A film címe megtévesztő, mert látszólag valami agyatlan, akcióorientált trash mozit sejtet. Azonban teljesen másról szól a fáma, ugyanis a film kőkemény életrajzi dráma Sam Childersről, aki Afrika isten háta mögötti poklában érdemelte ki becenevét. Hogy ki ez a Sam Childers? Hát, nem piskóta a pali, annyi szent, de hogy ő maga mennyire az (vagy nem), arról nem mindennapi élete és tettei árulkodnak.
Sam Childers élete ezer szállal fonódik az olyannyira tipizált Nagy Amerikai Álom köré. Az amerikaiak nagy mobilitási hajlama révén a szülei egyik helyről költöztek a másikra, ahol éppen munka adódott, mivel édesapja építkezéseken dolgozott. A kis Sam így meglehetősen gyökértelen létre kárhoztatott, egyik iskolából a másikba sodródott, míg a középiskolai évek szabadossága rászoktatta a cigarettára, a marihuánára és az alkoholra, ami elég fiatalon drogfüggőséghez és alkoholizmushoz vezetett, megspékelve némi kábítószer-kereskedelemmel. Ez az életvitel sodorta egyik balhéból a másikba, még sitten is ült. Szerencsére Marc Forster, a film rendezője Childers életének ezt a felét nem forszírozza, nem boncolgatja, hogy miért lett Samből az, ami. Nincs bűnbakkeresés, nincs lelki trancsír, sem a szülők, a környezet vagy a társadalom sárral dobálása.
A film valahol ott kapcsolódik be a férfi életébe, amikor Childers kilép a börtön kapuján… és mindent ott folytat, ahol korábban abbahagyta: Donnie haverjával a kocsmában tengeti az életét, vagy épp betörésekkel igyekeznek némi lóvéhoz jutni, amiből aztán kábítószert vásárolnak. Aztán jön a Nagy Ötlet, hogy magukat a dílereket fosszák ki, így jutva egyszerre pénzhez és droghoz. Hazafelé tartva azonban olyan traumatikus „élmény” éri Childerst, ami végül Isten karjai közé vezeti az eddig megszelídíthetetlen motorost.
Bizony, a fekete bárány megtér, sőt, közössége egyik legaktívabb tagjává válik, istenszerető hazafivá, aki először a saját és családja életét virágoztatja föl hirtelen beinduló építkezési vállalkozásával, aztán a közösségét, hogy végül még nagyobb távlatokban kezdjen gondolkodni. Feltűnt, hogy még mindig nem jutottunk el Afrikába? Nos, valahogy így áll a helyzet a filmben is. A néző már tűkön ülve várja a poros afrikai szavannát, de valahogy nehezen jutunk csak el oda.
Childerst végül a Sors (bocsánat, Isten!) csak elvezeti a Fekete Kontinensre, ahol Szudánban szembesül a gerillák kegyetlenkedéseivel, és a vidéken kóborló, az LRA (Lord’s Resistane Army – Úr Ellenállási Hadserege) elől rejtőzködő árvagyerekek csapataival. Úgy dönt, hogy árvaházat hoz létre ott, ahol a gerillák gyermekeket soroznak be katonának, és a helyi kis létszámú rendvédelmi erőkkel karöltve rajtaütéseket szervez Joseph Kony és az LRA uralta területekre, hogy kiszabadítsa a fogva tartott árvákat. Emellett a hátországban, Amerikában is kénytelen „harcba bocsátkozni”: adományokért kuncsorog és az utolsó értékeit jelzálogosítja el vagy vágja zaciba, hogy a távoli Afrikában lévő árvaházat fenn tudja tartani és enni adhasson annak a 300 otthontalan gyermeknek, akik a falai között húzzák meg magukat.
Néhány évvel ezelőtt olvastam Ishmael Beah szintén önéletrajzi írását Gyerekkatona voltam Afrikában, amíg ti játszottatok címmel. S bár a regény Nyugat-Afrikában, Sierra Leoné-ban dúló 1991-es polgárháború idején játszódik (szemben Forster kelet-afrikai, Szudánban játszódó filmjével), mégis számos hasonló tényezőből merít mindkettő. A gyerekkatonák egészen elborzasztó besorozása, a kábítószerre való rászoktatása, hogy teljes függésben tartsák őket, és az embertelen lét, ami a gyilkolásról és az erőszakról szól, teljesen felőrli ezeknek a fiataloknak az idegeit, és agymosott zombikká teszi őket. Szudánban Joseph Kony és az LRA uralta területeken 1,7 millió ember vált földönfutóvá, és több, mint 50.000 (!) gyereket raboltak el. Sam Childers árvaházával 300 gyermek menekült meg a gyerekkatonai vagy a szexuális rabszolgasors elől. Bizony, szomorúak ezek az arányok!
