Hugh Jackman addig üti a vasökleivel a kőszívünket, amíg könnybe nem lábad a szemünk!
Amikor először hallottam a Vasökölről, egy kissé megütköztem. Mi a pláne abban, hogy két pléhkasztni egymást püföli a szorítóban? Szépen behorpasztják, összezúzzák egymás fém alkatrészeit – mint egy sajátos anyagfáradási kísérlet anyagismeret órán… de mi a jó ebben?! A Transformersben legalább ismerős, mindennapi környezetben küzdöttek a gépek, amit rendesen le is amortizáltak – hol egy katonai repteret, hol egy autópályát, hol egy egész nagyvárost dúltak fel. De mindezt a kötelek közt?! Na, ne már! Az első néhány bunyó számomra még nem volt meggyőző (na jó, a bikás tetszett, csak rövid volt!), egészen addig, amíg Hugh Jackman karaktere neki nem állt „edzeni” a robotot. Itt már fölsejlett bennem némi értelme ennek a „steril”, vértelen küzdelemnek, mi több, a teljesen kiszámítható végkifejlet is, ami végül egy pazar fináléba torkollt. A Vasököl igazi, könnyed, családi szórakozássá növi ki magát, ami bátran ajánlható mindenkinek, csak aztán győzzék pénztárcával a szülők a méregdrága, kínai fröccsöntött játékfigurák vásárlását a kölöknek, á lá Hull a pelyhes…
Shawn Levy, aki korábban főleg a vígjátékok (Éjszaka a múzeumban) világában mozgott, most „szintet lépett”, és átnyergelt a nagyköltségvetésű gyerekbarát akciófilmekre. Hóna alá kapta az Avatar Oscar díjas operatőrét, Mauro Fioret, és Robert Zemeckis, valamint Steven Spielberg produceri felügyelete mellett nekiállt nagyot álmodni. Az alapötletet valószínűleg a Transformers ihlette, ami köré a forgatókönyvírók néhány sablonos klisével egy könnyen fogyasztható történetet gyúrtak.
Adott egy lecsúszott, valaha jobb napokat látott boxoló, Charlie (Hugh Jackman), akit lúzernek ugyan nem neveznék (pláne szemtől szemben), fogalmazzunk inkább finoman úgy, hogy problémája van a szerencsejátékkal: amint pénz áll a házhoz, képes hatalmas kockázatot vállalva „eltapsolni” azt. Városról városra él, egy öreg, szakadt lakókocsival járva az országot, mindenhol behajthatatlan adósságokat hagyva maga után.
A küzdősportnak, különösen a boxnak, a jövő e szegletében erősen leáldozott, az emberek más szórakozás után néznek: a szorítókban emberszabású robotok püfölik egymást a közönség nagy örömére. Charlie is egy kiszuperált robottal indul filléres küzdelmeken, óriási fogadásokat kötve, amelyeket aztán annak rendje és módja szerint sorra veszít el.
Épp két város között, használható robot és elkölthető pénz nélkül, váratlanul éri a hír, hogy az exe, akit évek óta nem látott, jobblétre szenderült, és 11 éves fiúknak, Maxnek (Dakota Goyo) a nevelése immár Charlie-ra hárul. Charlie – tetemes summa reményében – szívesen hajlandó lemondani erről az „édes teherről” volt sógornője javára, ám annak hites ura azt a feltételt támasztja, hogy a nyár végéig neki kell vigyáznia a fiúra. A sztori folytatását innentől kezdve bárki kitalálhatja: Charlie az együtt átélt kalandok során megkedveli Max-et, ezáltal nem csak jobb apa, de jobb ember is válik belőle.
Charlie és a fia az ócskavas telepről összeguberálnak egy régi edzőrobotot. Max ifjonti lelkesedése, hatalmas hite és a hiténél is hatalmasabb szíve, valamint Charlie szakértelme révén Atom, a kis robot egyre ismertebb és elismertebb lesz a robot-box világában, míg végül bekövetkezik az elképzelhetetlen: egy szorítóban találják magukat a mindezidáig veretlen bajnokkal.
Bár a sztori meglehetősen sablonosnak hangzik, a színészek mindent megtesznek, hogy a történet megálljon a maga lábán. Jackman viszi a prímet Charlie figurájával – teljesen hitelesen hozza a karaktert, minden mozdulata, megnyilvánulása őszintének hat. Jellemfejlődés egyedül az ő karakterénél figyelhető meg. Dakota Goyo játssza Max-et, Charlie fiát. Aranyos kiskölyök, angyali mosolyával és nyílt tekintetével ideális választásnak bizonyult a szerepre. Korábban főleg tévésorozatokban szerepelt, illetve kisebb szerepekben már látható volt: ifjú Thor-ként a Kenneth Branagh Thor produkciójában, sőt, egy másik boxfilmben, a Viszlát, Bajnok!-ban is. Evangeline Lilly valószínűleg még jó darabig nem fogja tudni lemosni magáról a „Lost-os csaj” skatulyát: ő játssza, méghozzá egészen kiválóan, Charlie barátnőjét, aki elsősorban bájos, másodsorban kötőhártyás lehet a szeme, hiszen sokat ázik könnyben a film során.
Sablon ide vagy oda, a színészi játék révén a sztori emocionális felével engem már az elején kilóra megvettek, magával a robotharcokkal azonban – mint a beharangozóból talán kiderült – még egy jó darabig nem voltam megbarátkozva. Különösen akkor, amikor megláttam, hogy joystick-kal irányítják ezeket a hatalmas kávédarálókat, bár még mindig jobb, mint a Charlie által alkalmazott hangvezérlés. Miközben fejben akaratlanul is azt számoltam, mennyi lehet egy hangvezérelt robot reakcióideje, az is megfordult a fejemben, hogy a vásznon látott küzdelem kimenetele nem is a robotokon, hanem az őket irányító két (vagy több) emberen dől el – ennyi erővel hálózatba kötve is játszhattak volna valami számítógépes játékot…
Amikor Jackman elkezdi „edzeni” Atomot, a robotot, azt én úgy fordítottam le magamban, hogy az ő ütéseit programozzák bele a robotba. Ebben már láttam rációt, és kezdtem élvezni a küzdelmeket, valamint feltámadt bennem a halovány remény, hogy a végső küzdelmet valójában Charlie fogja megvívni és megnyerni. Szerencsére a forgatókönyvírókkal egy rugóra járt az agyunk – nem kellett csalatkoznom, a film végi látványos és lélekemelő fináléban nyilvánvalóvá vált, hogy a mesterséges intelligenciával megtámogatott, joystick-kezelt, öntanuló gép, ha az emberi ösztönnel, hittel és akarattal kerül szembe, bizony – erkölcsileg legalábbis – alulmarad. A robotküzdelmeket motion-captured ruhában lévő profi boxolókkal vették fel, akiket a többszörös világbajnok ökölvívó, a ma már visszavonult Sugar Ray Leonard irányította.
Szkepticizmusomat folyamatosan vetkőztem le a film közben. A Vasököl újdonságot nem nyújt: tulajdonképpen egy Rockyba oltott Transformers film, némi Túl a csúcson feelinggel… és ezzel körülbelül mindent elmondtam róla. Azonban kivitelezését tekintve mind CGI-ben, mind színészi munkában erős, ami révén igazi popcorn-mozi – kellemes szórakozást nyújt a család apraja-nagyja számára.
Publikálva: filmtrailer.hu (2011.10.08)