A Warner és a Legendary stúdiók közös filmjében végre egymásnak esik a két titán, amivel közel tíz éves várakozás végére kerül most pont. Mit nekik mikroszkópikus korona, amikor a Föld alfahímjének címe a tét, dühük pedig földdel teszi egyenlővé Hongkongot?! Indul a boksz!
Hét évvel ezelőtt az akkor hatvan éves Godzilla az új évezredben is kiállt az emberiségért. A fajunk nukleáris felelőtlenségének szimbólumaként popkulturális ikonná vált kaidzsúnak, azaz óriásszörnynek addigra már a globális felmelegedés miatt is főhetett a feje, amiért két évvel ezelőtt nem volt rest táncba hívni titáni társait sem. Az emberiség ragály – nincs ebben semmi újdonság, valószínűleg így szerepel szó szerint a kaidzsúk zsebszótárában is. Ideje volt, hogy mi se pusztán a partvonalról szemléljük, a romokat takarítva, a szörnyek keringőjét, hanem bennünket is táncba vigyenek. Az alkotók azonban úgy gondolták, még valakinek lapot osztanak, és közel 60 év után újra egymásnak eresztik a Keletet és a Nyugatot.
Míg Godzilla a második világégés szülötte, Japán mozgóképes válasza Hirosima és Nagaszaki borzalmára, addig King Kong Hollywood aranykorának gyermeke. Közel 90 éves figurájában a természet rendíthetetlen ősereje marad alul újra és újra a technokrata emberi társadalommal szemben. 2005-ben a klasszikus történet A Gyűrűk Ura megalomániás rendezője, Peter Jackson szemüvegén át elevenedett meg, hogy aztán 2017-ben a Warner és Legendary stúdiók közös szörnyverziumában újjászületve már a majom diadalmaskodjon az ember felett. A Koponya-sziget, mely King Kong otthonára fókuszált a ’70-es években, szépen megágyazott a most bemutatásra került filmnek, mely a gigászok összecsapását vetítette előre. Az elmúlt fél évszázadnak pedig ezek szerint éppen elégnek kellett lennie ahhoz, hogy az akkor még csak kölyök Kong háromszorosára nőve fölérjen Godzillához.
A Godzilla Kong ellen korántsem ott kezdődik, ahol a Kong: Koponya-sziget vagy a Godzilla II – A szörnyek királya befejeződött. Az utóbbi végén beharangozott kaidzsúkon nemes egyszerűséggel átlépünk – és az a gyanúm, hogy jó pár betervezett, köztes produkción is -, mint Godzilla bedarált áldozatain. A nyitány Kongé, akit a filmes univerzumban 50 évvel korábban és jóval kisebb méretben láthattunk utoljára. A humort sem nélkülöző kezdés az óriásmajom reggeli rutinjával az érzelmi megalapozást szolgálja, akárcsak Kong különleges kapcsolata a földből alig kilátszó koponya-szigeti árvával, Jiával. A meglepetéssel is szolgáló, erős start után Godzilla következik: a foga fehérjét kimutatva pusztít el egy ipari komplexumot. A korábban az emberiség védelmében fellépő óriásgyíkot vajon mi hozta ki ennyire a sodrából?
Millie Bobby Brown – a Stranger Things 11-ese és Sherlock Holmes minden lében kanál hugicája – A szörnyek királyából ismerős Madisonként egy összeesküvés-elméleteket gyártó podcasterrel és a túlsúlyos kocka haverjával karöltve a rejtély nyomába ered. Eközben Kongért – ki más? – a majmok királya, Tarzan, azaz Alexander Skarsgård jön el, hogy meginvitálja derék majmunkat egy Jules Vernét és Edgar Rice Burroughs-t megidéző utazásra a Föld középpontja felé. Ezen a két csapásirányon halad a cselekmény.
A Godzilla Kong ellen kiegyensúlyozatlan történettel bír: a karakterek megalapozása inkább a Kong: Koponya-sziget semmitmondóan papírmasé figuráira emlékeztet, mint a két korábbi Godzilla-film viszonylag épkézláb alakjaira. Mondhatnánk, hogy sebaj, itt úgyis a szörnycsata a lényeg, de sajnos nem kapunk több akciót: az alkotók újra és újra körberajzolják a kiüresedett figurákat. Közel két órára a titánok szemszögéből láthatjuk magunkat: jellegtelen, idegesítő és zavaró kártevőkké válunk.