Sam Childerst Gerard Butler játssza. Alapvetően kielégítő az alakítása, ám amiért a játéka olykor mégis hiteltelenné válik, elsősorban nem a színész hibája. A gond alapvetően a filmmel van, elsősorban azért, mert annyira amerikai (és egy Papírsárkányok után ez azért meglepő Forstertől). De milyen legyen egy film, amiben az Amerikai Álom emeltetik piedesztálra? Hiszen a bukott antihős, a drogos-piás utolsó senki rátalál Istenre, majd egy pillanat alatt két keze munkája több liternyi verítékével megöntözve jól menő vállalkozássá sarjad, ami révén a tornádó dúlta lakókocsija ripsz-ropsz tágas, több száz négyzetméteres családi házzá változik a fantasztikus zöldövezetben. Kérem szépen, ez az Amerikai Álom az, ami – ne legyünk igazságtalanok, tehát tegyük hozzá: többek közt! – a bedőlt hitelekhez, a csődhöz és a globális gazdasági válsághoz vezet. Ez természetesen nem hangzik el a filmben, az viszont igen, hogy hősünk a második jelzálogot veszi fel a házára, hogy az afrikai árvákat etetni tudja. Az elv, az indíték nemes, de az eszköz…
Sam Childers önjelölt prédikátori státuszával sem tudtam mit kezdeni. Ez is annyira amerikai: a pap nem jön el a templommegnyitóra, így a kivitelező kénytelen rögtönzött beszédet tartani, hogy aztán követendő példává és a (birka)nyáj pásztorává és lelki támaszává váljék. Az, hogy tulajdonképpen bárki kiállhat egy pódiumra, és Isten nevében a saját céljai érdekében – legyenek azok akár oly nemesek, mint Sam Childerséi, bár vele is elszalad a ló a végére – szónokolhat… mit szónokolhat, prédikálhat (!), ez valahogy teljesen kibillentett engem a történetből. Egyedül azt élveztem, amikor Butler őrjöngő Leonidasként („This… is… SPARTA”-rulez!) nyomja a sódert a gyülekezetnek. Butler vehemenciája lenyűgöző!
A film eleji „rosszfiús” rész tipikus amerikai drámák stíluselemeit hordozza, a prédikátoros jelenetekkel totál nem tudtam azonosulni, hogy miért, azt fentebb kifejtettem. Az afrikai szál viszont nagyon jó, kár, hogy olyan sokára jutunk el hozzá. Az akciójelenetek rendben vannak, ám nincs túl sok belőle, hiába, ez nem egy akciófilm. Butler azonban ezeknél van igazán elemében.
Michelle Monaghan meglehetősen halovány volt a szerepében, különösen a vallásos részek voltak nála is teljesen hiteltelenek. Mrs. Childers szerepére eredetileg Vera Farmigát képzelték el, de a terhessége miatt lemondta. Talán Farmiga hihetőbb lett volna ebben a szerepkörben, mint a „megfoghatatlan” Monaghan.
Michael Shannon viszont remekelt Donnie, Childers haverjának a bőrében. Motoros macsóként ismét mellékszerepben nyújt fantasztikus alakítást. Lenyűgöző a pali, minden szerep jól áll neki: az igazi színész ismérve!
Marc Forsternek többek között olyan alkotások szerepelnek a filmográfiájában, mint a kitűnő, Golden Globe díjra is jelölt Én, Pán Péter vagy a méltatlanul háttérbe szorult Maradj!, nem beszélve a Szörnyek keringőjéről vagy a James Bond-moziról, a Quantum csendjéről. Utóbbi két film nekem kevésbé jött be, a Géppisztolyos prédikátor pedig szépen beilleszkedik az “egyszer nézhető” kategóriájú produkciók közé. Rejtély számomra, hogy az egyébként nagyra tartott Forsternek a BAFTÁ-ra jelölt Papírsárkányok után hogy sikerült egy ennyire amerikai szájízű alkotással előállnia egy ennyire klasszikus afrikai témáról!
Publikálva: filmtrailer.hu (2012. január 3)