Vajon mit lehet még kihozni a Grimm fivérek kultikus meséjéből? Van-e még olyan feldolgozása, amely képes újat mutatni a mindannyiunk számára olyan jól ismert klasszikus történettel kapcsolatban? No, elvittem a lányomat az Erkel Színház Hófehérke és a 7 törpe című táncjátékra a Magyar Nemzeti Balett előadásában – és kiderült, hogy van. Hogy miért? Fogd meg a söröm, elmondom! (Spoiler: NEM az Erkel büféjében kapható csokis süti miatt, bár ez is fontos tényező. Nyilván.)
Mese a javából
Már az első szín – meg a mindent elrejtő színpadi függöny, amely a Grimm testvérek történetét idézi –előrevetíti, hogy mire számíthatunk a továbbiakban: a díszlet állkoppantó látvánnyal taglóz. Majd megjelennek a kedves kis törpék, börleszk-szerűen eltúlzott mozdulatokkal egy kocsit vontatva a színpadra, rajta embernél magasabb, lepellel borított, hatalmas csomag. Miközben némi bohóckodást követően előkerül az eltűnt hetedik társuk – ki más, mint az örök renitens Kuka –, már észrevétlenül be is lopták magukat a szívünkbe. Kuka nem rest „leleplezni” a terhüket egy méretes mesekönyv formájában. Amikor felüti a borítót, maga az „összehajtogatott” banya ugrik elő belőle. Hát, így kezdődik ez a mese…
A Magyar Nemzeti Balett társulata nem véletlenül tartozik a világ élvonalába. Egyedülálló produkciót visznek a színpadra most is – ifj. Harangozó Gyula koreografálásában, és Kocsák Tibor fülbemászó dallamaitól kísérve. Szóval, engedjük el a kérdést, hogy miért is épp a balett maradna ki Hófehérke repertoárjából? Azért, mert így is jó.
Mikor szólalnak már meg?...
…Érkezik az elsuttogott kérdés, ha az ember nem készíti fel előre az ölében mocorgó csemetéjét, hogy a balettben nincs dialógus. Itt a test beszél, a mozdulatokkal kell kifejezni a cselekmény mellett a „belbecset” is. Az Erkel nézőtere lejthetne nagyobb szögben is, hiába ülünk a harmadik sorban, a gyerek az ölembe kényszerül, ha látni szeretne. De mindent egybevetve tökéletes helyen ülünk, a zenekari árok közelében, ahová be is kukkantottunk az előadás kezdete előtt, és később egészen közelről szembesülünk a darabot jellemző elképesztő színpadi technikával. Ja, hogy ez már több mint tíz éves? Nos, minket így is minden további nélkül lenyűgözött.
A mozgókép nem tudja visszaadni az élő előadás varázsát, amelyből nem elég, hogy nincs két egyforma, de ráadásul több érzékszervünkre hat egyszerre. Nem érnek a nyomába a három-négy-öt dimenziót kínáló mozik sem, ahol kirántják az ember alól a széket… vagy épp a képébe tüsszentenek. Nemhogy ajánlott, hanem egyenesen kell a színházélmény gyereknek és a felnőttnek egyaránt.
A színház megmutatja, hogy van élet – mi több, az igazi élet ott kezdődik! – a multiplexeken és a magyar háztartások nappaliját még mindig uraló, egyre laposabb és dizájnosabb fényforrásokon túl is.
És a csőlátás megelőzésénél nincs is ideálisabb egy mesedarabnál, amely nagyszerű szórakozást nyújt az egész család számára.
