Tom Cruise ezúttal egy árnyékszervezettel kezd szélmalomharcba, hogy aztán számtalan nyaktörő kaszkadőrmutatványt igénylő akcióorgia közepette a maga malmára hajtsa a vizet, s port szórjon a rá ferdén néző szemekbe és a Szindikátus óraműpontossággal ketyegő gépezetének fogaskerekei közé. Nem gondoltam volna, hogy a Dubai-i „lógás” után növelni lehet a tétet, de Cruise-nak sikerült. Nem lennék meglepve, ha a 6. rész már az űrben játszódna. Vajon meddig bírja Hunt visszatartani a lélegzetét vákuumban? Talán hamarosan ez is kiderül. Addig pedig a szcientológia legyen vele!
Míg James Bond a maga laza eleganciájával és megközelíthetetlen playboy nimbuszával üti, lövi vagy épp leplezi le az ellent immár fél évszázada, addig Ethan Hunt az elmúlt húsz évben a „szegény ember Bondjaként” került a köztudatba, aki éppoly sebezhető és félrevezethető, mint bármelyik másik átlagember, csak átlag feletti képességei, na meg a mögötte álló csapat húzza ki folyton a slamasztikából. Némi képzavarral élve, ha Bond Superman, akkor Hunt csakis Batman lehet, s ha a két képregényhőst is sikerült „házasítani”, mi akadálya lehetne egy Bond vs Hunt szabadfogású párviadalnak – hacsak nem maguk a Bond-rajongók, akik egy emberként hördülnek föl, ha egy napon merem említeni brit pártfogoltjukat e „mázlista jenki taknyossal”. Pedig a Huntot megformáló Tom Cruise idén már betöltötte az 53. életévét, ami persze nem igazán tartja vissza attól, hogy újabb és újabb nyaktörő mutatványokba vágjon bele: másfél kilométer magasan egy repülőgép oldalán lógjon, több mint 6 percig visszatartsa a lélegzetét a víz alatt, színészkollégájával az utastérben ülve totálkárosra törjön egy sportautót vagy feltuningolt motorral száguldjon egy kanyargós hegyi szerpentinen. Hmmm, csak nekem hangzik ez úgy, mintha Cruise bá’ kompenzálni próbálna? Kapuzárási pánik?
Akármi is ez, mi, mozinézők, csak profitálhatunk belőle, ugyanis a Mission: Impossible sorozat legújabb etapja pazar látványossággal szolgál. Na nem a trendi 3D-vel, ennél azért régivágásúbb a produkció, ahogy igaz ez a vizuális effektekre is: a Titkos nemzet kaszkadőrbarát film, a CGI grafikát most is igyekeztek a háttérbe szorítani. Ezért is látható Cruise számtalan meleg helyzetben, amit mindössze 6 sérüléssel úszott meg, ilyen meredek akcióknál ez egy egészen baráti szám! A színészek többsége, köztük még Simon Pegg is, dublőrök nélkül törnek-zúznak, hol egymást, hol egy méregdrága verdát vagy egy egzotikus várost. Az akciószcénák valóban olyanok, amelyek után minden akciórajongó megnyalja mind a tíz ujját, miután összeszedte az állát az öléből, de valljuk be, ez az elmúlt években már a Mission: Impossible-filmek védjegyévé vált, s valahol el is várjuk tőlük az állkoppantó szórakoztatást.
Az új részben még inkább előtérbe tolják a humort, s ezzel még nagyobb teret kap Pegg csetlő-botló figurája, s ezért hálás köszönet illeti az alkotókat. Csattanós egysorosak, félreérthetően mókás helyzetek váltják az akciókat, épp a megfelelő mennyiségben és arányban. Biza’ ez kell a népnek!
Az új Bond Hunt lány, Rebecca Ferguson telitalálat: kellően szexi, ugyanakkor épp a megfelelő testfelépítésű ahhoz, hogy még hitelesnek tűnjön, ahogy egy kétajtós szekrény méretű fickó nyaka köré tekeredve elroppantja annak csigolyáit. És még színészkedni is tud! A szerepet eredetileg Jessica Chastain színésznőnek szánták, aki azonban már másodszor kosaraz ki szerepajánlattal Cruise-produkciót (a Feledésnél kapta az első felkérést). Bár minden tiszteletem Chastain kisasszonyé, ez esetben minőségi csere történt, s szívesen látnám Fergusont visszatérő szereplőként a szériában.
