Kitekintő – augusztus - kulturbanyasz.hu

Kitekintő – augusztus

Egy kis kitekintés augusztusra: a hazai mozikban és a streaming felületeken a következő, érdeklődésre számot tartó produkciók debütálnak a hónapban. A lista szubjektív; ha valamit hiányolsz, írd meg a hozzászólások között, és betesszük a kínálatba!

A hadvezér / Chief of War

Jason Momoa és Thomas Pa’a Sibbett kosztümös „szerelemgyereke”. Momoát nem kell bemutatnom, Sibbett pedig 2018 óta dolgozik együtt vele íróként (Braven, Az utolsó embervadászat, Aquaman és az elveszett királyság). A limitált sorozat a XVIII. század végén játszódik, az egymással torzsalkodó hawaii-szigeteki királyságok egyesítéséről szól, és a nyugati gyarmatosítás elleni harcról. Mindkét alkotó hawaii felmenőkkel bír, a forgatókönyvet is eredeti nyelven írták, Momoa pedig bevállalta a címszerepet. A Moviewebnek adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy új sorozata a Trónok harcát is kenterbe veri majd. A szériát gyönyörű természeti környezetben, Új-Zélandon forgatták. A hadvezér az Apple TV Pluson látható majd augusztus 1-től.

Nosferatu

Ha a mozikban esetleg kihagytad Robert Eggers Nosferatuját, vagy csak hiányzik a jeges borzongás így nyár közepén, akkor augusztus 4-étől a SkyShowtime streamingjén bepótolhatod/újra átélheted! Egy űzött fiatal nő és az ő megszállottjává váló szörnyűséges vámpír kapcsolata kimondhatatlan borzalmak okozója lesz… A filmről írt kritikánkat itt olvashatod! Ez az a rémmese, amelyet igazán kár lenne kihagyni!

Wednesday, 2. évad

A Wednesday 1. évada gyorsan a Netflix zászlóshajójává nőtte ki magát, Jenna Ortega színésznő pedig eggyé vált a címszereplővel, pedig a mozifilmekben Christina Ricci is páratlanul alakította a karaktert. Ortega ikonikus tánca belopta magát az internetes mémek történelmébe. A folytatásra meglepően sok időt, három évet kellett várnunk, de idén augusztus 6-án végre megtudhatjuk, hogyan alakulnak Wednesday Addams további diákévei. Ortega a képernyőn állítólag egyszer sem pislog, ezzel is fokozva a címszereplőt körbelengő delejes atmoszférát. Jó hír, hogy a 3. évadot már előre berendelte a streamingszolgáltató. Az évad két részletben kerül fel a streamingre, az évadzáró részek szeptember 3-ától lesznek láthatók! A Netflix annyira biztos a sikerben, hogy a 2. évad első hat percét elérhetővé is tették, hogy fokozzák a várakozást!

Szigorúan barátság / Platonic, 2. évad

Rose Byrne és Seth Rogen ökörködése is folytatódik az Apple TV Pluson, ahol gyerekkori barátokként újra egymás mellé sodorja őket az élet. A rendhagyó buddy vígjátékot a kritikusok jobban szerették, mint a nézők, meglátjuk, a sikerszéria kitart-e a második évadnál is. A Platonic folytatása augusztus 6-tól látható.

Fegyverek / Weapons

A színész Zach Cregger igazán íróként és rendezőként futott be a Barbár című horrorfilmjével. Most újabb horrorral borzolja majd fel a kedélyeket, amelynek már a felütése is pazar: egy álmos amerikai kisvárosban egy reggel egy általános iskolai osztályterem üresen marad. A biztonsági kamerák felvételei azt rögzítik, hogy az előző éjjel az összes gyerek ugyanabban a pillanatban felkel, kimegy az utcára, és… eltűnik. A rejtély kibogozásáról szól majd a film. Főszerepekben az Ozark óta hatalmas karriert befutó Julia Garner, Josh Brolin és Benedict Wong látható majd. A Fegyvereket a hazai mozikban augusztus 7-től vetítik.

