Már csak néhány nap, és elérkezik az Oscar-gála napja, amikor Chloé Zhao és Emerald Fennell író-rendezők történelmet írhatnak. Igen, kivételesen nem a színészek kerülhetnek középpontba (bár az egyikük színész is, nem is akármilyen), hanem olyan női alkotók, akiknek saját történeteik vannak, és tudják is, hogyan akarják elmesélni.
Oscar és a nők
Ha elvégzünk egy kis felmérést az idei Oscar-felhozatalban, akkor még mindig szomorúan tapasztalhatjuk, hogy a 220 jelölt (producerek, rendezők, forgatókönyvírók, vágók, sminkesek, fodrászok stb.) között mindössze 69 a nő, ami nagyjából a jelöltek 31 százaléka. Ebből persze nem kell messzemenő következtetéseket levonni: nem bélyegezzük hímsovinisztának az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiát, főleg hogy négy évvel ezelőtt Cheryl Boone Isaacs – az intézmény több mint 90 éves történetének harmadik női, és első afroamerikai elnöke – a sokszínűség mellett tört lándzsát.
Az akadémia határozottan fejlődőképes: mindössze 80 évig tartott, mire Kathryn Bigelow első nőként 2010-ben átvehette a legjobb rendezésért járó aranyszobrocskát, amit ráadásul volt férje, James Cameron elől happolt el A bombák földjén című háborús filmmel. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a legjobb rendező kategória korábbi 81 jelöltje között is voltak nők: Lina Wertmüller 1977-ben a Világszép Pasqualinóért, Jane Campion 1994-ben a Zongoraleckéért és Sofia Coppola 2004-ben az Elveszett jelentésért került az illusztris társaságba. 2009 óta viszont csupán egyszer tudta nő beverekedni magát a legjobb rendező jelöltjei közé: 2017-ben Greta Gerwig a Lady Bird című filmjével.
Tavalyig tehát egy kezünkön meg tudtuk számolni az Oscar-jelölt női rendezőket, és felfelé fordított hüvelykujjunkkal a díjazottak számát! Idén azonban minden tekintetben megtörni látszik a jég, és végre két női rendező is esélyes a legjobb címre: A nomádok földjéért díjat díjra halmozó Chloé Zhao, és az Ígéretes fiatal nőért az elsőfilmes Emerald Fennell.
A két rendezőfenomént a 93. Oscar-gálán akár többször is a színpadra szólíthatják a hétvégén: a legjobb rendező és film mellett Fennell az eredeti, míg Zhao az adaptált forgatókönyv kategóriájában esélyes; Zhao maga vágta a filmjét, amiért szintén jelölték, így ő négyszeres, Fennell pedig háromszoros Oscar-díj-várományos! Utóbbi meglehetősen gyakori – pont tavaly Bong Joon Ho nyert három Oscar-díjat az Élősködőkkel –, előbbi talán kevésbé, bár a közeljövőben aligha fogja bárki is felülmúlni az 1954-ben a hat jelöléséből négyet díjra váltó, és ezzel a legtöbb Oscar-díjat bezsebelő Walt Disney teljesítményét. De ki ez a két nő, aki – Oscar-díj ide vagy oda – már most zsebre vágta Hollywoodot?
(Nem is olyan) átlagos fruskák
A 39 éves Chloé Zhao Pekingben született egy egészségügyben dolgozó anya és Kína legnagyobb acélipari vállalatának vezető tisztviselőjeként nagy karriert befutó apa lányaként. Kiskamaszként a suliban nem igazán jeleskedett, helyette inkább mangákat rajzolt, fan fictiont írt, és falta a filmeket. Meghatározó filmélményének Wong Kar-Wai Édes2kettes című romantikus drámáját tekinti. Lázadt minden és mindenki ellen: a nők számára előre kikövezett kínai életút helyett (à la Mulan) jobban vonzotta a nyugati kultúra sokszínűsége. Tizenöt évesen, szinte nulla angolnyelv-tudással édesapja az Egyesült Királyságba, a Brighton College-ba küldte tanulni. Zhaónak azonban ez nem volt elég messze, a szíve az Egyesült Államokba húzta, és hamarosan a tengerentúlon találta magát, ahol politikatudományi diplomát szerzett. Majd hirtelen elhatározásból beiratkozott a New York-i Egyetem filmgyártás szakára – és egy csapásra megtalálta a helyét az életben.
