A Rohammentővel Michael Bay leforgatta a Féktelenül és a Vészhelyzet saját verzióját. Sokkal jobban áll neki ez a nagyvárosi zúzda, mint a Transformers anyagkifáradásig tartó robotharca.
Will Smith Hollywoodot lázban tartó pofozkodása kapcsán kérdezték a napokban Michael Bayt, mire ő tükröt tartott a filmesek elé és így fogalmazott a Variety kérdésére: „Hollywood egyre inkább csak magával van elfoglalva. Ukrajnában csecsemőket robbantanak fel. Inkább erről kellene beszélnünk.” Majd beült egy mentő volánja mögé, és leamortizálta fél Los Angelest. Bay az akciófilmjeivel újra és újra felszántja és besózza a világot. Csak most esett le, hogy részéről ez nem szórakoztatás, hanem küldetés. Ezek után nem lepne meg, ha kiderülne, hogy derék rendezőnk Roland Emmerich katasztrófagyárossal karöltve tagjai valami világmegváltó szektának vagy szabadkőműves páholynak.
Bay olyan filmet keresett, amelyet le tudna forgatni Los Angelesben a járványügyi korlátozások alatt. Ekkor került a kezébe a Chuck tévésorozat alkotójának, Chris Fedaknak a forgatókönyve, amelyet Laurits Munch-Petersen író-rendező dán eredetijéből dolgozott át. Fedak csak az alapötletet tartotta meg (két bankrabló az elbaltázott meló után egy mentőautóval menekül), aztán teleírta azzal, ami épp szembejött vele: a társadalom által elhanyagolt, Irakot és Afganisztánt megjárt háborús veteránnal, az egymás hátát védő zsarukkal vagy a rendkívül pragmatikus, szociális munkás feleségével. Faltól falig akciófilmet vizionált bankrablással, lövöldözéssel, utcai harccal, túszdrámával, autósüldözéssel, orvosi műtéttel és megannyi drámai pillanattal. Csupa olyasmivel, ami után minden valamirevaló akciófilm-rendező megnyalná a tíz ujját. A partedli Michael Bay nyakába került.
Bay pont olyan elánnal fogott bele a forgatásba, mint amilyennel a címszereplője repeszt. Korábbi filmjeihez képest bagóért (negyven millió dollárból) látványos akcióorgiát kent a vászonra, amelynél a zsigereinkben érezzük, ha valami törik vagy reped. Legyen az karosszéria, vasbeton tartóoszlop vagy emberi lép! A rendező időközben beleszerelmesedett a drónkamerákba, amitől az akciószcénái valóban dinamikusabbak és intenzívebbek lettek. Táncolva pörög-forog körülöttünk egész Los Angeles!
A film tizenöt percnyi alapozás után – amelyben pont megfelelő arányban kap helyet a családi idill, csipetnyi társadalomkritika és a szélben belassítva lengedező amerikai zászló – már bele is csap a lecsóba. A gajra ment bankrablás egy baromi hatásos utcai harcba torkollik, ami nem sokban marad el a Szemtől szemben zajos realitásától. Ugyan nem mindig teljesen tiszta, hogy ki, miért és merre próbálja automata fegyvereivel átvágni magát a rendőrgyűrűn, de tulajdonképpen miért is várnánk átláthatóságot a spontán kirobbanó lövöldözés káoszától?
