Az Utóéletek fülszövege megtévesztő: nem a háborúról vagy a halálról, hanem az életről szól. Ami a történelem árnyékában zajlik. Ha a könyv egzotikus afrikai helyszínétől eltekintünk, ez az élet semmiben sem különbözik a miénktől. Az Európa Könyvkiadó az Utóéletekkel indítja útjára a Nobel-díjas író életműsorozatát.
Minden emberi élet egy elmondásra váró történet. John Williams átütő erővel ábrázolta ezt a Stonerben, és ugyanez az egyszerű bölcsesség vezette Abdulrazak Gurnahot is az Utóéletekben: a könyv hőseivé emelt kisemberek a 20. század történelmi viharai közepette keresik a saját boldogulásukat. Gurnah családregénye a „hidaké” is egyben: a kultúrák és kontinensek összekötéséért Nobel-díj jár, a generációk összekapcsolásáért vastaps. Akárcsak Williamsnél, úgy
Gurnahnál is beleszédül az olvasó az emberöltőnyi távlatokba, hogy honnan hová képes eljutni az egyén:
az Utóéletek szereplői „röpke” három generáció alatt a rabszolgasorból az önrendelkezésig, mi több, az önkiteljesedésig. Gurnah megalkuvásmentesen mesél a gyarmati rendszer visszásságai mellett annak pozitívumairól is.
A 19. század végére és a 20. század elejére Kelet-Afrika sokszínű, multikulturális olvasztótégellyé vált a németek gyarmatbirodalmaként. A gyarmatosítók kizsákmányoló politikát folytattak, a magas fejadók és a kényszermunka (útépítés, gyapottermesztés) a gyakori aszályokkal együtt nyílt elégedetlenséghez (Bushiri, Maji-maji felkelés) vezettek, amelyet a németek tűzzel-vassal toroltak meg. Eszközük a Schutztruppe volt, a gyarmati hadsereg, amit az afrikai bennszülöttekből toboroztak.
Később megváltoztatta a politikai széljárást az a felismerés, hogy az erőszaktól nem válik nyereségessé egy gyarmat. A fejlődés jelenti a kulcsot, így a közegészségügy és az oktatás fejlesztésébe kezdtek, kórházakat és iskolákat építettek. Ez a tendencia az angol megszállás idején is folytatódott, ugyanakkor Gurnah konzekvensen felemlegeti a britek rémtetteit is, például amikor a Királyi Haditengerészet a civil áldozatokkal mit sem törődve ágyúzta Tanga városát az első világháborúban. A gyarmatpolitikában ritkán volt szava a helyieknek, akiknek földjeit az európai államok előszeretettel osztották föl egymás közt.
Ebből a történelmi kaotikusságból emel ki öt személyt, öt perspektívát az író.