Outlander: Vér a véremből / Outlander: Blood of My Blood

Nagy népszerűségnek örvend Diana Gabaldon könyvsorozatából készült Outlander sorozat, amely most egy előzményt is kapott. A Vér a véremből alcímű, tízrészes prequel Jamie Fraser és Claire Beauchamp szüleinek az életére összpontosít, párhuzamosan mutatva be Jamie szüleijét a XVIII. század eleji Skóciából, Claire szüleijét pedig az I. világháború Angliájából. A sorozat a Starzon augusztus 8-tól lesz látható.

Alien: Föld / Alien: Earth

Hát, ezt is megéltük: kedvenc xenomorfunkból tévésorozat sztár lesz! Az idén a mozikban bemutatott Alien: Romulus minden önismétlése dacára is remek mozi lett, ami szépen megágyazott a régóta talonban nyugvó Alien: Föld sorozatnak, amely a Disney-n debütál augusztus 12-én. Egy űrhajó zuhan le a Földön – milyen eredeti nyitány! -, és egy szedett-vedett katonai csapat kénytelen rádöbbenni, hogy immár nem az ember a csúcsragadozó többé a planétán. Az Alien: Föld időrendben két évvel a Nyolcadik utas: a Halál eseményei előtt játszódik, úgyhogy érdekesen fog besimulni az Alien-kánonba! Az alkotó, Noah Hawley nevéhez olyan sorozatok fűződnek, mint a Fargo vagy a Légió. Reméljük, hogy az Alien-tojás a kezei közt Fabergé lészen!

Butterfly

A kémes akció-trhiller zsánere sem hiányozhat az augusztusi felhozatalból, erről Daniel Dae Kim (Lost, Hawaii Five-O) tévésorozata gondoskodik. A Butterfly egy rendhagyó apa-lánya kapcsolatba enged bepillantást, amit megfűszerez némi kémesdivel és sok akcióval. Meglepő módon a sorozat egy képregény-adaptáció, Arash Amel és Marguerite Bennett azonos című, 2015-ös munkáján alapszik. David Jung (Daniel Dae Kim) egykori, amerikai hírszerző, aki Dél-Koreában él. Megszokott élete darabokra hullik, amikor a múltból felbukkan egy szociopata ügynök, Rebecca, hogy megölje őt. A sorozat az Amazon Prime streamingjén lesz látható augusztus 13-tól.

Veszélyes állatok / Dangerous Animals

Ha már idén 50 éves a Cápa, itt egy látszólag cápás horror, ami gyaníthatóan nem a cápákról, hanem egy eszement sorozatgyilkosról fog szólni, aki a kis kedvenceit nem hallal szereti etetni. Jai Courtney az ifjabb McClane-ként ugyan rossz szájízt hagyott a szánkban a Die Hard-franchise mélypontjának számító Drágább, mint az életeddel, de talán majd most bizonyítani fog, hogy az őrület jól áll neki.
Egy fiatal szörfös lányt elrabol egy sorozatgyilkos. A férfi a hajóján tartja fogva a lányt, s hamarosan kiderül, nemcsak a gyilkosság a szenvedélye, hanem a cápák is. A lánynak ki kell találnia, hogyan szabadulhat meg, mielőtt a gyilkos rituálisan megetetné a hajó körül úszkáló cápákkal. Az ideje rohamosan fogy, és csak magára számíthat. A filmet augusztus 14-től vetítik a hazai mozik!

The Rainmaker

Egy John Grisham-klasszikus elevenedik meg augusztus 15-től a képernyőkön, Az esőcsináló. 1997-ben még Francis Ford Coppola adaptálta vászonra a történetet pazar szereposztással (Matt Damon, Danny DeVito, Claire Danes, Jon Voight, Mickey Rourke, Roy Scheider, Virginia Madsen), most limitált sorozatként láthatjuk újra John Slattery és Milo Callaghan főszereplésével. Egy hányatott sorsú, de tehetséges ügyvéd egy jogi eset kapcsán szembekerül a bíróságon egykori, veszélyesnek bizonyuló munkaadóival. A széria az USA Network-ön debütál, hivatalosan itthonról egyenlőre nem lesz elérhető!

