A DC összetrombitálta szupergonoszait egy nagy közös boszorkányégetésre, a banya helyett azonban a produkció kapott lángra, és égett le!
Lehet-e hibáztatni a DC-t azért, hogy a „kiélezett” (?!) képregény-adaptációs versenyben kapva kapott az alkalmon, hogy az első újkori, antagonistákat tömörítő anti-szuperhős mozit leforgassa? Természetesen nem, azonban a saját maga által diktált rohamtempó már a stúdió felelőssége, ami nem hogy nem tett jót a filmnek, de ki is véreztette azt. Pedig benne volt a potenciál az izgalmas alapötletben, amit csak fokozott a remekbe szabott casting – sikerült megnyerni Will Smith-t és Margot Robbie-t, a Focus – A látszat csal című szélhámosfilmben összeszokott színészpárost a főbb szerepekre -, amiben David Ayer író-rendező vitathatatlanul erős! Erre a legjobb példa a Szabotázs, amelyben – hasonlóan a Suicide Squadhoz – bravúros szereposztással izgalmas karaktereket sikerült felsorakoztatni. Az már más kérdés, hogy Ayer mihez kezdett velük – konkrétan semmit! -, bár akkor még mentegethettük azzal, hogy a film rendkívül lapos szkriptjét társíróként jegyezte. Ezt megerősíteni látszott a következő filmje – amelyet teljes egészében ő írt és rendezett -, a II. világháborús Harag sikere, amely a játékidő nagyobb részében a zsánerhez méltó, korrekt mozinak bizonyult, ami csupán az utolsó fél órában ment át agyatlan akciófilmbe.
A Suicide Squad forgatókönyvét szintén teljes egészében – mindössze hat hét alatt – Ayer dobta össze, így ezúttal nincs mentség: a vásznon látható, történetnek nevezett kusza zagyvaság bizony az ő keze munkája. A rendezéssel alapvetően még kozmetikázhatók a szkript bizonyos hibái, de az annakidején “fenegyerekként” aposztrofált Ayer ezúttal hazai pályán sem remekel: elkapkodott, jellegtelen és a kreativitást mellőző fércmunkát tesz le az asztalra. Megkísérel a produkciónak némi egyediséget kölcsönözni, de izzadtságszagú és bizonytalan próbálkozása nem egy gigaprodukciót, pusztán egy B filmes dzsemborit tükröz vissza.
Már a film első fél órájában nyilvánvalóvá válik, hogy a rendező nem igazán tud mit kezdeni a saját kis „aljas nyolcasával”: az egyes karakterek videóklipszerűen egymás mellé pakolt flashback-jei előrevetítik azt a szétziláltságot, amely később az egész produkción elhatalmasodik. Mire végigküzdjük magunkat az öngyilkos osztag tagjainak kivonatszerűen elnagyolt múltján, megtörténik a néző első órára pillantása, amely köztudottan rossz ómen. Ám még ezután sem érünk el az első nagyobb akcióig, előbb következik maga a bonyodalom, amelyet még a film mellékszereplői is előre látnak és hangoztatnak is nagy bőszen, tehát különösebb meglepetést nem okoz számunkra sem.
A konfliktus legalább életre hívja az osztag bevetését, végre következhet a haddelhadd! A meglepően vérszegény csatatérré változott város elnagyolt díszletei közt (anti)hőseink kimutatják foguk fehérjét, ám ebben sincs sok köszönet, az első összecsapásaik nélkülöznek minden kreativitást, kimerül némi lélektelen – és vértelen – hentelésben és lövöldözésben. Később az osztag és Joker találkája lop be némi fényt abba a jellegtelen szürkeségbe, amely belengi az egész játékidőt, ám az őrült bohóc belépője is pont ugyanolyan jelentéktelenre sikerül, mint amilyen maga a film.
A Suicide Squad kezdetben sötétlelkű, kivétel nélkül méretes golyókkal bíró – bizony, még a csajok is! – rohadékjai a történet előrehaladtával szívet növesztenek, ezzel fordított arányban csökken a tökösségük, hogy a film lezárásában szabályosan könnycseppet morzsoljunk el a szemünk sarkában értük, köztük például a gyermekét pusztán felnevelni vágyó Deadshot-ért. Hogy fogja ezek után Batman a kellő morális fensőbbséggel a jövőben szilánkosra aprítani?
