleneteket: a lefogott és kivégzésre váró embereket, a bebörtönzött kisebbségi értelmiséget, az embertelen körülményektől nyögő munkatáborokat, az emberekkel telezsúfolt tehervagonokat és a falvak határában egymásra hányt hullákat. Újakat is kapunk a sivatagba étlen-szomjan száműzött tömegek képében, akik a biztos halálba menetelnek. Áttelepítés! Az örmények számára a szó a halál szinonimájává vált.

George, már amennyire lehet, igyekszik elfogulatlan maradni: nem a török néppel szemben lép fel a filmjével, nem vesz mindenkit egy kalap alá – hőseinket néha lelkiismeretes törökök mentik meg a biztos haláltól. Nem propagandafilmet forgatott, szemben az annak tartott Russell Crowe-filmmel, az Akihez beszél a föld című, a másik, török oldalt bemutató történelmi drámával.

43189©joseharo.raf
Ezt a nőt, Oszi, nemcsak mi, de ez a produkció sem érdemli meg!

Ezúttal azonban mégsem sikerül olyan átütő erővel ábrázolnia a történteket a rendezőnek, mint tette azt a Hotel Ruandában. Elmarad az a bizonyos “övön aluli”, amitől a zsigereinkben éreznénk át ezt az egész borzalmat. Inkább hat mesterkélt, vértelen és súlytalan hollywoodi produkciónak, mint a húsba vágó valóság leképezésének. Mondhatni, ez a genocídium inkább könnyedén szórakoztat, ahelyett, hogy görcsöt kötne az idegeinkre, mint a Saul fia vagy a Schindler listája.

07219©joseharo.nef
Made in Turkey

A színészek közül Charlotte Le Bon emelkedik ki magasan, aki láthatóan szívét-lelkét beleadta a szerepbe, bár nem igazán világos, mit eszik ezen a két fickón. Különbet érdemelne maga mellé, nem csoda, hogy a történelem zúgó árja végül magának követelve átcsap rajta. Bale inkább jó újságíró, mint szenvedélyes szerető, de legalább a szakma kiérdemel egy kis babérkoszorút: annakidején, az újságoknak hála, meglehetősen sokat beszéltek a világban az örmény népirtásról.

14520©joseharo.raf
Száz év múlva a kutya sem fogja elhinni, mi történt velünk!

Szemben a mával, amikor inkább vita tárgyát képezi: az előző század elején valóban népirtás zajlott le? 22 ország szerint igen, Magyarország azonban nincs köztük. Mi tagadjuk a történteket. Vagy – ami még rosszabb – közömbösek vagyunk iránta. Az ígéret önmagában nem rossz film, nézeti magát, és talán arra is jó – ha lehántjuk róla a romantikus miazmát –, hogy elgondolkodtasson: hogyan nyújthat megoldást bármire is egy másik ember halála? Az akkori török vezetésnek mindenesetre egyvalamit majdnem sikerült elérnie, amit aztán – furcsa módon – Adolf Hitler fogalmazott meg a legfrappánsabban: ki emlékszik ma már az örményekre?

Publikálva: filmtrailer.hu (2017. augusztus 17)

Szólj hozzá!