Amikor Jeremy Renner feltűnt a Fantom Protokollban, felmerült bennem, hogy az elkövetkező részek valamelyikében Cruise esetleg átadja a stafétabotot, s Bourne helyett a Hunt örökség szakad Renner nyakába, ám a Titkos nemzet most elhessegeti ezt a rémképet: Renner karaktere inkább elemzőként, s nem a terepen van Hunt segítségére, s kissé háttérbe is szorul a filmben, míg Cruise teljes erőbedobással veti magát az akciók közepébe.
A film első kétharmada a látványosabb: a repülős jelenetet például rögtön a film elején ellövik, s aztán jó ütemben követik egymást az akciók. Ugyanakkor az utolsó harmadra visszacsempészik az 1996-os első rész thriller hangulatát, ha nem is tudják überelni Brian de Palma mesteri feszültségkeltését, azért derekasan helytáll Christopher McQuarrie rendező, aki a Jack Reacher filmet is ledirigálta. Az akciókedvelők azonban itt elkezdhetnek mocorogni a székeikben, mert számukra le fog ülni a film vége.
A Titkos nemzet egyik legjobb akciószcénája a víz alatti jelenet, amelyet Cruise állítólag egy lélegzetvétellel csinált végig. Lenyűgöző operatőri munka jellemzi, amit egy új, nemrégiben kifejlesztett kamerával (Arri’s 6.5K Alexa 65) sikerült ilyen nagyszerűen megcsinálni, s amelynek eredményét most először láthatják a nézők szélesvásznon (olyan, hamarosan bemutatásra kerülő filmekben került még alkalmazásra, mint a Leonardo Di Caprio-s A visszatérő, A Snowden fájlok vagy az Alice Csodaországban 2. része). A Fantom Protokoll után ez a második M:I film, ami IMAX formátumban is napvilágot lát, jóllehet, nem IMAX kamerákkal vették fel, szemben a Fantom Protokollal.
Sean Harrist a sorozat legkarizmatikusabb rosszfiújaként harangozták be, s bármennyire is kedvelem őt (a 2009-es nagyszerű Harry Brownban figyeltem fel rá először, szenzációsat alakított), Jon Voight-ot az első részből még senki sem tudta lekörözni a szememben. Harris inkább a film második felében tűnik fel, számomra egy kicsit megfoghatatlan figuraként – túl távoli, túl zárkózott, hogy emlékezetes maradhasson. Ugyanakkor nem nagyon értem az alkotókat, mivel a Szindikátus, amely nevéből eredően egy szervezetet feltételez, amelyben elméletileg egyenrangú felek tömörülnek csoportba, a filmben miért egy személyben megtestesülő antagonistában csúcsosodik ki, amivel így értelmét veszti nemcsak a filmbéli megnevezés, de a magyar (és az eredeti) filmes alcím is.
Eddig nem igazán volt sarkalatos pont, hogy a Mission: Impossible saját univerzumot építsen. Az egyes filmek önmagukban is megtekinthetők voltak, megállták a helyüket, kerek egészet alkottak, nem igazán utaltak az előző részben történtekre… mostanáig! A Titkos nemzet változtat ezen, számtalan utalás és kikacsintás van a korábbi részekre, s ez nagyon jót tesz a szériának: bennfentessé válik tőle a néző, s gyorsabban behúzza a filmbe.
Remek akciófilm lett a legújabb M:I film, ami ezúttal szervesen illeszkedik bele a szériába. Az alkotók képesek voltak a Fantom Protokoll után növelni a tétet, még annak ellenére is, hogy bár ismét az előző rész rendezőjét, Brad Bird-öt szerették volna a rendezői székben látni, ő azonban visszautasította a felkérést (inkább a Holnapoliszt választotta). Így maradt a már megszokott koncepció, hogy minden M:I részt más-más, jó nevű rendező dirigál le, bár az eddig inkább forgatókönyvíróként helytálló (Oscar díj a Közönséges bűnözőkért) McQuarrie-t mennyiben tekinthetjük jó nevűnek két, illetve ezzel együtt már három film rendezése után, az már más kérdés… A lényeg úgyis a végeredmény, amely pedig önmagáért beszél! Hunt újra a föld fölött jár (legalább másfél kilométer magasan), s vele a mozinézők is… utóbbiak a boldogságtól! A 6. rész forgatása már most be lett ütemezve 2016-ra, így néhány évre még el leszünk látva szájtáti, lehetetlen kalanddal! Csak bírja Cruise ép csonttal!
Publikálva: filmtrailer.hu (2015. augusztus 6)