Sérülés: Ütközések

“Az Orvosi Kamara megállapította, hogy a futball káros az egészségre!”, hangzik el ötletként – talán a dohánytermékek apropóján – a megkeseredett Dr. Bennet Omalu szájából, aki – a sportolók egészségét szem előtt tartva – képes volt szembeszállni a legnagyobb amerikaifutball-szövetséggel. Will Smith-t 2008 óta nem láthattuk ilyen kvalitású szerepben!

“Isten nem akarná, hogy futballt játszunk!”
– Dr. Bennet Omalu

A nigériai származású Dr. Bennet Omalu törvényszéki patológust Will Smith személyesíti meg a Sérülés című életrajzi filmben, amelyben a színész – hosszú idő után – végre ismét drámai vénát villant. Utoljára 2008-ban, a Hét élet című, megrendítő drámában láthattuk ezt az arcát, amelyet négy év szünet követett a színészi karrierjében, amikor inkább producerként tevékenykedett, s egyengette fia, Jaden pályáját (lásd: A karate kölyök remake-je!). Az új résszel trilógiává bővülő Men in Black-szériával tért vissza ismét a színre, s lett légyen bármily vegyes a fogadtatása (mi szerettük!), továbbra is megerősítette Smith helyét az A-listás színészek között. S ezt követte egy akkora pofára esés, ami még sosem fordult elő vele: aláhullását az olümposzi csúcsokról M. Night Shyamalan rendezővel közös projektjének köszönhette! A Föld után egyetemes – anyagi, szakmai és a közönségfogadtatás terén! – buktája hatalmas törést eredményezett Smith filmes pályáján, a korábban csak fő-, és címszerepeket vállaló színész mellékszerepekkel próbált javítani az ázsióján és magához térni az elszenvedett sokktól, amelynek utóhatásai érezhetően mostanáig gyűrűztek a karrierjében!

A tavalyi szélhámosfilmje, a Focus – A látszat csal nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket (a tengerentúli jegypénztáraknál épphogy nullszaldósra futott ki!), ellenben 2016 ismét Smith évének tűnik: a felemás fogadtatású, a DC szupergonoszait tömörítő Suicide Squad – Öngyilkos osztagban a film egyetlen valamirevaló alakításával sikerült megvetnie a lábát a könnyedebb képregényfilmes műfajban, míg az előző év végén a Sérüléssel a komolyabb drámai vonalon is megcsillogtathatta a tehetségét. A film kis hazánkban a mozikat ugyan elkerülte, de a Bontonfilm Magyarország jóvoltából DVD-n és Blu-ray-en is napvilágot látott. Mi is a forgalmazó felajánlásának köszönhetően tekinthettük meg!

serules kritika5
Minden sportoló veszélyeztetett, uraim, aki használja a fejét! (Mike O'Malley, Albert Brooks és Will Smith) Fotó: Columbia Pictures

Dr. Bennet Omalu törvényszéki patológus, akinek a szakterülete a neuropatológia, az agy vizsgálata. Zárkózott, magánakvaló ember, aki különcségei miatt nem túl népszerű kollégái körében: végtelen tisztelettel bánik a “pácienseivel”, minden boncolás után kidobja a jellemzően inkább sebészeten használatos eszközeit, s közvetlen főnöke – fiatalkori önmagát látva benne – a végletekig istápolja őt. Amikor az önmagából kifordult, neves amerikaifutball-sztár, Mike Webster meghal, Dr. Omalu teljesít szolgálatot, s szokott alaposságával lát neki a boncolásnak. Szakmai kíváncsisága nem hagyja nyugodni, és a rendre negatív eredménnyel járó rutinvizsgálatokon túl az okokat kutatva alaposabban is górcső alá veszi Webster agyát. Amit talál, az alapjaiban rengeti meg az amerikaifutball világát.

Sérülés nem sportfilm, hanem orvosi dráma, amely közvetve foglalkozik az amerikaifutballal is. A középpontjában Dr. Omalu és egy addig diagnosztizálatlan betegség áll, később egyre inkább áthelyeződik a hangsúly Dr. Omalu és az NFL (National Football League: Nemzeti Futball Liga*) konfrontációjára.

serules kritika1
Agyturkásznak is legalább olyan jó vagyok, mint bérgyilkosnak! (Gugu Mbatha-Raw és Will Smith) Fotó: Columbia Pictures

