Vajon sikerül-e Guy Ritchie író-rendezőnek úgy megdörgölnie a Disney csodalámpását, hogy fényárba borítsa ezeregy éjünket?
Idén három klasszikus mesét is utolér a Disney adaptálási mániája (Dumbó, Aladdin és Az oroszlánkirály), nem beszélve az ősszel érkező Demóna-folytatásról (igaz, annak az előzménye inkább Csipkerózsika spin-off). Mielőtt azonban fejjel nekirontanánk a Mickey-egér alakú szélmalomnak, szögezzük le: jelen sorok írója nem tekint véres szemmel az élőszereplős feldolgozásokra – sőt, mind a Hamupipőke, mind pedig A szépség és a szörnyeteg filmverziója elvarázsolta. Szakmailag bizony izgalmas kérdés, hogy mi az, ami az animáció műfajában működőképes, és mi az, ami inkább az élőszereplős változatban; és legfőképp: hol mosódik el a kettő közt a határ (á lá A dzsungel könyve vagy épp a bemutatás előtt álló, hatalmas vitákat kiváltó Az oroszlánkirály). Vajon adaptálható-e egy az egyben egy kult-klasszikus animáció? A szolgai másolás az egyenes út a sikerhez?
Sokáig úgy tűnt, “van valami a levegőben”, valami különleges készül: a stúdiónak sikerült megnyernie a projekthez Guy Ritchie író-rendezőt, a bűnfilmek felkenetlen pápáját, aki olyan zseniális mozikat jegyez, mint A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső vagy a Blöff. Aki még egy szimpla kémtörténetet is képes ezerszeresen felpörgetni (Az U.N.C.L.E. embere) és egy középkori fantasy-n (Arthur király: A kard legendája) felismerhetően rajta hagyni a keze nyomát. A hírre összefutott a számban a nyál: amolyan guyritchie-s Aladdin-bűnfilmet vizionáltam, amelyben, ha nem is a teljes dramaturgiában, de hellyel-közzel szabad kezet adnak a rendező kreativitásának. És az a minimum, hogy Agraba színes utcai kavalkádját az alvilág kanálisába rántják.
Ezúttal azonban tényleg jár a fejjel adott gyomros a megalomán Mickey egérnek, ugyanis sikerült letörnie a szarvait a rendezőzseninek, és beállítania egyen mezben a soron következő disneylandi látványosság mellé… jegyet lyukasztani. Nem, az Aladdin nem lett rossz film: korrekt iparosmunka, igazi IKEA modell, hajszálra olyan, mint a többi. S éppoly sótlan és unalmas. Az aktuális vásárfia a pattogatott kukorica mellé. A klasszik olvadós rágó: ezer íz a pillanatnak. Ami rögtön ki is megy a fejünkből, amint köddé válik a nyelvünk hegyén. A kérdés csak az: ehhez miért kellett Guy Ritchie?!
Mielőtt túl magasra emelnénk szeretett rendezőnket a piedesztálon, az igazsághoz hozzátartozik: már az Arthur király is ezer sebből vérzett, mondhatni, az Excalibur rendesen megbosszulta magát – nem hiába, kétélű penge, ami, ha illetéktelen kezekbe kerül, bizony oda-vissza vág. Ritchie Londínium mocskos utcáin érzi igazán otthon magát, kortól függetlenül; a helyében visszatérnék oda, ahonnan indultam, ahol “minden sarkon álltam már”. Remélem, a Gentlemen jövőre rendezi a renoméját vagy a 2021-ben érkező Sherlock Holmes 3. Ez a Disney-vel való közös kooperáció, bár anyagilag biztosan gyümölcsöző, szakmailag qrva nagy zsákutca.
Szóval az új Aladdin elillanó füst a szélben… bár azért van néhány érdekes momentuma. Egyrészt Agraba nagyszerűen fest benne: a meseszerű tornyok a gazdagság fellegvárai, amelynek árnyékában kontraszként meglapul a Disney-kompatibilis szegénynegyed. Hogy miért nem jut étel a gyermekeknek a piactéren, miközben a szultán palotájában megy a habzsi-dőzsi, arról nem szól a fáma, mindenesetre van egy Robin Hood Aladdinunk, aki amit a jobb kezével – úgy hívják, Abu – elcsen, azt a ballal oda is adja a szegényeknek. Nem csoda, hogy a srác nem jut ötről a hatra, sem az életben, sem a szerelemben. Mert hát összehozza a Sors Jázmin hercegnővel, ám derék tolvajunk nem látja a fától, azaz az egymásra halmozott aranyérméktől az erdőt. Mert a szerelemhez nem pénz kell, hanem valami, ami azon – jó esetben – nem megvásárolható. Ezt Aladdinnak is meg kell tanulnia, miközben szerelmének “tárgya” a szultánsághoz, az “eszköze” – á lá Dzsini – az emberséghez próbál felnőni.
A Disney igyekezett etnikai szempontokat is figyelembe venni – legalábbis a főbb szereplők terén -, ezért a filmből nagyrészt száműzte a holdvilágképű színészeket – a statisztákat meg barnára pingálta, gratula! Ugyanakkor a casting elhasalt: Mena Massoud Aladdinja szürke, semmilyen, pedig hát ugye ő lenne – hahó! – a címszereplő; Jafar karaktere valami hihetetlenül jellegtelen; Will Smith meg elkeseredetten próbál Robin Williams lenni, de nem sikerül neki. A karakteresség fehér holló e Disney-filmben. Egyedül az indiai felmenőkkel bíró Naomi Scott remekel, személyében új, karakán Disney-hercegnő születik: tény, hogy ezt a szkriptet neki írták – a trendnek megfelelően emancipált szultánától bizony megdobban a kislányok szíve, sok kicsi száj követel majd ezután Jázminra való névváltoztatást a szüleitől.
Smith vegyes érzéseket kelt dzsiniként: egyrészt persze magasak az elvárások, másrészt azok a gegek, amelyek pazarul működnek a rajzfilmben, legyen bármilyen csilli-villi is a számítógép-animáció, teljesen idegenül hatnak valósnak ható környezetben. Pedig Ritchie-ék mindent bevetnek, még burleszkszerűen fel is gyorsítják a jeleneteket, amelytől azok valóban befogadhatóan mókásabbá válnak, de még mindig nem az igaziak. Smith, amikor önmagát adja, rendben van, de kevésbé állnak jól neki az agyament megoldások, mint rajzfilmes alteregójának. A film is felvonultatja kedvenc karaktereinket: Aladdinon, Jázmin hercegnőn és Dzsinin kívül Abu, a majom, a Szőnyeg, Rádzsa, a tigris, valamint Jágó, a papagáj is tiszteletét teszi. Felcsendülnek a régi dalok, és helyet kapnak újak is, például Jázmin egyszerre vagány és gyönyörű betétdala bizony előcsalja a libabőrt.
A film végére csak működésbe lép a Disney-féle varázslat, hogy rabul ejtse a nézőt. Igaz, kissé megkésve. A csini pipi, a piti tini, a dilis dzsini és a csiri-biri bá’ történetéből nehezen áll össze az Aladdin; Ritchie ejthetné már végre a megalátványos hollywoodi blockbustereket – ha nem megy, hát nem megy -, és visszatérhetne a brit független filmes (al)világhoz, hogy újra körberajonghassuk. Az Aladdin nem vállalhatatlan, és Smith sem produkál olyan mélyrepülést, mint amilyet A Föld után, de el sem lopja a showt a többi, idén bemutatkozó élőszereplős Disney-film elől. Pedig hát a név kötelezné!
Publikálva: filmtrailer.hu