Üstökösök, ha találkoznak. Gerard Butler és egy égitest csörtéje nem sok jóval kecsegtet, pusztításuk végképp eltörölhet minden életet a bolygónkon. Earth Has Fallen.
Roland Emmerich pusztításpornója, a 2012 látvány terén mindent megmutatott, amit csak meg lehet (sőt, annál is többet), azóta a katasztrófafilmek korának leáldozott. Azóta alig elvétve dereng fel egy-egy halovány utánérzés, de hozzáadni a műfajhoz egyik sem képes. Pedig nincs pusztítóbb erő a Földön a Természetnél (kivéve talán a kamera mögött helyet foglaló Emmerich-et). Szerencsénkre két Fehér Házas támadás között, Gerard Butler még mindig kész útját állni klímaváltozásnak és üstökösnek.
A 300 óta tisztában vagyunk vele, hogy Butlernek nem mondunk ellent, különben lerúgja a vesénket. Pár éve visszakézből lerendezett egy Űrvihart (legyen akármi is az, pedig láttam a filmet), úgyhogy legfőbb ideje volt, hogy birokra keljen egy üstökössel. Amúgy szerepe szerint szívesebben zsonglőrködik űrből érkező tárgyakkal, mint hogy rendbe tegye házasságát az elhidegült feleségével. Érthetetlen, mivel az asszonyt a dekoratív Morena Baccarin játssza, akire azóta nézünk fel, hogy nőnap alkalmából becsempészte a lompost Deadpoolnak. Butler és Baccarin közös csemetéjének cukorbajából a forgatókönyvíró Chris Sparling (aki egyszer élve elásta Ryan Reynoldsot, innen is köszönet érte) kihozza a maximumot, és egyben a film drámaibb felét. Tényleg le a kalappal, mert szegény srác nyavalyájával úgy összekuszálja a cselekményt, hogy főszereplői, ahányan vannak, annyifelé futnak szét.
A kaszkadőrből író-rendezővé avanzsált Ric Roman Waugh, aki a Támadás a Fehér Ház ellen 3. etapjában besározta Butler karakterét, Mike Banninget (ő is csak egyszer tehette ezt meg büntetlenül), precízen adagolja a feszültséget kábé a film feléig: a cukorbaj mellett a másik kimaxolt momentuma a filmnek az elnöki riasztás; az a protokoll, ami mindent elpusztító kataklizma esetén eldönti, hogy ki maradhat életben, és ki nem. Thrillerként működőképesebb mozi ez, mint látványfilmként. Kevés számítógépes effekt jellemzi, annak is változó a minősége (ahol nincs viszonyítási pontként ott a realitás, jól néz ki, ahol belép a valóság, ott már kilóg a lóláb).
A film felénél Waugh kirúgja a sámlit a produkció alól, és ezzel majdnem a legvégéig leülteti a cselekményt. A (nagy)apai szállal némi drámát kívánt totál feleslegesen beletuszkolni a filmbe, amitől az pont úgy fest, mint az Ace Ventura 2 rinocérosza a félig világra tojt Jim Carrey-vel a hátsó felében. Mire újra magához tér a produkció, már szinte véget is ér: szerencsére Grönlandról nem ez a középszerű mozi fog először eszünkbe jutni, így a Föld legnagyobb szigete megspórolja a névváltoztatást.
A Greenland – Az utolsó menedék korrekt kezdést követően mélyzuhanásban szárnyal a végkifejletig, így is megtalálva a maga helyét (és célcsoportját) Gerard Butler B-filmes renoméjában. Egy tökéletes világban a Greenland web-streaminges premiernél nem jutott volna tovább, ám a koronavírusos valóságunkban a magyar toplista második helyén nyitott – igaz, rögtön a startnál maga mögé utasította a kiábrándító módon újra nagypapának álló Robert De Niro. Touché!