Nyomás alatt / Hostage

A Nyomás alatt egy politikai thriller a Kémek hídja forgatókönyvéért Oscar-díjra jelölt Matt Charman tollából. A limitált sorozatban a brit miniszterelnök szembeszáll a francia elnökkel, és kénytelen meghozni egy elképzelhetetlenül nehéz döntést. Dacolva a politikai nyomással, miközben a férjét túszként tartják fogva, és meg kell védenie az országát, szinte nem marad más választása – mégsem fog meghátrálni. A brit miniszterelnök szerepében Suranne Jonest, a francia elnökként pedig Julie Delpyt láthatjuk. A Nyomás alatt augusztus 21-től a Netflix műsorán látható.

Peacemaker - Békeharcos, 2. évad

John Cena Békeharcosa – tegyük a szívünkre a kezünket! – valóban nagyot ütött a 2021-es Suicide Squad után, és az új Supermant elnézve, James Gunn rászabadítása a DC univerzumra, korszakalkotónak ígérkezik – a DC berkein belül mindenképpen! Gunn mindenesetre nem unatkozik, alig jött ki a Superman, már itt is a Suicide Squad meglepően sikeres spin-offja, a Peacemaker második évada. Az előzetest elnézve a DC is próbát tesz a multiverzumokkal, legalábbis egy tévésorozat erejéig. Marvel Lokijánál bevált, meglátjuk, most mi sül ki belőle! A Békeharcos új évadát augusztus 22-től láthatjuk az HBO Maxon!

Senki 2 / Nobody 2

A revizor visszatér! A Senki alapötlete nekem kábé addig tetszett, amíg Bob Odenkirk figurája valóban a senki kisemberé. Amíg Michael Douglas Összeomlása jött szembe velünk a képernyőn – a Senki előzetesének első 1 perce maga a tömör gyönyör! -, az átlagember cérnája elszakad, és rendet tesz, addig oké, hogy ő egy nyugalmazott ex-ügynök, az már kevésbé (Christopher Lloyd karaktere viszont óriási bónuszpont!). Na de mindegy is, hagyjuk a múltat, és az ex-ügynökökre is ráfér egy kis lazítás, de a Die Hard óta tudjuk, hogy az akcióhősöknek valójában arra sincs idejük! Szóval Hutch vakációzni indul, és persze ismét sikerül rálépni valakinek a tyúkszemére! Odenkirk augusztus 22-én visszatér a mozikba!

Invázió / Invasion, 3. évad

Harmadik, egyben utolsó évadával tér vissza az Invázió, amelyben egy idegen faj érkezett a Földre, veszélyeztetve az emberiség létét. Azonban az Apple TV Plus armageddon-sorozata nem a hatalmas világtörténésekkel foglalkozik, hanem a kisemberek drámájával, és maga az invázió inkább csak háttérként szolgált – legalábbis az első évadban. Nem tudom, hová fejlesztették a sorozatot, kijavították-e a dramaturgiai hibáit, mindenesetre Simon Kinberg és David Weil pontot tesznek a történet végére. Az Invázió befejezeésére augusztus 22-től kerül sor.

The Terminal List: Dark Wolf

Jack Carr író James Reece-regényfolyama nagy népszerűségnek örvend Amerikában. A Chris Pratt főszereplésével belőle készült, Amazon Prime-os adaptáció azonban nem sok vizet zavart. Az azonos című Terminal List, úgy látszik, annyira nem bizonyult meggyőzőnek, hogy folytassák, de egy előzmény sorozatot azért kapott. Pratt helyett Taylor Kitsch figurája kerül a középpontba, egész pontosan a Navy SEAL-től a CIA-ig tartó pályaútja. Carr eltökélte magát, hogy mozgóképes franchise-t építsen ki a könyves univerzumához. Meglátjuk, hogy a Dark Wolffal sikerül-e ezt megalapoznia, ezúttal már Antoine Fuqua producer-rendező bábáskodása nélkül. Kitsch augusztus 27-től fog kommandózni a képernyőn a Prime streamingjén.

