Ezt nézzük a tévében: 8+1 film a magyar forradalomról és szabadságharcról

Lássuk, hogy milyen történelmi játékfilmek elé ülhetünk le március 15-én a tévé elé, most, hogy a vírushelyzet miatt a négy fal között kell megemlékeznünk az ünnepről!

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hazánk meghatározó történelmi eseménye, amelyet nemcsak a nemzeti önrendelkezés vágya, hanem az egyéni szabadságjogok kivívása is éltetett. Számos művészeti alkotás megemlékezik erről az időszakról, amikor a magyarok egy emberként ragadtak kardot (vagy kiegyensített kaszát), hogy lerázzák az idegen rabigát. Filmes produkciók terén talán kevésbé vagyunk elkényeztetve, gyakorta hallható panasz, hogy március 15-én mindig ugyanazok a filmek láthatók a tévében. Pedig ez nem teljesen igaz: 2014-ben a nyelvi archaizmusba fulladt reformkori eastern roadmovie, a Kossuthkifli, 2017-ben a legdrágább filmünk, a Kincsem, 2019-ben a Guerilla igyekezett más-más szemszögből megidézni nekünk a reformkori (és a kiegyezést követő) Magyarországot. Ettől függetlenül persze több kosztümös filmre is igény lenne, melyekhez bőven szolgáltathatnának ihletet a magyar történelem vérzivataros évszázadai.

Szeptember végén (1942)

Zsabka Kálmán filmje Petőfi Zoltánt állítja középpontba. Miközben édesanyja, Szendrey Júlia Petőfi Sándor halála után újra férjhez ment, addig Zoltán képtelen volt kitörni apja árnyékából. Színésznek állt, akárcsak apja, ám kénytelen volt rádöbbenni, hogy ott is csak a nagy költő megsajnált fiaként tekintenek rá. Az 1942-ben készült filmre a világháború rányomta bélyegét. A filmben kettős szerepben látható Horváth László két évvel később az Auschwitz-i koncentrációs táborban lelte halálát.

Látható: Duna World, március 15, 11:20

szeptember vegen 212x300

Déryné (1951)

A XIX. század elején Bécs akadályokat gördített a magyar színházak útjába, és velük szemben a német színjátszást igyekezett helyzetbe hozni. A magyar színészek elhagyták a fővárost, és szekéren járták a vidéket. A vándorszínészek koráról szól a Déryné című zenés film, amely az első operaénekesnőnk, Déryné Széppataki Róza rögös életútját tárja elénk. A Kalmár László rendezte mozi címszerepében Tolnay Klárit láthatjuk, viszont Gyurkovics Máriát hallhatjuk – a „nemzet csalogánya” fakad dalra szívének legkedvesebb szerepében a felújított filmklasszikusban.

Látható: M5, március 15, 13:25

Föltámadott a tenger (1953)

Az 1953-ban bemutatott, azóta gyönyörűen felújított filmváltozat az 1848-as forradalom és szabadságharc klasszikus krónikája Illyés Gyula nyomán. Legnagyobb erénye, hogy a nemzeti nagyjaink mellett Hajdu Gyurka alakjában bemutatja a forradalom hevületében égő egyszerű vidéki parasztembert is, aki mindent maga mögött hagyva, kiegyenesített kaszával csatlakozik a hadsereghez. Ez a bennfentes nézőpont Petőfi Sándoréval és Bem Józsefével adja e történelmi film valódi értékét. Ha még nem láttad (elégszer), érdemes megnézni, mert monumentalitásával, a Gyűrűk Urát idéző tömegjeleneteivel (ami jelen esetben nem CGI) és nemzeti hőseink megidézésével Nádasdy Kálmán filmje örök darab.

Látható: Duna World, március 15, 15:10

Kincsem (2017)

Az elvesztett szabadságharc utáni időszak ágyaz meg a Kincsem című film történetének, amelyben a címbéli ló a nemzeti függetlenség szimbólumává válik. Herendi Gábor a történelmi hűségtől messze elrugaszkodva egy kellemesen szórakoztató kalandfilmben tűz lófej alakú kokárdát nemzetünk kebelére, amelynek valódi értéke a büszke magyar öntudat. Aki pedig a valóságra kíváncsi, annak ott van Szélesi Sándor Kincsem című regénye.

Látható: RTL Klub, március 15, 15:15

Igenyes Ferfi Logo

Szólj hozzá!