A Dr. Omalu által felfedezett betegség az idegrendszer degeneratív elváltozásának eredménye, amely sorozatos fejsérülés és/vagy agyrázkódás következményeként lép fel, s azok a sportolók veszélyeztetettek, akik “sokat használják a fejüket”, mint az amerikaifocisták, a bokszolók, a pankrátorok és a jégkorongosok. Az agy szövetének kóros elváltozása és egy bizonyos (tau) fehérje felhalmozódása idézi elő ezt az állapotot, amelynek tünetei memóriavesztés, depresszió, agresszió és elmezavar is lehet. A filmben láthatjuk, hogy az ilyen sportolók hogyan fordulnak ki önmagukból, szinte megváltozik a személyiségük a betegség hatására. A krónikus traumatikus enkefalopátia (röviden CTE) sajnos csak a halál után diagnosztizálható (eső után köpönyeg!), mivel agyszöveti mintavétel szükséges hozzá.

serules kritika6
Mondd: ki vagy, doki? (Gugu Mbatha-Raw) Fotó: Columbia Pictures

Dr. Omalu diagnózisát az NFL személyes támadásnak vette az amerikaifutball eszménye ellen, s ahelyett, hogy a doktorral összefogva valamilyen megoldás kidolgozásán munkálkodtak volna sportolóik egészsége megőrzése érdekében, ellentámadásba mentek át. Az átlagember szemszögéből nézve bicskanyitogató módon ismét a profitérdekek (mi más?!) kerültek előtérbe, valamint a sportág jövője. Későn eszméltek rá, hogy ez a jövő pont azoknak a játékosoknak a kezében van, akik elől egészen mostanáig elhallgatták az igazságot. Természetesen az NFL sem ostoba, s Dr. Omalu diagnózisa előtt is vizsgálták már az agyrázkódások hatásait; más kérdés, hogy hogyan, erről a filmből kaphatunk – állkoppantó tények formájában – képet.

alec baldwin , left, and will smith star in columbia pictures' "concussion."
Ha jót akarsz magadnak, sose menj fejjel a falnak! (Alec Baldwin és Will Smith) Fotó: Columbia Pictures

Will Smith-t a Sérülésbeli alakításáért – megérdemelten – Golden Globe-díjra jelölték. A film egyben életrajzi dráma, szakmai elhivatottságán kívül megismerhetjük belőle Dr. Bennet Omalu magánéletét is: egy emberről alkotott teljes képhez a “hátország” is hozzátartozik. Dr. Omalu bevándorlóként vette fel a kesztyűt az amerikaiak legnépszerűbb sportjával szemben, elsősorban a sportolók egészségét szem előtt tartva, maga a játék nem igazán érdekelte. Smith nagyszerűen kelti életre a doktort, ügyesen ellesve és alkalmazva Omalu gesztusnyelvét. Számtalan konfliktushelyzet adódik a cselekmény során, ahol a felfokozott érzelmek előtérbe tolják a jó doktor valódi énjét, s lehetőséget biztosítanak Smithnek a színészi játékhoz. Még csöppnyi arroganciát is felfedezhetünk a dokiban, amikor kifakad, miután egy találkozón nem engedi beszélni az NFL.

A mellékszerepekben is sziporkáznak a színészek, a Dr. Omalu főnökét megszemélyesítő Albert Brooks és a korábban az NFL színeiben orvosként praktizáló Dr Bailes-t alakító Alec Baldwin játékán kívül kiemelném David Morse-t, aki a Pittsburgh Steelers legendás centerének, Mike Websternek a bőrébe bújva nyújt lenyűgöző alakítást.

serules kritika2
Ha most sem leszek jó egy Oscar-díjra, pofonofon lesz, uraim! (Will Smith, Alec Baldwin és Arliss Howard) Fotó: Columbia Pictures

A CTE mind a mai napig megoldatlan probléma. Természetesen próbálnak jobb és erősebb sisakokat készíteni, melyek valamennyire képesek elnyelni az ütközés során fellépő energiákat, megváltoztatták a sérülések után a játékhoz való visszatérésre vonatkozó szabályokat, az edzéseken pedig korlátozták az ütközések számát. Ám ez még továbbra is kevés, de most már legalább a sportolók tisztában vannak a játékból fakadó egészségügyi kockázatokkal. Mindez köszönhető egy nigériai származású, az igazsághoz egy bulldog szívósságával ragaszkodó afro-amerikai orvosnak, aki maga sem volt rest fejjel menni a falnak!

Publikálva: filmtrailer.hu (2016. augusztus 30)

*az USA legnagyobb amerikaifutball-szövetsége és egyben a világ legnézettebb bajnoksága

Szólj hozzá!