Stephen King 1978-ban megjelent Végítéletében egy halálos kór letarolja Amerikát. Több mint négy évtizeddel később nehéz nem meglátni a párhuzamot a valósággal, bár ez ellen legjobban maga az író tiltakozik. A Végítéletből az 1994-es minisorozat után új adaptáció készült, amelyet még a koronavírus megjelenése előtt forgattak. A sorozatot azoknak is érdemes lehet megnézniük, akiknek már a könyökükön jön ki a történet: Stephen King új befejezést írt hozzá.
Stephen King pandémiás klasszikusában egy titkos laborból tör ki a népesség nagyobb részét elpusztító vírus, amely kíméletlenül reseteli a Föld ökoszisztémáját. „A kevesek, akik öröklik a földet” választás elé kényszerülnek, el kell dönteniük, mihez kezdenek, ki mellé állnak. A végső küzdelem szellemi szinten zajlik, amelynek végére megkérdőjelezhető módon tesz pontot King.
Posztapokaliptikus történetében a társadalom, amelyről egyébként sincs valami jó véleménye, lenullázódik. Anarchista szereplőjével, Glen Bateman-nel ezt ki is mondatja:
„Ez az emberi faj átka. Szociábilis. Ahogy Krisztus megállapította volt: „Bizony mondom néktek, valahányszor ketten-hárman összejönnek közűletek, mindig lesz egy másik fickó, akiből a szart is kiveritek.” Elmondjam neked, hogy a társadalomtudomány mit tanít az emberi fajról? Dióhéjban összefoglalom. Mutass nekem egy magányos férfit vagy nőt, és én mutatok egy szentet. Adj kettőt, egymásba szeretnek. Adj hármat, és feltalálják a „társadalomnak” nevezett elbűvölő dolgot. Adj négyet, és nekilátnak piramist építeni. Adj ötöt, és kirekesztenek egyet. Adj hatot, és feltalálják az előítéletet. Adj hetet, és hét éven belül újra föltalálják a hadviselést. Lehet, hogy az embert Isten képére alkották, de az emberi társadalmat az Ő ellenlábasáéra, és a társadalom folyton hazafelé igyekszik.”
King emberi sorsokon keresztül mutatja be a társadalom széthullását. Ez a belső, szubjektív nézőpont olyan hatást kelt, mint a Ryan közlegény megmentése című háborús film partraszállós jelenete: körülöttünk hullik darabjaira a valóság. A Végítélet hősei – szép számmal vannak – újraszerveződő közösségekbe tömörülnek a Sziklás-hegység két oldalán. Vajon mennyire életképes egy diktatúra, amelynek alapja a félelem? Önáltatás lenne azt mondani, hogy semennyire, amikor a történelmünk bővelkedik benne. De miért lépnénk vissza egyet, ha előre is mehetünk?
King körültekintően választ helyszínt: a kihalt Las Vegast megöröklő New Vegas látszólagos szabadosságával és hedonizmusával egyetemben is autokrácia, míg vele szemben a Szabad Boulderi Zóna a társadalmi normákon keresztül biztosítja az egyén szabadságát. A civilizáció romjain az ember ismét háborúra készül, amelyet az író a társadalmi rendszerek morális ütköztetésével és (a régi „jól” bevált) tömegpusztítással old fel. Érdekes, hogy az egymással szembeállított társadalmi struktúrákat a vallásetikában gyökerezteti.
Ezredvégi apokalipszis
A Végítélet terjedelme nemcsak papíron (’78-ban Kingnek meg kellett kurtítania, szerencsére magyarul már a teljes változat jelent meg), hanem az adaptálása során is sokáig kihívást jelentett. A ’90-es években a zombigyáros rendezővel, George A. Romeróval közös projekt keretében King megpróbálta átdolgozni a sztorit mozifilmre, sikertelenül. Helyette a Halálos árnyék filmváltozatát hozták össze közösen. 1994-ben végül minisorozat formájában megszületett a Végítélet adaptációja négy, másfél órás epizóddal, Mick Garris rendezésében. Parádés szereposztást sikerült összeállítani, a mellékszerepekben is olyan nevekkel, mint az Oscar-díjas Kathy Bates vagy Ed Harris. Gary Sinise-nek jó éve volt: a Végítélet főszerepe mellett ekkor láthattuk a Forrest Gump ikonikus Dan hadnagyaként is.
Ez az adaptáció, kisebb-nagyobb változtatásokkal, de hűen követi a könyvet, ami nem is csoda: maga King írta a forgatókönyvét (szemben például Stanley Kubrick Ragyogásával, amely filmtörténeti jelentősége ellenére sem nyerte el soha az író elismerését, inkább készített egy saját változatot). Mick Garris, a rendező ügyesen mutatta meg a társadalom törékenységét, és mozdította ki King figuráit a komfortzónájukból. Az 1994-es filmváltozat jól öregszik: vizuális effektjei és díjnyertes sminkjei ma már ugyan megmosolyogtatók, de a történet még most is berántja nézőjét King agyának csontropogtató fogaskerekei közé.
Apokalipszis most
A Setét Torony brutális filmes buktája mellett az Az, a Kedvencek temetője és az Álom doktor is jól szerepelt a mozis kasszáknál, a televíziós minisorozat-formátum pedig mindig is jól állt Stephen King történeteinek. A Csillagainkban a hiba és Az új mutánsok rendezője, Josh Boone, valamint a már a negyedik évadát taposó SEAL Team sorozat alkotója, Benjamin Cavell porolta le King klasszikusát, a Végítéletet. Rendezés terén felmerült Ben Affleck neve is, de végül a mai trendnek megfelelően inkább több rendezőt, köztük Vincenzo Natalit (Kocka, Hibrid és a szintén King-adatáció A magas fűben) és két női direktort is felkértek, hogy vezényeljenek le egy-egy epizódot.
A Végítélet erősen karakterközpontú történet, figuráinak sorsa viszi előre a sztorit. Most is hasonlóan illusztris stáb állt össze, mint 25 évvel ezelőtt.
