A mai modern tudományos-fantasztikum egyik megkerülhetetlen alapköve a Dűne. Na, nem a homokból, hanem az irodalmi szerző tollából való fajta. Viszont pont olyan megfoghatatlan, mint a névrokona, valószínűleg ezért pergett ki két korszakalkotó rendezőfenomén ujjai közül is a lényeg, amely fűszerként adta meg az ízét Frank Herbert Hugo- és Nebula-díjas klasszikusának. A Felperzselt föld, a Fogságban, a Sicario, az Érkezés és a Szárnyas fejvadász 2049 „hangulatfestőjén”, Denis Villeneuve rendezőn a sor, hogy bebizonyítsa: nemcsak ismeri a sci-fi műfaj A Gyűrűk Urának titkát, de képes felszínre is hozni azt a tengernyi homok alól.
„Por ës homou”
A Dűne című regény alapötlete, meglepő módon, valóban a homokdombtól származik: 1957-ben egy amerikai újságíró az oregoni Florence lakóinak a homokdűnék elleni elkeseredett küzdelmét tervezte papírra vetni. Hogy cikk helyett hogyan született belőle könyv? Ahhoz hatévnyi kutatás és egy isteni sugallat kellett; utóbbihoz pedig egy intellektus, aki felfogja, és e látszólag szárazon pergő miazmából homokvárat emel. Az újságírót Frank Herbertnek hívták, aki ezzel megteremtette az ökológiai science-fictiont. Kollégájával, Isaac Asimovval (lásd Alapítvány-sorozat) egyetemben pedig lefektette egy olyan zsáner alapjait, amely nem a technológiát, hanem a társadalmat helyezi a középpontba.
Van benne valami törvényszerű, hogy két, megfilmesíthetetlennek bélyegzett tudományos-fantasztikus történet adaptációja, mint amilyen Asimov Alapítványa és Herbert Dűnéje, ugyanabban az évben mutatkozik be a közönség előtt. Előbbin most először próbáltak fogást találni a filmesek (az Apple TV Pluson láthatod a végeredményt), míg utóbbinak az évek folyamán többször is nekiugrottak. Sikertelenül.
Ami nem fér föl a vászonra
Alejandro Jodorowsky filmrendező 1975-ben európai köntösben vitte volna filmre a sztorit Salvador Dalíval, Mick Jaggerrel és Orson Wellesszel. A Pink Floyd készítette volna a filmzenét. A megalomán, spirituálisan szürreális opus játékideje 14 órát ölelt volna fel, ami persze így nem kellett a stúdiónak. Nem úgy a rajzművész Moebius közreműködésével készült, képregénynek beillő, terjedelmes story board, amelyen később fél Hollywood élősködött, és kreatív ötletei sorra visszaköszöntek a Star Warstól a Terminátorig.
David Lynch rendező, miután visszautasította George Lucast, és vele a Star Wars-trilógia harmadik epizódjának, A Jedi visszatérnek a rendezői székét, kapva kapott az alkalmon, hogy Frank Herbert irodalmi alapanyagából saját űreposzt fessen a szélesvászonra. Ám a filmstúdió nyomása ellehetetlenítette a munkát, a vágással pedig teljesen átszabták Lynch művészi koncepcióját, aki a végeredményből, köszönte szépen, már nem kért. 1984-ben napvilágot látott ugyan a Dűne-film, de közel sem lett akkora siker, mint a Star Wars – nem csoda, hiszen a megkurtított cselekmény megnehezítette a befogadását.
A millenniumig a Dűne parkolópályára került, aztán a Sci-Fi Channel készített belőle egy négy és fél órás minisorozatot, ami politikai thrillerként jobban megállta a helyét, mint sci-fiként. De vajon miért ilyen nehéz ezt a könyvet filmre vinni?
Sorok között
Frank Herbert sok mindent belesűrített a sci-fi regényébe. Maga az alapsztori egy királydráma, árulással és vérbosszúval, illetve egy messianisztikus felemelkedéstörténet. Ezt a cselekményt vallási, pszichológiai, politikai, ökológiai és filozófiai szálak szövik keresztül-kasul. Asimov Alapítványához hasonlóan Herbert nem a tetteket, hanem azok következményeit veszi górcső alá.
Mint a Trónok harcában, amikor a csata után kapcsolódunk be a történetbe. A dialógusok pedig nagyobb súllyal esnek latba a leíró részeknél.
A Dűne elképesztően részletgazdag világgal szolgál, az irodalmi világépítés iskolapéldája – ezért is hasonlítják előszeretettel J. R. R. Tolkien művéhez, A Gyűrűk Urához. Herbert autokráciája arra az alapvető gyengeségünkre világít rá, hogy karizmatikus vezetőket emelünk piedesztálra, és egy emberként állunk be mögéjük. Történetében a vallás, a politika és a hatalom összefonódását vizsgálja. Egyben bemutatja, hogy egy bolygó ökoszisztémájának kényes egyensúlyi rendszerére milyen hatással lehet a legapróbb változás is. Az ember, a földrajz és az éghajlat kölcsönösen hat egymásra. Fél évszázad is kevésnek bizonyult hozzá, hogy ezt Herbert az irodalmi homokozószettjével a fejünkbe lapátolja. Most nézd meg, hol tartunk: a saját lábunkban botlunk át a globális felmelegedés kapuján.
Tévedsz, ha azt hiszed, hogy ez egy futurisztikus történet! Nem, Herbert rólunk írt. A mai ember gyarlóságát, gyengeségeit és erősségeit sorakoztatja föl, minden következményével egyetemben.