Eyes of Wakanda

A Disney igyekszik streamingen is építgetni a Marvel-univerzumot, ennek legújabb bizonyítéka ez a négy epizódos animációs sorozat, az Eyes of Wakanda. A Fekete Párduc-filmek vizuális világának megteremtéséért felelős Todd Harris az író-rendezője, aki Wakanda elit harcosairól, a Hatut Zeraze-ról mesél nekünk, akiknek feladata Wakanda, és annak értékeinek védelme. A széria visszanyúlik a múltba is. A sorozat a Disney+ streamingjén lesz látható augusztus 27-től.

Rajtakapva / Caught Stealing

A film, amelyben Darren Aronofsky átmegy Guy Ritchie-be?! A történet főszereplője Hank, aki korábban baseballtehetség volt, most azonban New Yorkban tengeti napjait egy lepukkant lakásban, és egy kocsmában dolgozik. Élete unalmas és kiábrándító, mígnem a szomszédja rábízza a macskáját – és ezzel minden ment. Hamarosan különféle gengszterek üldözik, ő pedig menekülni kényszerül, egyre zavarosabb ügybe keveredik. Úgy tűnik, a macska kulcsfontosságú valamiben… vagy mégsem? Márcsak a szereposztása miatt is érdemes megnézni (Austin Butler, Matt Smith, Zoë Kravitz, Vincent D’Onofrio, Liev Schreiber, Regina King), de ez az elborult sztori, Matt Smith punkos fizimiskájával karöltve ordít érte, hogy látnod kell! A sztorit Charlie Huston adaptálta a saját regényéből. A Hank Thompson-trilógia nyitódarabját augusztus 28-tól vetítik a hazai mozik!

Rózsák háborúja / The Roses

Warren Adler azonos című regényét Danny DeVito dolgozta fel 1989-ben Kathleen Turnerrel és Michael Douglas-szel. Emlékszem, annak idején még azt hittem, hogy a két főszereplő miatt ez egy trilógiát alkot A Nílus gyöngyével és A smaragd románcával. 😀 Természetesen nem. Adler fekete komédiája anno a vásznon még nagyobb sikert aratott, most kiderül, sikerül-e újraértelmeznie ezt Olivia Colman és Benedict Cumberbatch párosával. 
A tökéletes pár, Theo és Ivy számára az élet könnyednek látszik: sikeresek a munkájukban, csodás gyermekeik vannak, irigylésre méltó a szexuális életük. Azonban ez az idilli házasság csak álarc; gyújtózsinórként kap lángra a megbánások fűtötte versengés, miután a férj szakmai álmai szertefoszlanak.
A filmet augusztus 28-tól láthatjuk a mozikban!

A csütörtöki nyomozóklub / The Thursday Murder Club

Richard Osman népszerű krimi könyvsorozatának nyitódarabja is adaptálásra került, méghozzá a Harry Potter és a bölcsek kövét, valamint a Harry Potter és a titkok kamráját is a szélesvászonra álmodó Chris Columbus jóvoltából. A négy fékezhetetlen nyugdíjas nyomozó bőrébe pedig Celia Imrie, Helen Mirren, Ben Kingsley és Pierce Brosnan bújik, így hát minden adott egy jó kis fekete komédiához. Osman sorozata már a 4. kötetnél tart, úgyhogy lesz bőven utánpótlás, hogyha ez a kvartett jól muzsikál. A sztori pedig, aki nem ismerné: egy békés nyugdíjasotthon négy lakója minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek, ám egy nap tényleg kegyetlen gyilkosság történik a közelükben… A filmet a Netflixen láthatjuk augusztus 28-tól.