Ayer túl sokat markol, s az ujjai közül kifolyik a matéria. Az extravagánsan figyelemfelkeltőre maszkírozott karakterek bemutatására és indítékaik megismerésére fizikai képtelenség, hogy elég vászonidő jusson, s a színészek sem igazán vannak képben, hogy mit is kellene csinálniuk – Gyilkos Krok gesztusai így kimerülnek a szájhúzogatásban, Katana a kardjához intéz monológot, a rettenthetetlen Bumeráng Kapitány pedig rózsaszín plüss unikornist rejteget a kabátszárnyában! A Varázslónőt alakító Cara Delevingne állítólag csak a forgatás közben szembesült vele, hogy neki két különböző karaktert kell eljátszania. Ezek után különösebben nem lep meg, hogy Tom Hardy elégedetlenségének hangot adva visszaadta Rick Flag szerepét, s inkább bevetette magát a rengetegbe az elpusztíthatatlan, folyton „visszatérő” Leonardo DiCaprio-val.
Jared Leto Jokere nemcsak hogy megdöbbentően kevés játékidőt kap, de figurájának semmilyen szerepe – s így jelentősége! – sincs a történet alakulásában, kvázi ez nem az ő filmje! Leto érezhetően belead apait-anyait a figurába, de túljátssza – Heath Ledger Jokere motiválatlanságában is sokall motiváltabbnak tűnt föl A sötét lovagban, ráadásul ő felismerte, hogy a kevesebb olykor több! -, mint az őrületében minden vásznon töltött másodpercben ezerrel pörgő és hörgő Leto! Joker figurája új reinkarnációjában végtelenül teátrálisnak és üresnek hat.
A Suicide Squad földhözragadtabb látványvilága a finisre CGI-orgiává válik, ami a befektetett 175 millió dollárhoz képest megdöbbentően szegényes animációs megoldásokat szül (lásd: a Varázslónő tesóját!). A térélményről sajnos nem tudok beszámolni, mivel csak a hagyományos változatot vehettem górcső alá, de azt hiszem, ezúttal nem fogok beülni újrázni a 3D-s változatra, ahogy tettem azt mondjuk a Mad Max: A harag útja kapcsán. A Suicide Squad ugyan nem éri el a tavalyi „fantáziátlan” négyes mélypontját, de vészesen megközelíti azt, amin nem tud segíteni semmilyen – többnyire kínos – cameó vagy stáblistába ékelt – van ilyen, tessék kivárni! – jelenet.
A show-t Will Smith és Margot Robbie lopja el a többiek elől! Smith ismét megmutatja, hogy milyen jól áll neki a laza, macsó stílus – jeleneteiben abszolút uralja a vásznat, a Suicide Squad után csak még jobban várjuk a Bad Boys 3. részét! Robbie kisasszony pedig tökéletesen hozza az őrült, buta kis szöszit, aki régi énjével egyetemben – Joker kedvéért – maga mögött hagyja minden morális megfontoltságát, s ezzel gátlástalanul veszélyessé válik, akinek csak egyvalaki után dobog a szíve. Hogy nem igazán ilyen Harley Quinn képregényes figurája? Az könnyen lehet, Robbie viszont ezt a rendezői utasítást kapta, aminek tökéletesen eleget is tesz! Harley Quinn múltidézései több sebből is véreznek: nem tudjuk meg belőle, hogy Joker mivel vette le a nőt a lábáról, ahogyan azt sem, hogy a lélek milyen mélyen fekvő bugyraiba vezet kettőjük extrém romantikus kapcsolata!
A DC nem túl szerencsés a rendezőválasztásai terén: Zack Snyder Az acélember után a komótosabb tempójú, Az Igazság Ligáját felvezető Batman Superman ellen, míg Ayer a lazább és könnyedebb hangvételű Suicide Squad kapcsán nem aratott osztatlan sikert. Ennek ellenére a DC bízik mindkettőjükben, a rajongók pedig inkább a kritikusokat vádolják boszorkányüldözéssel. A helyzet az, hogy a máglyára küldött áldozat ezúttal nem ártatlan, valóban megérett rá, hogy a lángok martaléka legyen. Tűzre vele!
Publikálva: filmtrailer.hu