…hogy előbukkanjon alóla a valódi Rozsomák! Sokat kellett várnunk erre a lepukkant, folytonosan zsörtölődő, vén piásra, aki úgy henteli az ellent, mint metélő a tésztát, de megérte: a Farkas hattyúdala végre olyan lett, amilyennek az összes X-Men filmnek – bocs, Bryan! – lennie kellett volna!
James Mangold író-rendező sokféle műfajban kipróbálta magát: készített Oscar-díjas életrajzi (Észvesztő, A nyughatatlan) és bűnügyi drámát (Copland), misztikus thrillert (Azonosság), westernt (Börtönvonat Yumába), romantikus (Kate és Leopold) és akcióvígjátékot (Kéjjel-nappal) és nem utolsó sorban képregény-adaptációt (Farkas). Ezek közül igazán kiemelkedővé azok váltak, amelyek forgatókönyveinek írásában is tevékeny szerepet vállalt, amikor szabad kezet kapva jókorát meríthetett saját művészi ambícióiból, és a saját feje után mehetett. Sokan hajlamosak ilyenkor átesni a ló túloldalára, ez Mangold esetében szerencsére nem így van! Jó példa erre a Logan koszos-poros, vérgőzös road movie-ja, amelyben Hugh Jackman végre méltó módon mondhat búcsút az évek során hozzánőtt – akár a bogáncs a farkasbundához! -, ikonikus mutáns karakterétől!
A Wolverine Saga – amely a filmvásznon tulajdonképpen egyet jelent az X-Men szériával, kivéve Az elsőket! – befejező része mintha nem is X-Men film volna: szakít az eddigi hagyományokkal, a vásznat faltól falig betöltő mutánssereggel, valamint a szokásos világmegmentő megalomániával, és valóban személyesebbre veszi a figurát. Tizenkét évet ugrunk előre az időben, ám a világban sok minden nem változott. A mutánsokat – néhány kivételével – elnyelte a föld: Logan, Xavier professzor és egy Caliban nevű albínó, mint fajtájuk utolsó hírmondói valahol a déli határ mentén, a sivatag közepén vegetálnak. A helyszín nem véletlen: a fokozatos szellemi leépülés jeleit mutató professzor közelében lenni életveszélyes, elszigeteltségével társai az embereket védik. Logan sofőrködéssel próbál némi pénzt szerezni, hogy egy hajót vásárolva a nyílt tengeren teljesen maguk mögött hagyhassák a társadalmat. Ez a Farkas azonban már csak árnyéka korábbi önmagának: láthatóan eljárt felette a kor, már nem gyógyulnak olyan gyorsan a sebei, és a sok pia, nem beszélve a korábbi küzdelmekről, nyomot hagytak rajta. Ez lenne hát a mutánsok dicső vége? Nem éppen erről álmodozott anno Magneto – tényleg, ő vajon hol a fenében van?!
Loganék csendes hétköznapjaiba – melyek általában sok-sok vezetésből, delíriumból és néha pár helyi bandatag felnyársalásából tevődnek össze – egy ápolónő és egy kislány visz új színt, akik a segítségüket kérik: juttassák el őket Észak-Dakotába, mielőtt az üldözőik utolérik őket. Logan-nek persze esze ágában sincs segíteni nekik, ám a körülmények végül rákényszerítik, hogy a páros problémáját a sajátjának érezze. Így hát újra eljön a tomboló düh ideje! Felnyalábolja Xaviert, hóna alá csapja a szótlan kölyköt, akiben több van belőle, mint gondolná, és útra kell a távoli és mesés Éden felé, miközben veszett kutyaként rohan utána egy jól fegyverkezett hadsereg. Nincs megállás!
Ezzel kezdetét veszi a magával ragadó road movie, amelyben Farkas immár korhatáros pengeváltás közepette lékel koponyákat, választ szét cuppanva inakat, káromkodik és piál, és nincs benne sokkal lemaradva mélynövésű alteregója sem. Kezdetben erős kétségeim voltak Dafne Keennel kapcsolatosan, aki a filmbéli kislányt alakítja, de akció közben látva ezek menten elpárologtak: minden további nélkül elhittem neki, hogy ez a kis Pöttöm Panna úgy siklik keresztül a sokat megélt zsoldosok seregén, mint kés a vajon… és mögötte csak levágott testrészek, vértől és agyvelőtől maszatos padló, valamint a belsőségektől megszabadított holttestek maradnak.
A film nagyon jó ütemben adagolja az akciószcénákat, amelyek valódinak hatnak – és az a “kis” CGI vér sem olyan zavaró! -, és sodor minket az eseményekkel a családi házas epizódig – látszólag itt leül a történet, valójában azonban tökéletesen előkészíti a terepet a film tetőpontjának! -, amely egy szépen rétegzett, és ügyesen megrendezett jelenet. Itt kellett volna abbahagyni a filmet, mert innentől kezdve már csak a lejtmenet jellemzi a produkciót. Az Éden és a végső kaszabolás már lefelé ível, hirtelen tisztába kerülünk a túl hosszúra nyúló játékidővel – 20 perccel rövidebbnek kellene lennie! -, na meg azzal, hogy már itt is, ott is nyomja az ember hátát és fenekét a moziszék.
Patrick Stewart is belebújt még egyszer Charles Xavier, alias X professzor bőrébe, amely az elmúlt évek számából fakadóan már ugyan kissé lötyög rajta, de még mindig tud meglepetésekkel szolgálni. A szállodai jelenete mindent visz, bár mulatságos belegondolni magába a felvételbe, ahogy a mozdulataikba beledermedt színészeket és statisztákat pásztázó kamerát eszeveszetten rángatják!
Hugh Jackman jövőre (2018) lesz 50 éves, és hát meg lehet érteni, hogy a nem mindennapi kondíciójának megőrzése mennyi időbe, munkába és energiába kerülhet. Ideje szögre akasztani a farkasgúnyát! Nem felejtjük el, hogy amíg az X-Men világában bolyongott, bizony ő volt „A” Farkas, aki képes volt (új) arcot adni neki, és akinek ez nemcsak egy szerep volt, hanem teljes egészében, egész lényével átlényegült vadállattá. Emellett más filmekben, más karakterekben is sikeresen megállta a helyét, így el tudta kerülni a beskatulyázódást.
Méltó búcsú ez Logan karakterétől! Igaz, ezek után aztán tényleg nem tudni, merre fordul a karma kereke az X-Men világában, a folytatás csak meglepetéssel szolgálhat! A Logan sok mindennel nem foglalkozik – például hová tűntek a korábbi mutánsok? -, nem alacsonyodik le odáig, hogy magyarázkodásba fogjon, mintha direkt nem kívánna beilleszkedni az X-Menes fősodorba. Marad kívülálló, kitaszított, igazi törvényen kívüli, mint maga a főhőse! Nem is lehetne ennél frappánsabb mementó!
Publikálva: filmtrailer.hu (2017.03.03)