Tyrion Lannisterként ismerhette meg a nagyvilág a Trónok harcából, valójában azonban már régóta velünk él. Jellemzően csupa olyan rendhagyó törpe szerepben lehet ismerős a vászonról vagy épp a televízió képernyőjéről, amely szembemegy a klasszikus közhelyekkel. Peter Dinklage, első ezen a néven, ördögfi és fekete bárány a Lannister-klánból, egyben kiváló karakterszínész, producer és a törpeklisék leverője ötvenéves.
Tyrion Lannister igazán neki való szerep: a Trónok harca „félembere” összetettségében igazi színészóriást kíván. A sorozat (mozgóképen és papíron is) legizgalmasabb karaktere ez a törpe, aki egy brutális, véres és erőszakos fantáziavilágban – ahol a kardok többet pihennek az ellenfél húsában, mint a tokjukban – egyetlen fegyverére támaszkodhat: az eszére. Ami élesebb (és halálosabb) lehet száz pengénél is. A hedonista, nőfaló és borvedelő ördögfi testhezálló figuráját, akinek éppúgy helyén a szíve, akárcsak az esze, mintha Peter Dinklage-re öntötték volna. Egész munkássága ehhez a karakterhez vezetett, amely elhozta számára az oly régóta érlelődő szakmai és közönségsikert: 2011 óta majd minden évben jelölték Emmy-díjra (amelyet háromszor el is hozott), és egyszer átvehette a Golden Globe aranyszobrocskáját.
Nem bírja a skatulyát
Sok munka van ám ebben. És konok hajthatatlanság. Peter, akárcsak a kisebb növésűek általában, nehezen barátkozott meg a méreteivel. Achondropláziával született, egyedüliként a családjából.
Körülötte mindenki, szülei és testvére is, normális termetűek voltak, és bár boldog gyermekkort mondhat magáénak, ifjúkora megkeseredettséget és depressziót hozott. Végül a humor volt az, ami átsegítette a nehéz időszakon, és a nagy szerelem: a színjátszás.
A Bennington Egyetem drámatagozatán tanult, és színpadi színészként kezdte a pályafutását.
Messzire elkerülte a klasszikus törpe szerepeket. A világért sem ment volna el koboldnak vagy manónak egy jól fizető reklám- vagy karácsonyi filmbe sem. Így a New York-i albérletében, amelyet barátjával és pályatársával osztott meg, nem egyszer hajtotta a fejét üres gyomorral álomra. Aztán 1995-ben végre rámosolygott a szerencse: szerepet kapott Steve Buscemi alacsony költségvetésű vígjátékában, a Csapnivalóban, amely egy gajra ment filmforgatás kulisszatitkairól szól. Szerepe szerint egy törpe színészt kellett eljátszania, akinek elege van abból, hogy a szerepek terén is folyton diszkriminálják.
Ember- és állatbarát
A nagy áttörés azonban még nyolc évig váratott magára. A Spotlight Oscar-díjas író-rendezője, Tom McCarthy színházi színészeket keresett legújabb filmes projektje számára. Annyira lenyűgözte Dinklage színpadi teljesítménye, hogy a forgatókönyvet is átírta az akkor még teljesen ismeretlen színész kedvéért. Az állomásfőnök egy vonatbolond férfiról szól, aki az isten háta mögé költözik egy megörökölt indóházba. Az Üvegtigris és a Paterson különös egyvelegeként jellemezhető filmóda a barátsághoz. Hatalmas – elsősorban – szakmai sikert hozott, és Dinklage hivatkozási pontként felkerült a térképre.
Hatalmas a munkabírása: volt olyan év, amikor hét–nyolc produkcióban is feltűnt.
2005-ben a Lassie egy újabb feldolgozásában a vándorkomédiás karakterével mindenkit lemosott a vászonról: az egyedül a gyerekekkel és a kutyáival szót értő, bábfaragó törpe megejtő szelídségével és bölcsességével lopta be magát a nézők szívébe. A Lassie-hez intézett szavai nem csak a kutyások szívét dobogtatták meg: „Látod, ez itt a gond: te értesz az én nyelvemen, de én a tiéden nem. Akkor most melyikünk az értelmesebb lény?” Ráadásul a filmben többször is elhangzik tőle a Starkok jelmondata: „Közeleg a tél”. Hat évvel az HBO tévétörténelmet írt sorozata előtt.
A közkeletűn túl
Bár testalkata miatt erősen beszűkültek a lehetőségei – mondjuk ki: beskatulyázták –, továbbra is ki volt éhezve a rendhagyóbb szerepekre. Tabukat döntögető alakításokra vágyott, ahol több lehet, mint holmi különleges biodíszlet. Kész volt meghökkenteni, és a törpekliséket ízzé-porrá zúzni.
