A Donner-társaság tragédiája csak rövid időre lohasztotta le az amerikai népesség vándorlási kedvét, aztán mindent elsöpört a kaliforniai aranyláz. Intő – és egyben csontig lerágott – ujjként azonban mindvégig ott lebegett figyelmeztetésként a szerencsevadászok előtt: vigyél magaddal elegendő készletet… vagy legalább néhány jó húsban lévő útitársat! Az amerikai népvándorlás gyomorforgató pillanatáról Alma Katsu írt természetfelettiben és vérben tocsogó történelmi regényt.
1846-ban egy megkésett szekérkaraván kezdte meg útját Missouriból az álmok tejjel-mézzel folyó földjére, Kaliforniába, hogy aztán a társaságnak mindössze a fele érjen célba. A sorozatos rossz döntések, a gyarló emberi és persze maga az anyatermészet gördítettek áthághatatlan akadályokat a számos családból – köztük rengeteg gyerekből – álló csoport elé, hogy akárcsak a bibliai teve a tű fokán, szerencséjük szekere is képtelen legyen átevickélni az utolsó nagy megmérettetésen, a Sierra Nevada-hegységen. Körülzárta őket a hó, és az amúgy is erősen megfogyatkozott társaság néhány tagja a túlélés érdekében emberhúsra fanyalodott. Különösebb misztikum nincs a témában, hacsak magát az antropofágiát, azaz a kannibalizmust nem tekintjük annak: egy embertársunk húsának elfogyasztásához ugyanis nemcsak jó – meg persze kétségbeejtően üres – gyomor kell, hanem bizonyos lelki beállítottság is.
Alma Katsu a fantasy zsáneréből kirándul át a történelmi horrorba, és Dan Simmons monumentális Terrorjáról – amely az északnyugati átjárót kutató Franklin-expedíció kálváriáját járja körül – próbál kefelenyomatot venni. A történelmi tényekből némi misztikummal, vérrel és helyi folklórral kikevert végterméke a megannyi karakter ellenére – vagy pont azért? – is felszínes, ráadásul a misztikus szálat túlmagyarázza, amelytől élét veszti az egész. Pedig az alapötlet érdekes, a könyv felütése izgalmas.
