Hamupipőke: Légy bátor és kedves!

A Walt Disney a legnagyobb illuzionisták közé tartozik: feneketlen zsebéből bármikor elő tud ráncigálni egy-egy, leporolásra váró rajzfilmklasszikust, amit aztán nagy csinnadratta közepette élőszereplős portékává alakít, s voilá! A varázspálcát most Kenneth Branagh tartja kézben, aki a Shakespeare-adaptációival és legutóbb a Thorral már bizonyította, hogy szabadon szárnyaló fantáziával képes egész mesevilágokat teremteni. Trükk ez vagy varázslat? A vásznon látható végeredménytől gyermekszem nem marad szárazon.

Nem mindig volt ez így! Az 1950-ben bemutatott Hamupipőke rajzfilm kulcsfontosságú szerepet játszott a Walt Disney életben maradásában: a Hófehérke és a hét törpe 1937-es zajos sikere óta a stúdió nem tudott anyagilag jövedelmező produkciót felmutatni – nesze neked BambiPinokkióFantázia és Dumbo! -, így ha a Hamupipőke anno elvérzett volna a jegypénztáraknál, lehet, ma kutya sem ismerné a Walt Disney nevet. Az akkor meglehetősen fajsúlyos 3 millió dolláros büdzsével a Disney nagy kockázatot vállalt, mintegy mindent egy lapra téve fel, és a hazárdjáték bejött: nemcsak a jegyeladások, hanem a zenei jogdíjak, és egyéb, a meséhez kapcsolt áruk, termékek – ma már tudjuk, hogy ezekből sokkal több pénz befolyhat, mint magából a filmből – bevételei hozták el a stúdiónak a fordulópontot.

A Walt Disney mindkét filmhez – rajzfilm és élőszereplős – a két legelterjedtebb Hamupipőke-változat közül Charles Perrault francia meseíróét vette alapul – szemben a Grimm-testvérek sötétebb tónusú verziójával. A történet eredete amúgy a múlt ködébe vész, a legkorábbi változat már az ókori Egyiptomban is felbukkant, és érdekességképp különböző verziói éltek egymástól elszigetelt területeken, Rómában, Kínában, de még az észak-amerikai indiánok között is.

Hamupipőke
Cate Blanchett gonosz mostohaként és Lily James Hamupipőkeként

A most bemutatásra kerülő, azonos című játékfilm egyértelműen a rajzfilm adaptációja. Érdekes momentum azonban, hogy az új verzióban jellemzően nem fakadnak dalra a szereplők: a klasszikus rajzfilmből alig egy-két jól ismert dallam csendül fel, de a musical jelleg elvész – vajon ez lesz az új Disney-trend? Reméljük nem, én mindig is szívesen hallgattam a jól megkomponált, fülbemászó Disney-dalokat, melyek többször kerültek megmérettetésre az Oscar-gálákon is.

A film forgatókönyvét Chris Weitz jegyzi, akit társszerzőként már jelöltek Oscarra az Egy fiúról szkriptjéért. Weitznek meglepő hitelességgel sikerül papírra vetnie olyan momentumokat is, mint amikor az összes hajadon lányt meghívják a királyi bálba vagy épp az üvegcipellőt hordozzák körbe a királyságban. Hogy az ehhez hasonló következetlenségektől a gyerekek nem esnek ki a történetből, az egy dolog, őket átsegíti a történet döccenőin a mesébe vetett hitük, amely révén teljesen bele tudják élni magukat a látottak valódiságába, de jelen esetben a kortól megkérgesedett lelkű felnőttek sem, ami Weitz kreativitásán kívül minden bizonnyal a rendező, Kenneth Branagh érzékenységének érdeme. Branagh nagyvonalú ott, ahol picit távolságtartással kell a történetet kezelni, ugyanakkor nagyon bensőséges is tud lenni, ha emberi (apa-lánya vagy épp apa-fia) kapcsolatokat mutat be a vásznon.

hamupipo2
Lily James a Hamupipőkében

Branagh külön bejáratú operatőrét, Haris Zambarloukost is magával hozta a produkcióba: számtalan nagyszerű és tartalmas beállítás – ezek közül néhány az előzetesbe is bevágásra került, lásd: Cate Blanchett hátulról fotózva, ahogy az üvegcipellőt forgatja a kezében -, és gyönyörű – persze jelentős CGI-s átalakításon átesett – nagytotál dicséri munkáját. A film zenéjét is érdemes megemlíteni, amelyet szintén Branagh állandó stábjának tagja, Patrick Doyle komponált: kellemes, az érzelmeket finoman megmozgató dallamok úsznak be a jelenetek alá, amelyek érdemben hatnak a nézőre.

