George Clooney The Midnight Sky címmel filmet forgatott a Netflixnek Lily Brooks-Dalton nagy sikerű regényéből, Az éjféli égboltból. Színészként, rendezőként és producerként is közreműködött a projektben, teljes elhivatottsággal, saját egészségét sem kímélve a zord forgatási körülmények közepette. Mégsem sikerült megragadnia és átadnia a történet velejét, hangja ezúttal belevész az éterbe. Pedig minden adott volt ahhoz, hogy sikert arasson: az északi sarkkör vadregényes háttere, partnerként egy cuki gyerkőc és végül ő maga, életnagyságban. Kell ennél több? De hiába vonzza mágikusan a tekintetünket a tiszteletre méltó arcszőrzet, a kietlen sarkköri tájon tomboló hóvihar a nézőt éppúgy elveszejti, mint a rendezővé előlépő Clooney-t, és saját filmbeli figuráját. Csak ránk nem a farkasok jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem az unalom.
Az emberiségnek befellegzett. A XXI. század közepéig húztuk, aztán egy nukleáris katasztrófával tettünk pontot az életünk és a környezetünk végére. Az északi sarkköri obszervatóriumból már három hete evakuáltak mindenkit, az asztronómus Augustine-t kivéve. Az idős, nagybeteg férfi saját elhatározásából maradt hátra. Az északi vártán ő az utolsó őr, aki megszállottan igyekszik utolérni a visszatérő űrhajó legénységét. A bázison nincs egyedül: rábukkan egy hét-nyolc éves, hallgatag kislányra. Az ő életben tartása és az űrhajó figyelmeztetése új célt ad a férfi kihunyóban lévő életének.
Sullivan a jupiteri expedíció tagja; űrhajójuk a Jupiter holdjain kutatott az emberiség számára élhető környezet után. Küldetésüket siker koronázta. Hazatérőben mégsem ünneplés kíséri útjukat, hanem baljós csönd. Elkéstek. A Föld elnémult. Tépelődésre azonban nincs idő, mert a visszatérés nem éppen zökkenőmentes. Ráadásul Sullivan új életet hordoz a szíve alatt. Neeem, nem idegen létformát. Pici babát rejt a pocakja.
Sullivan az űrben, Augustine a sarkvidéken küzd a túlélésért, miután minden elveszett. De hát ilyen az ember: amíg levegő van a tüdejében, és legfőképp valamilyen cél ad értelmet az életének, addig foggal-körömmel száll szembe akár a világmindenséggel is. A kulcs pedig a kapcsolat, ami lélektől lélekig tart. Lily Brooks-Dalton nálunk is nagy sikert aratott regényében a világvége és a tudományos fantasztikum csupán háttere az öröklött sorsoknak és a múlttal való szembenézésnek. Az írónő a könyvében (lásd a könyvről szóló cikkünk!) még a katasztrófát sem nevezi meg – nem lényeges –, hőseinek belső utazása fontosabb, mint kalandjaik a jégen vagy a vákuumban.