A 35 éves Emerald Fennell a legtöbbünk számára A korona című, nagy sikerű televíziós sorozatból lehet ismerős, a Károly herceg fejét elcsavaró Camilla Parker Bowles szerepében, aki Diána hercegné riválisa volt a walesi herceg szívében. A színésznő Londonban született egy ékszertervező apa és Louise Fennell írónő gyermekeként. Iskoláit a Marlborough Főiskolán, majd Oxfordban végezte, itt is fedezték fel egy egyetemi színdarabban. Előbb tévésorozatokban, majd olyan nagyjátékfilmek mellékszerepeiben tűnt föl, mint a Glenn Close-t férfinak öltöztető Albert Nobbs, a 2012-es Anna Karenina Keira Knightley-val vagy a dán transznemű úttörőről, Lili Elbe festőművészről szóló A dán lány.
Sikeres nők
Már Zhao bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Songs My Brothers Taught Me is mérhetetlen empátiáról és a valódi emberi sorsok iránti érdeklődésről tanúskodik, amelyben hangsúlyos szerepet kap a környezet. A helyszín egy indián rezervátum, ahonnan a főszereplő fiatalember, Johnny egy jobb élet reményében elvágyódik, bár minden – elsősorban családi – körülmény röghöz köti. A filmet őszinte, nyílt és érzelmes naturalizmusa a filmfesztiválok, köztük a Sundance és a cannes-i kedvencévé tette. Zhao a forgatáson ismerte meg a cowboy Brady Jandreau-t, akinek életéből a következő filmjében, A rodeósban merített. A csaknem halálos kimenetelű fejsérülést elszenvedő Bradynek át kell értékelnie a múltját, amelynek romjain egy teljesen új életet kell felépítenie. Jandreau (akiről nekem mindig Josh Hartnett jut eszembe) önmagát alakítja a filmben. A rodeóssal Zhao kivívta a helyét az amerikai filmipar függetlenjei közt, de a „Terrence Malick lánya” megtisztelő jelzőt még ki kellett érdemelnie A nomádok földjével.
Emerald Fennell örökölte édesanyja íráskészségét. Az önérzetes Emerald már hétévesen bejelentette a szüleinek, hogy gyilkosságokról szóló könyveket fog írni, és Amerikában fog élni. Nagyjából így is történt: a gyerekeknek szóló kísértettörténete 2013-ban látott napvilágot, a folytatását a következő évben Waterstones Gyermekkönyv-díjra jelölték, 2015-ben már felnőtteknek szóló horrorregénnyel jelentkezett. 2018 meghatározó év volt az életében: a feminista kémtörténet, a Megszállottak viadala televíziós sorozat második évadának vezető írójaként és producereként debütált, amiért Primetime Emmy-díjra is jelölték. A koronában megkapta Kamilla szerepét, és egy megvilágosult pillanatában bevillant neki az Ígéretes fiatal nő kulcsjelenete, amelyből később felépítette a Golden Globe-ra és Oscarra jelölt filmjének elborultan zseniális sztoriját. És hogy kerek legyen az év, kiderült, hogy kisbabát vár.
Portrék a társadalom pereméről
„No, I’m not homeless” – kéri ki magának Fren karaktere A nomádok földjében. „I’m just… houseless.” Ez a magyarul csaknem visszaadhatatlan szójáték tökéletesen írja le annak a társadalom peremére szorult amerikai közösségnek a problémáját, amelynek tagjait a recesszió szó szerint földönfutókká tette: lakókocsikba kényszerülve vándorolnak oda, ahol épp valami alkalmi munka akad. Közéjük tartozik a középkorú Fren is, aki egyszerre próbál megbirkózni a feldolgozatlan gyászával, a nincstelenség tudatával és a mérhetetlen szabadságvágyával.
Az embert a körülötte felhalmozott tárgyak és az életébe bevont emberek határozzák meg, ezek adnak számára fogódzót. Amikor mindent elveszít, semmi más nem marad, csak az az élethelyzet, amibe belekerült. Nyakig. És az beskatulyázza. Nomádnak. Hajléktalannak. Valami általánosító jelzőnek, ami megfosztja az egyéniségétől. Zhao dokudrámája ezeknek a hús-vér embereknek a megénekelt krónikája.