A film előzetesét első alkalommal megtekintve a főszereplő, Lily James keltett egyedül ellenérzést bennem. Valószínűleg annyira elütött a bennem élő Hamupipőke-képtől, hogy nehezen fogadtam el a személyét a címszerep kapcsán. Minden ellenérzésem szertefoszlott azonban, miután a vásznon életre keltette a főhősnőt, és természetes szépsége, valamint „Hamupipőkisége” átsugárzott egész lényén. Miss James remekül játszik, és a hangsúly ezen van: játszik! Eddig inkább tévésorozatokban láthattuk (Downtown Abbey) – bár felbukkant A titánok haragjában is -, minden bizonnyal hallani fogunk még róla. Hamupipőkeként kezdetben Emma Watsont (jáááj!) képzelték el, aki elzárkózott a lehetőségtől. Ám a 2017-ben vászonra kerülő A szépség és a szörnyeteg élőszereplős mozi főszerepének már ő sem tudott ellenállni.

hamupipo3
Tündér keresztanyu igazán kitett magáért (Lily James)

A herceg szerepében feltűnő, lehetetlenül kék szemű Richard Madden személyében először nem ismertem rá a Trónok harca Robb Starkjára: játéka kisebb döccenőktől eltekintve meggyőző, különösen ahol a herceg belső énjét – apa-fia jelenet – felszínre hozhatja, ott remekel. Cate Blanchett pedig hát Cate Blanchett: ismét csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni, a mostoha szerepét mintha ráöntötték volna dívájára, maga a megtestesült gonosz, akinek átható tekintete az árnyékok közül is úgy tudja keresztüldöfni prédáját, hogy ott felesleges minden szó: halni kell.

Hamupipőke igazán látványos alkotás, és nem elsősorban a vizuális effektek miatt, bár el kell ismerni, hogy azok is a helyükön vannak. Elsősorban a stylistok, designerek és a díszlettervezők érdemlik meg a vastapsot, mert nagyszerűen életre keltettek – meglepően részletes “korrajzot” vázolva fel – egy sosemvolt, középkort idéző mesevilágot. A vizuális trükkök grandiózusak, és közben szépen belesimulnak a környezetbe. Egyedül az animált állatok esetében lóg ki a lóláb: nem a CGI minőségével van gond, hanem azzal, hogy a rendező látszólag nem tud mit kezdeni velük – megjelenésük mellőzi a humort, nem elég karakteresek, nincs igazán szerepük, jellegtelenek. Feleslegesek. Egyedül a gyerekekből válthatnak ki a cukiság faktoruk révén pozitív ingert.

hamupipo4
Így szeretjük! Természetesen! (Lily James)

A film elejétől a végéig unos-untalan szajkózott közhelyes „Légy bátor és kedves!” életbölcseletet annyira belerágják a szánkba, hogy a moziból kifelé jövet zavarba jövünk a hirtelen ránk törő, egymásnak ellentmondó érzésektől, hogy most sárkány vagy pillangó után vessük magunkat. E kondicionálástól leszámítva a Hamupipőke bűbájos mesefilm lett, kötelező hétvégi családi program. A film előtt megtekinthetjük a Jégvarázs-folytatás beharangozásának szánt 7 perces rövidfilmet, a Party lázat, amelyben egyrészt alig ismerni rá a korábban fagyos és kimért Elzára, másrészt először debütál az első rész tényleg jól sikerült dalainak egy igen halovány utánérzése. Tehát kalandra fel, a hétvégén irány a multiplexek sötétjében feltáruló, csupa bátrat és kedveset kinevelő mesevilág!

Publikálva: filmtrailer.hu (2015. március 21.)

Szólj hozzá!