Ha összezavarodtál, készíts listát, az rendet vág a fejedben. Halállista esetében másokéban is. Főleg, ha golyóval vagy fejszével nyomatékosítod. Ez a Navy SEALs-es őrnagy, James Reece receptje, akinek Chris Pratt alig fér a bőrébe.
Nem véletlenül lehet újabban az az érzésünk, hogy Chris Pratt mindenhol ott van, ész nélkül rontva neki dínóknak, űrlényeknek, szuperhősöknek, a holnapnak vagy a kormánynak, bárminek, amire az amerikai filmipar célkeresztet rajzol. Hollywood ügyeletes Don Quijotéja az a jópofa srác a szomszédból, aki kalandfilmeset játszik. Ez az, ami jól áll neki, amivel a néző könnyedén tud azonosulni. A pandémia Chris Prattet is a streamingszolgáltatók felé terelte, az Amazon pedig eltökélte, hogy a dínóháton lovagló Űrlordból marcona akciósztárt farag.
James Reece őrnagynak csaknem az egész alakulata odavész Szíriában egy félresikerült titkos katonai küldetésen. Az agyrázkódással és poszttraumás stresszel küzdő katona emlékei össze-vissza csúszkálnak az elméjében, elbizonytalanítva a lezajlott küzdelem részleteiben. Úgy érzi, hogy egy összeesküvés áldozata, ami megállíthatatlanul sodorja bele a paranoia torkába. Újra és újra elveszíti a lába alól a talajt, aminek előbb-utóbb a szerettei isszák meg a levét. Alig képes különbséget tenni valóság és képzelet között, mégis bosszút lihegve veti bele magát az igazság keresésébe. De vajon ez az egyetemes igazság vagy csak a sajátja?
Fuquának jól áll a realista militarizmus (A Nap könnyei Bruce Willissel vagy az Orvlövész Mark Wahlberggel) és a kőkemény bosszúfilm (A védelmező Denzel Washingtonnal), melyeket vegyítve most még felülöntött egy kis politikai és pszichothrillerrel. A végső lista tulajdonképpen egy izgalmas hibrid: az Összeesküvés-elmélet találkozása a Bourne-rejtéllyel. Mindezt nyolc epizódra nyújtva. Ezt a nyolc órányi játékidőt azonban nem igazolja a történet. Fuqua semmit nem bízott a véletlenre, a pilot rendezői székébe maga ült be.
